A portugál Andre Villas-Boas szedte össze, az olasz Roberto Di Matteónak kellett ledolgoznia a Stamford Bridge-ben a Chelsea kétgólos hátrányát (1-3) a Bajnokok Ligájában a Napoli ellen. A hosszabbításban ez sikerült is egy változatos, jó meccsen.
Meglepetés nem volt a kezdőcsapatokban, a Chelsea-ben Didier Drogba volt az előretolt támadó, őt két oldalról Juan Mata és Daniel Sturridge segítette, Walter Mazzari csapata pedig a jó bevált Hamsík-Cavani-Lavezzi hármassal indult csatába.
A hátrányban lévő Chelsea kezdte erőteljesebben a mérkőzést, próbálta azonnal a kapuja elé szorítani a nápolyiakat, akiknek ez a kétgólos előny tudatában nem is volt annyira ellenükre. Az ötödik percben azonban majdnem elkezdte faragni a hátrányt a Chelsea, Daniel Sturridge lövését nagy bravúrral kellett hárítania Morgan De Sanctisnak.
A Napoli egyértelműen kontrákra rendezkedett be, és ezt a 29. percig nem is kényszerült feladni, akkor azonban Didier Drogba egyre csökkentette a londoniak hátrányát: Ramires beadását gyönyörű mozdulattal fejelte a jobb alsó sarokba (1-0).
Ezután mindkét csapat rápihent kissé a mérkőzésre, várva a szünetet abban a megnyugtató tudatban a Chelsea részéről, hogy a kettőből egy gólt ledolgoztak, a Napoli részéről pedig abban a tudatban, hogy így is van még abból az előnyből.
A második félidő elején azonban nem védhette tovább az előnyét a Napoli – ugyanis elfogyott. Frank Lampard jobb oldali szögletét az előrehúzódó középhátvéd, John Terry fejelte ügyes mozdulattal a hosszú sarokba (2-0).
Így már a Chelsea állt továbbjutásra, a 48. percre semmi sem maradt a Napoli otthon megszerzett vezetéséből. El kellett hát kezdeni futballozni – ami nem is ment rosszul Mazzari csapatának. Egyre többet támadtak az olaszok, egyre veszélyesebben, majd megszületett a várva várt idegenbeli gól is: az 55. percben Gökhan Inler mellre vett egy Terry által kifejelt labdát, majd a 16-oson kívülről a kapuba bombázott! (2-1)
A 71. percben Juan Zuniga eldönthette volna a párharcot egy újabb idegenbeli góllal, de miután szépen tisztára játszotta magát a 16-oson belül, Petr Cechbe bombázott.
Öt perc múlva meg is fizetett ezért a Napoli: egy bal oldali szöglet után Braniszlav Ivanovics csúsztatta a kapura a labdát, erőtlen fejesébe azonban Andrea Dossena teljesen feleslegesen és érthetetlen módon beleütött kézzel, így büntető járt a hazaiaknak. Frank Lampard magabiztosan értékesítette (3-1).
Mivel Nápolyban is épp ennyi lett az eredmény, jöhetett a hosszabbítás a 90 perc után.
A fáradtabbnak tűnő Napoli kezdte élénkebben a kétszer 15 perces ráadást, ami abból a szempontból érthető, hogy egy vendéggól eldönthette volna gyorsan a párharcot, amelyre kettővel kellet volna felelnie az angoloknak. Nápolyi gól azonban nem esett, ehelyett majdnem Fernando Torres talált be, aki már túljutott De Sanctis kapuson, ám kiszorított helyzetből nem tudott a kapuba találni.
Nem úgy Ivanovics! A szerb védő előre ment, és Drogba jobb oldali beadását nyolc méterről kíméletlenül bevágta a kapuba a hosszabbítás első félidejének utolsó perceiben! (4-1).
Óriási volt az iram és a küzdelem a végén, voltak lehetőségek itt is, ott is, de újabb gól már nem esett, így 5-4-es összesítéssel a Chelsea jutott a legjobb nyolc közé.
Chelsea – Napoli 4-1 (1-0, 3-1, 4-1)
Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, visszavágó
London, Stamford Bridge
Chelsea: Cech – Ivanovics, Terry (Bosingwa, 98.), David Luiz, Ash. Cole – Ramires, Essien, Lampard – Mata (Malouda, 95.), Sturridge (Torres, 63.) – Drogba
Napoli: De Sanctis – Campagnaro, Cannavaro, Aronica (Vargas, 110.) – Maggio (Dossena, 37.), Gargano, Inler, Zúniga, Hamsík (Pandev, 106.) – Cavani, Lavezzi
G: Drogba (28.), Terry (47.), Lampard (75. 11-esből), Ivanovics (105.), ill. Inler (55.)
Továbbjutott a Chelsea 5-4-es összesítéssel.