A magyar válogatott védő Ázsiában harcol

Negyven fokos hőség, karate-mozdulatok a futballpályán, buszokkal és motorbiciklikkel zsúfolt utak. Az SHB Da Nangban légióskodó Tímár Krisztián vietnami életéről számol be az FFT-nek.

Jó idő van arrafelé?

Most kezd durvulni, egyre melegebb van. Pont azt beszéltük a feleségemmel, hogy otthon 34-35 fok körül hőségriadót rendelnek el, a Blahán osztogatják a flakonos vizet, itt pedig 40 fokban is futballozunk…

Hogy bírod?

Az első néhány hét nem volt egyszerű, hozzá kellett szokni a hőséghez, de a kultúrák közötti differencia is jelentős, az itteni szokásokat, viselkedési formákat is meg kellett ismerni. Visszatérve az időjárásra: napközben klíma nélkül elpusztulnánk… Ráadásul edzésre reggel fél kilenckor és kora délután járunk, ilyenkor úgy negyven fok lehet. A meccseket viszont délután 4-5 körül rendezik, akkor már emberibb a hőmérséklet. Mondjuk, volt egy este, amikor iszonyú kánikulában, 45 fokban futballoztunk. A meccset követő két napban nem is voltam jól, hiába iszik annyit az ember, amennyit csak tud, kiszárad, nem képes pótolni a veszteséget.

Sokan ott ragadtak le, hogy télen Angliában próbálkozol. Hogy lett ebből Vietnam?

Már a nyáron jött ajánlat, de akkor még bíztam európai lehetőségben. Sőt, még a Fradiba is örömmel mentem volna, de velem is hasonló történt, mint, amit nemrég Gyepes Gábor kapcsán olvastam. Aztán valóban jártam angliai próbajátékon, hiszen mégiscsak 5 évet profiskodtam a szigetországban, ott ismernek igazán. Voltak is lehetőségek, de olyan klub, amely szakmai kihívást jelentett volna, vagy amelyik előnyös feltételeket ígért, nem akadt. Aztán ismét felvette velem a kapcsolatot a Da Nang vezetősége, én pedig kiutaztam egy tíznapos terepszemlére.

A SHB Da Nang csapatának lelátója

Mik voltak az első benyomások? Tudtad, hogy mire számíthatsz?

Nézd, európai szemmel nyilván furcsa ez a hely, számunkra idegen az az életszínvonal, ami ezt a térséget jellemzi. Nekem ráadásul nem csak magamat kellett néznem, hanem a családom biztonságát, a szeretteim boldogságát is figyelembe venni, amikor döntök. Közösen határoztunk úgy, hogy belevágunk a vietnami kalandba.

Most, hónapokkal később mit mondasz: jó ötlet volt?

Igen! Persze, annak a játékosnak, aki az elmúlt éveket Angliában töltötte, szokatlan, hogy az edzőpályák nem tökéletesek, vagy, hogy a szakvezető nem konzultál a labdarúgókkal, nem kéri ki senkinek a véleményét. De összességében, a labdarúgást tekintve sincs okom a panaszra. Rendszeresen játékban vagyok, és a meccsek színvonala sem rossz. Agresszív a foci, gyors a játék. Megjegyzem, van egy két karate-mozdulatra utaló megoldás a pályán. És az mindent elárul a stílusról, hogy a legtöbbet használt szó az a „fight, fight”, vagyis „harcolj, harcolj” felszólítás. Minden csapatban három légiós lehet a pályán és egy a kispadon, s mivel vannak klubok, amelyek európai mércével nézve is elfogadható pénzeket fizetnek, sok dél-amerikai, továbbá afrikai játékos szerepel a bajnokságban.

Amikor kiderült, hogy Vietnamba igazolsz, sokan azt gondolták: egy ilyen remek fizikumú labdarúgó biztos nagy kedvenc lesz Ázsiában, legalábbis minden második szögletből gólt fejel majd az apró helyiek között… Szóval, te vagy a levegő ura?

Csak ahhoz, hogy gólokat fejeljen az ember, jó beadás is szükséges… Ráadásul, mint mondtam, sok a külföldi, és mivel ezek jobbára nagytermetű, erős csatárok, vagy robosztus védők, a légiós a légióssal találja szemben magát. Tehát szobrot még nem kaptam, de szerencsére elégedettek a munkámmal.

És te a kajával? Hogy bírja a külföldiek gyomra a helyi kosztot?

Nálunk négy légiós játszik, és a meccseket megelőző közös étkezéseknél külön asztalnál ülünk – mi csirkét, halat eszünk rizzsel vagy tésztával. Mondjuk volt olyan, amikor három-négy napig ebédre és vacsorára is ugyanazt kaptuk. Egyébként itt az a szokás, hogy a bajnokik előtt már két nappal bevonulunk az edzőtáborba, ha otthon játszunk, akkor napközben az edzések között hazaugorhatunk, de az estéket a szállodában töltjük. A viszonyok teljesen kielégítőek, rendre jó hotelbe megyünk, wifit mindenhol találni, és sok városba repülővel utazunk.

A családdal milyen körülmények között éltek?

Az is ideális, egy lakóparkban kaptunk lakást, ami körülbelül 500 méterre van a csodás tengerparttól. Fehér homok, pálmafák. A feleségem és a gyerek szokott lejárni, nekem viszont nincs nagyon időm strandolni, de egy-egy edzés után azért leugrunk fürödni a srácokkal. A kislányom nemzetközi óvodába jár, ami szintén szuper.

Hogy közlekedtek?

Robogóval. Van kettő is, de simán ráférünk hárman is egyre. Hozzáteszem, ami itt megy, az elképesztő. Annyi busz van az utakon, mint otthon személygépkocsi, és annyi motorkerékpár, mint Budapesten az ember. Van, hogy egy komplett parkoló telis-tele van motorokkal. Arról nem beszélve: van, hogy öten-hatan utaznak egy robogón, de visznek állatokat is rajta, sőt, egyszer láttam, hogy egy feldíszített karácsonyfát fogott a kezében a motoros. Valószínű, még mielőtt hazamegyek, csinálok fotóalbumot, amiből otthon simán galériát rendezhetek majd be.

Meddig tart a szezon?

Augusztus végéig, szeptember környékén utazunk haza.

Mi a cél a bajnokságban?

Harcolunk a bajnoki címért, jelenleg második helyen állunk – egy ponttal az éllovas mögött. Ugyanakkor kevesebb meccset játszottunk a listavezetőnél, és ha az elmaradt találkozót hozzuk, átvesszük a vezetést. És a kupában is állunk még, legjobb négy között vagyunk.

Hogy tervezed: ha marasztalnak, hosszabbítasz Da Nangban?

Ez attól is függ, hogy megnyerjük-e a bajnokságot, és hogyan végzünk a kupában. Az ázsiai BL-ben szívesen szerepelnék, látni, hogy annak a sorozatnak itt olyan a rangja, mint Európában a Bajnokok Ligájának. De azért természetesen jó lenne visszatérni Európába, bár hangsúlyozom: egyre több nagynevű játékos veszi Ázsia felé az irányt. Nemrég mondták, hogy Didier Drogba ügynöke is itt tárgyalt a térségben…