„Elszálltam, Henk Ten Cate hozott vissza a földre!”

Ifistaként a legnagyobb tehetségnek tartották, a DVSC szárnyalása idején sztárként kezelte a magyar sajtó – most viszont alig találkozni a nevével. Mi lett veled, Cicó?

Mikor keresett legutóbb újságíró Magyarországról?

Talán december vége felé, amikor zsinórban játszottam néhány mérkőzésen – mondta a FourFourTwo-nak Czvitkovics Péter.

Hiányoznak az érdeklődő telefonok?

Nézd, egy külföldön légióskodó labdarúgónak jólesik, ha időnként rákérdeznek a helyzetére. És nyilván, ha valakit üldöz a sajtó, az azt is jelenti, hogy otthonról figyelemmel kísérik a pályafutásának alakulását. Sőt, jobb esetben azért foglalkoznak vele, mert megfelelően teljesít abban a bajnokságban, amelyikben profiskodik. Én elfogadom, és megértem, hogy a Kortrijk nem olyan neves csapat, mint mondjuk az Anderlecht vagy a Genk, ahol magyar játékosok szerepelnek. Ugyanakkor bevallom, kicsit bánt, hogy amíg a magyar sajtó rendszeresen beszámol a belgiumi magyarok produkciójáról, állapotáról, rólam rendszeresen megfeledkezik…

Amióta Belgiumba igazolt, a magyar sajtó megfeledkezett Czvitkovicsról

Jogos kritika, de ne feledjük: az utóbbi hetekben nincs miről tudósítani, hiszen sajnos keretbe sem kerültél.

Kezdem azzal, hogy nálunk a keretbe kerülni nem akkora dicsőség, ugyanis összesen vagyunk 18-an, azért pedig szándékosan nem hívnak föl egy-két fiatalt, hogy mondjuk az én, vagy valamelyik társam helyemre jelöljék. Ami a jelent illeti: furcsa is lett volna, ha sérülten a csapatba, vagy a padra jelöl az edző… Persze, ez sem ismert a nyilvánosság előtt, hiszen az Achilles-ín-gyulladásomról nem nagyon esik szó, maximum arról szólnak a hírek, hogy nem léptem pályára.

Mióta gátol a sérülés?

Maga a fájdalom már február elején jelentkezett, de csak a bolgárok elleni válogatott szünet után vizsgáltak ki tüzetesen, és akkor derült ki, hogy felelőtlenség lenne ebben az állapotban erőltetni a játékot.

Mi volt a pontos diagnózis?

Ugyanaz a problémám, mint ami David Beckhamnek volt, mielőtt teljesen elszakadt a lábában az Achilles-ín. Szerencsére még időben észrevettük a bajt. Télen sok terhelés érte a bokámat, kemény talajon gyakoroltunk, műfüvön játszottunk – ez idézte elő a gyulladást. Pihentetem, jegelem, fizioterapeutához járok, rehabilitációs gyakorlatokat végzek, erősítem a vádlimat, és ha minden a terv szerint alakul, akkor a jövő héten már teljes értékű munkát végezhetek.

Egy sérülés mindig fejfájást okoz a futballistának...

Gondolom, nehezen éli meg egy légiós, amikor sérülés miatt kiesik…

Otthon is ugyanolyan rossz, ha valaki egészségügyi probléma miatt nem futballozhat. Persze, azért vagyok itt, hogy focizzak, és kétségtelen, lassabban telnek a napok, ha nem játszik az ember. Szerencsére az elmúlt években engem csak egy talpcsonttörés hátráltatott, és Belgiumban sem a sérülések miatt nem kaptam rendszeres játéklehetőséget.

Összesen tizenhat mérkőzésen szerepeltél, voltak jobb és gyengébb meccseid, egyszer kezdesz, máskor padozol. Miért nem vagy alapember?

A hivatalos magyarázat az, hogy az edző rotálja a csapatot. De természetesen nekem is szemet szúrt, hogy nem következetes velem szemben, ezért rá is kérdeztem, mi a gondja velem.

Mit mondott?

Azt, hogy az edzéseken és a meccseken is hullámzó a teljesítményem.

Vitatkozol a véleményével?

Előrelépésnek tartom, hogy Belgiumba kerültem, de nem titkolom, kellett egy kis idő, amire beletanultam az itteni módszerekbe.

Milyen különbségeket tapasztaltál?

A magyar játékosok, így én is, taktikailag nagyon le vagyunk maradva az európai átlagtól – itt például már a középcsatár elkezdi a védekezést. Fizikálisan is sokkal előrébb tartanak, nincs annyi helye, sem ideje a játékosoknak, ezért sokkal több hibára kényszeríthetnek egy középpályást. Ehhez hozzá kellett szoknom és elismerem, volt edzés, amikor rosszul ment, ahogy egy-egy meccsen is betliztem már. Miután figyelmeztetett az edző, igyekeztem még keményebben tréningezni, még inkább koncentrálni.

És ez bejött?

Igen is, meg nem is. Például a Standard ellen nyertünk, gólpasszt is adtam, utána viszont a Sint-Truiden otthonában a csapatnak és nekem is bűn rosszul ment. Rögvest kikerültem a kezdőből, és bár a következő körben az Anderlecht megvert minket, azt követően hetekig nem kaptam lehetőséget a javításra.

A magyar légiósnak (középen) folyamatosan bizonyítania kell, ha a kezdőcsapatban akar maradni

Nem akarok rádijeszteni, de az elmúlt hetek ismeretében sem lesz könnyű visszakerülnöd a kezdőbe: bár végül kikaptatok a fináléban, Belga Kupa-döntőt játszott a Kortrijk, és az is hatalmas bravúr, hogy ott van a gárda a felsőházi rájátszásban.

Valóban komoly eredmények. Sajnálom, hogy a kupadöntőt elveszítettük, kicsit talán nagy volt a felhajtás egy ilyen kiscsapat számára ez a meccs, ezért be is rezeltünk. A playoffba pedig óriási izgalmak között kerültünk be: három csapatnak is hasonló pontszáma volt, a gólkülönbség döntött, és úgy előztük meg a Cercle Bruggest, hogy a riválisunknak egy pont is elég lett volna az utolsó három alapszakasz-fordulóban. De a konkrét felvetésre válaszolva: nem lesz könnyű, de kitartó vagyok. Semmivel sem lennék előrébb, ha durcáskodok, és játszom a sértődöttet. Egyébként volt olyan társam, aki megjegyezte: tiszteli a türelmemet, mert lehet, hogy ő már az asztalra csapott volna…

Mit gondolsz, 29 évesen ott tartasz, ahova fiatalom remélted, hogy eljutsz?

Nem, és ezt nem is titkolom.

Kit, vagy mit okolsz az elszalasztott esélyekért?

Nem mutogatok én senkire, magamban keresem mindig a hibát. De voltak helyzetek – amit így utólag – már másképp csinálnék. Érettebb fejjel látom, hogy mit rontottam, rontottunk el.

Például mit?

Talán a legnagyobb baj az volt, hogy 14 évesen, az MTK-nál egy év alatt tíz kilót pakoltak rám, ami miatt elveszítettem a gyorsaságomat. Az első néhány lépésem sebessége még megmaradt, de az a gyorsulás, ami egész serdülőkoromban jellemzett, na, az eltűnt. Aztán 15 évesen a felnőttek közé kerültem, és ne szépítsük, elszálltam, azt hittem, hogy nagyon nagy futballista vagyok. Henk Ten Cate hozott vissza a földre.

Felnőtt ifista: Cicót a magyar futball legnagyobb tehetségének tartották

Mindig is külföldre vágytál, sokáig mégsem sikerült kiigazolnod…

Az MTK-nál ellustultam, így már a debreceni váltás is nagy változás volt. Emlékszem, az első edzéseken csak úgy kapkodtam a lábam, amikor mondjuk Szatmári Csabi becsúszott nekem. Kellett is fél év, amire felvettem a ritmust és azt hiszem, büszke lehetek arra, amit a Lokival elértem, elértünk.

Czvitkovics Szófiában szerzett győztes gólja is kellett a BL-főtáblához:

Abban az időszakban nem is telt el úgy három hónap, hogy ne keressenek az újságírók!

Azt a helyzetet is tudni kellett kezelni, a jelenlegit is el kell fogadni. Belgiumban vagyok, egy olyan csapatban, amelyik bizonyította, hogy helye van a legjobb hat belga együttes között. Ezt kell szem előtt tartanom, és nem a múlton meg a körülményeken rágódni.

Gólparádé Loki-mezben: