Balra és jobbra is kacsingat az RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai egyezségekkel próbál alpolgármesteri tisztségeket szerezni Erdély nagyvárosaiban.

NT
2012. 06. 15. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közzétette pénteken a központi választási iroda a romániai önkormányzati választások végeredményét, amely szerint a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) a megyei pártlistás voksok csaknem felét megszerezve elsöprő győzelmet aratott a négy évvel ezelőtt győztes, most 15 százalékot elérő jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) felett.

A – pártpreferenciák mérésére leginkább alkalmas – megyei pártlistákra adott voksok tekintetében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a négy évvel korábbi 5,13 százalékról 5,52 százalékra növelte országos támogatottságát. A Magyar Polgári Párt (MPP) a korábbi 1,01-ról 0,41 százalékra esett vissza, a tavaly bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt pedig a szavazatok 0,49 százalékát kapta országos szinten.

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára elmondta: a pártok vezetői között helyi és országos szinten is egyeztetések zajlanak, amelyek végén – várhatóan a jövő hét során – születnek meg a helyi megállapodások. Az RMDSZ legtöbb helyen a választásokon győztes Szociálliberális Szövetséggel (USL) egyezkedik, de olyan megyék és városok is akadnak, ahol a jobboldali Demokrata-Liberális Párt (PDL) a tárgyalópartner.

A főtitkár elmondta: az RMDSZ Kolozsváron is szeretné megőrizni az alpolgármesteri tisztséget, Kolozs megyében pedig a megyei tanácselnök-helyettesi tisztséget. Kolozsváron a volt koalíciós partnerrel, a PDL-lel, Kolozs megyében az új hatalommal, az USL-lel tárgyalnak. A városban az RMDSZ négy önkormányzati képviselője képezi a mérleg nyelvét a két nagy román politikai erő között. A megyében az RMDSZ nélküli baloldali többség is kialakítható a populista Dan Diaconescu Néppártjával (PP-DD).

Tárgyalnak az USL-lel

Marosvásárhelyen és Maros megyében az RMDSZ a legjelentősebb politikai erő, nélküle sem a PDL, sem az USL nem tud többséget kialakítani. Az RMDSZ az USL-lel folytat tárgyalásokat, és nem kétséges, hogy megyei alelnöki és marosvásárhelyi alpolgármesteri tisztséget kap.

Szatmár megyében is a megyei alelnöki és a szatmárnémeti alpolgármesteri tisztség megszerzése a cél. A városi önkormányzati testületben ugyan az USL nem szorul koalíciós társ segítségére, de a megyében csak az RMDSZ-szel vagy román nagykoalícióval tudna többséget kialakítani. Kovács elmondta, itt is a szociálliberális alakulattal folytatnak tárgyalásokat.

Alpolgármesteri helyek

Bihar megyében és Nagyváradon jelentős előnnyel nyert az USL, a megyeszékhelyen kétharmados, a megyében egyszerű többsége van, sem a városi, sem a megyei tanácsban nem szorul koalícióra. Amint Kovács elmondta, az RMDSZ ennek ellenére számít a megyei alelnöki és a nagyváradi alpolgármesteri székre. 2011 márciusában ugyanis olyan írásos megegyezést kötött az USL-lel, amelyben a felek vállalták, hogy győzelem esetén a másik félnek biztosítanak egy megyei alelnöki és egy nagyváradi alpolgármesteri széket. Hasonló egyezség biztosította négy évvel ezelőtt is az RMDSZ politikusai számára a vezető tisztségeket.

Nagybányán is a választások előtt kötött egyezség alapján reménykedik az RMDSZ az alpolgármesteri tisztség megszerzésében. Itt azt vállalta a magyar szövetség, hogy nem indít polgármesterjelöltet, ha a választások után is megkapja az alpolgármesteri tisztséget. Az egyezség RMDSZ-re eső része teljesült. Kovács elmondta, a szerződések nem jelentenek garanciát arra, hogy a felek be is tartják vállalásukat, de Nagybányán biztatóan haladnak az egyeztetések, Biharban viszont kőkemény tárgyalások folynak a tisztségekért.

Folyamatos kacsintás

Ismert, négy megyéből kettőben sikerült megőriznie a tanácselnöki tisztséget a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ). Az országos választási iroda közlése szerint a vasárnapi önkormányzati választáson Maros és Szatmár megyében is alulmaradtak a szövetség újabb mandátumra pályázó jelöltjei. Szatmár megyében Csehi Árpádot a liberális Mihai Adrian Ștef, Maros megyében pedig Lokodi Edit-Emőkét a szintén liberális Ciprian Minodor Dobre váltja a megyei tanács élén. Az RMDSZ jelöltjei Hargita és Kovászna megyében őrizték meg a tanácselnöki tisztségeiket. Előbbiben Borboly Csaba, Háromszékben pedig Tamás Sándor szerzett újabb mandátumot. Kelemen Hunor, a szövetség elnöke a választási eredményeket hétfőn úgy értékelte: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mind a 2008-as eredményeihez, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat.

Szilágy megyében ugyancsak a megyei alelnöki tisztség és a zilahi alpolgármesteri tisztség megszerzése a cél, ott szintén az USL a tárgyalópartner. A győztes pártszövetségnek a megyeszékhelyen az RMDSZ nélkül is megvan a többsége, a megyében viszont el kell döntenie, hogy az RMDSZ-szel vagy a populista PP-DD-vel alakítja ki a többséget. Kovács nem tartotta valószínűnek, hogy a „szalmalángként fellobbanó” PP-DD bárhol is reális alternatíva lenne a 22 éves múlttal rendelkező, megbízható partnernek megismert RMDSZ-szel szemben.

Kovács Péter szerint jó esély mutatkozik arra, hogy Brassó megyében az RMDSZ megőrizze a megyei tanácselnök-helyettesi tisztségét, Arad megyében pedig, ahol a jobboldal győzött, mind a PDL-lel, mind az USL-lel tárgyalnak.

A főtitkár elismerte: nem könnyű úgy tárgyalni, hogy jobbra is, balra is kell kacsingatni, de ez négy évvel ezelőtt sem volt másképp. Akkor is a helyi erőviszonyok alapján szövetkezett a jobb- vagy a baloldallal az RMDSZ. „Nem lehet országos zubbonyt ráhúzni a helyi érdekekre” – magyarázta a helyzetet a politikus.

Értékelés a sajtóban

A Kolozsváron megjelenő, jobboldali szellemiségű Krónika vezércikke szerint az RMDSZ köszönetet mondhat a frissen hatalomra került Szociálliberális Szövetségnek, mert magyarellenességével soraik zárására késztette a magyar szavazókat, akik a bejáratott, a köztudatba mélyen beágyazódott jelképre, a tulipánra szavaztak.

„Az RMDSZ sikere persze annak is betudható, hogy a mozgósítás érdekében nem kímélte a rendelkezésére álló önkormányzati apparátusokat és anyagi forrásokat. A korábbi 184 RMDSZ-es polgármesterhez képest a mostani több mint 200 szépen hangzik – ám nem biztos, hogy a most megnyert elöljárói helyek összesen kompenzálják azt, hogy Szatmárnémeti viszont elveszett” – vélekedik írásában Balogh Levente a Krónikában.

A Bukarestben megjelenő, az RMDSZ-hez közel álló Új Magyar Szó vezércikke szerint az RMDSZ élén folyamatos a nemzedékváltás, a „sokszínűség az egységben” ideológiája továbbra is működőképes maradt, és „ezt nem tudták felülírni azok a magyarországi késztetésre létrejött pártocskák sem, amelyek nagy kampányhanggal, mindenekelőtt az RMDSZ lejáratását tűzve zászlójukra trombitálták végig az országot”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.