– A kutyust hogy hívják?
– Hát, Kutyuli Kuty. Sosem voltam jó a névadásokban.
Kovács Gergellyel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) vezetőjével egy teraszon találkozunk a kánikulában, a lábunknál fekszik Kutyuli Kuty, a labrador, az eb farka a beszélgetés alatt végig úgy jár, mintha valóban kettő lenne belőle.
Arra vagyunk kíváncsiak, mi lehet a titka az utóbbi hónapokban a közvélemény-kutatásokban többször is egyszázalékos támogatottságot elérő MKKP-nek, és mindehhez hogyan viszonyulnak a 2014-ben hivatalosan is bejegyzett szervezet tagjai és vezetői. Mielőtt elintéznénk egy mosollyal a jelenséget, jó tudni, hogy a párt tavaly alig néhány hét alatt 33 millió forint támogatást kapott magánemberektől plakátkampányra, és a közösségi médiát használva jó eséllyel pillanatok alatt képes lenne elegendő jelöltet állítani az országgyűlési választásokra is. De erről később.
Egyelőre ülünk a kávézó teraszán, és Kovács Gergelyt, illetve később párttársait faggatjuk önmagáról, a politikai párttá fejlődött poénkodásról és a kezdetekről. Kovács „civilben” grafikusként dolgozik, weboldalakat készít. Ez elmondása szerint napi 3-4 óra elfoglaltságot jelent, ráadásul bejárnia sem kell a munkahelyére, így van ideje a pártot szervezni. (A munkahelyén egyébként azt kérték tőle, a nyilvánosság előtt lehetőleg ne árulja el a cég nevét.) Előtte mobiltelefontokokat tervezett, erről azt mondja, nagyon kellemetlen időszak volt, különösen amikor Valentin-napos darabokat kellett csinálnia. Családja még nincs, egyelőre Kutyuli Kuttyal osztja meg az otthonát, de mindenképpen szeretne gyereket. Már csak azért is, mondja, mert a választási kampányban úgyis kell majd egy gyerek, akit fel lehet venni, ölelgetni a kamerák előtt, mert anélkül nem bíznak meg eléggé az emberben. Ha addig mégsem jön össze a családalapítás, majd kölcsöngyerekkel szerepel, ezt már eldöntötte.
Egyébként a maga módján igazi „reneszánsz ember”, ugyanis tanult közgazdasági-programozó matematikusnak, szociológiát és környezetmérnökit is Szegeden. Minden szakon másfél-másfél évet, majd ezt megfejelte egy évvel az Állatorvos-tudományi Egyetemen.
– Az összes „Bevezetés a…” című tantárgyat elvégeztem, így úgy tudok tenni, mintha értenék valamihez. Amihez tényleg értek, az a grafika és a mikroelektronika, de ezeket magamtól tanultam.
A történet Szegeden kezdődött, először még csak amolyan utcaművészeti, street art mozgalomként, vicces plakátokkal és feliratokkal, álhirdetésekkel. Annyira azért ez sem volt kockázatmentes, de valószínűleg maga Kovács Gergely sem gondolta át, milyen szankciót kell majd elszenvednie egy szigorú hatósági közegtől, aki éppen rajtakapta, amint kukákra „Eladó” feliratot fújt festékszóróval. – Azt mondta, ha a hasamra fújhatja, hogy „Eladó”, akkor elenged, nem is találkoztunk. Gondoltam, miért ne, és megengedtem neki. Láthatóan nagyon elégedett volt magával, amikor kész lett.
Magát a híres kétfarkú kutyát egyébként nem ő, hanem Tasi Csaba készítette, az ötletet egy génmanipulációval foglalkozó intézet szemétdombján talált „háromfejű kakasok” adták. – Akkor persze még nem tudtuk, hogy az angolban létezik az „as happy as dog with two tales” (szabad fordításban: „örül, mint majom a farkának” – a szerk.) kifejezés, persze most már azt mondjuk, hogy emiatt volt.
Döme Zsuzsanna, becenevén Suzi az egyetlen nő az alapítók közül, ő lakótársa volt Kovácsnak Szegeden, így együtt kezdték a „kétfarkúzást”. Gergővel szemben ő elvégezte az egyetemet, történelmet tanít Sajókazán, az Ámbédkar Iskolában. Szeged azóta is a párt egyik fellegvára, bár az alapítók nagy része már Budapesten él. – Szeged jó város, tele jó arcokkal, de annyi program mégsem volt, hogy kielégítsen minket, ezért kezdtünk bele ebbe – mondja Döme Zsuzsanna. Ráadásul ott szerinte könnyebb volt érvényesülni is, mert már száz plakáttal is meglehetős feltűnést lehetett kelteni, míg Budapesten kétezer is alig látszik meg.
Victora Zsolt, aki később a párt főpolgármester-jelöltje lett, szintén grafikusmunkákkal foglalkozik, valamint egy oknyomozó portál videós munkatársa, de korábban galériája volt, így került kapcsolatba az MKKP-val. A Bulvár és Brezsnyev Galéria üzemeltetőjeként villanyoszlopon látott egy álhirdetést („Ha nem tépsz ebből a cédulából, akkor odamegyek hozzád, és kérni fogok tőled egy cigit”), amely felkeltette az érdeklődését, így 2009-ben a Kétfarkúnak is helyet adott a galériában.
Kovács, Döme és Victora: ők az MKKP legismertebb arcai. A párté, amely a kétezres évek első évtizedének közepén vált országszerte ismertté.
A 2006-os választási kampány MSZP és Fidesz között tomboló, őrült ígéretlicitje úgy felbőszítette Kovácsot, hogy az év elején elkezdte saját kampányukat, és bemutatta a párt jelöltjeit is – kutyák képében. Az egyszerűség kedvéért valamennyi jelöltjüket Nagy Istvánnak hívták. A siker még őt is meglepte, a „jelöltállító” eseményről például még az MTI is részletesen beszámolt, a Kétfarkút pedig rengetegen keresték meg plakátokért az ország minden részéből. Még kopogtatócédulákat is elkezdtek gyűjteni, pontosabban nyitottak egy postafiókot, és aki akarta, elküldhette a sajátját. Ezzel kiváltották Tóth Zoltán választási szakértő rosszallását, aki szerint akciójuk „rontja a többi párt választási esélyeit” (ez persze a Kétfarkúhoz illően abszurd érvelés), de ez csak újabb médiamegjelenéseket garantált.
Négy évvel később már határozott nyomás volt rajtuk híveik részéről, hogy induljanak az önkormányzati választásokon, ráadásul akkor még egyesületként is megtehették ezt, így valóban belevágtak. Victora Zsolt lett a főpolgármester-jelöltjük, Mogács Dániel a VII. kerületben indult el (közös jelöltként a Hírcsárda nevű álhírportállal), maga Kovács Gergely pedig Szegeden. Az ő szereplése elég „kétfarkúsra” sikerült, a pártelnök ugyanis idő hiányában egyszer sem járt a városban a kampány ideje alatt. A teljes büdzséjük 150 ezer forint volt (ez adományokból származott), de így is elég látványosra sikerült, mert akadt nyomda, ahol olcsón kinyomtatták a plakátokat, volt taxis, aki ingyen fuvarozta őket, és 80-100 aktivista is, akik szintén puszta lelkesedésből ragasztgattak. A kellő számú cédula azért így sem jött össze.
Mogács Dániel szintén az utolsó pillanatban ugrott be, az eredeti VII. kerületi jelölt ugyanis, mondja Kovács, megijedt, amikor rájött, hogy a sajtótájékoztatón tényleg azt jelentik be, hogy elindulnak, így inkább elment, és Mogács volt az egyetlen ember, akit fél órán belül ki tudtak ültetni. Így legalább ő is nagy érdeklődéssel hallgathatta végig, ahogy felolvassák a programját, amelyet ott hallott először.
A színész-humorista később kiszállt. Kovács Gergely szerint egyszerűen annyi történt, hogy egy idő után már nem szerette volna, ha mindenki a Kétfarkúval azonosítja. Mogács Dánielt is megkerestük, de nem kívánt nyilatkozni, éppen arra hivatkozva, hogy már nem szeretne a párttal foglalkozni. Mogács Dániel szereplése ettől függetlenül hosszú távú hatással bírt, Kovács Gergely legalábbis azt mondja, szeretné, ha 2018-ban minél több színész lenne a jelöltjeik között, mert ők mégiscsak jobban szerepelnek a nyilvánosság előtt, mint például ő. Victora Zsolt még az ideológiai lábat is megadja az érveléshez.
– Az elmúlt húsz év alapján úgy néz ki, a politikusok, jogászok, közgazdászok nem tudnak semmit az ország irányításáról, a művészet lehet alternatíva, amely ki tud termelni olyan vezetőket, akik a magyarokat a Kánaánba vezethetik.
Ennek érdekében hatalomra jutásuk után saját ellenzéket is létrehoznak.
Két éve, 2014-ben is indultak volna, hogy végül mégsem tehették meg, annak szintén elég abszurd oka van. Bár már a választások előtt másfél évvel megpróbálták bejegyeztetni a pártot (2014-ben egyesület már nem indulhatott a választáson), a Kúria addig kötekedett a párt nevével, hogy végül éppen az önkormányzati választás jelöltállítási határidejének utolsó napján sikerült hivatalosan is párttá válniuk. Akkor persze már késő volt. – Pont a Kúria mondta, hogy a „kétfarkú” erkölcstelen képzettársításokra ad okot? Hát a Kúria talán nem? – kommentálja az esetet Kovács Gergely.
Sokan vannak egyébként, akik azt szeretnék, hogy a Kétfarkú „rendes párt” legyen. – A múltkor egy idős bácsi egy teljes gépelt oldalon szedte össze pontokba, szerinte mit kéne tennünk ehhez. Nagyon kedves volt tőle, de mi nem akarunk rendes párt lenni – mondja Döme Zsuzsanna.
Kovács Gergely a végül párttá alakuló Millával (az Egymillióan a Sajtószabadságért civil szervezet utódja) sincs kibékülve, mert, mint mondja, a Facebook-oldaluk tökéletes példa rá, hogyan lehet mindennap nyolc poszttal felhergelni azt a húszezer embert, aki követi őket, és aki már várja, hogy újra felidegesítsék, várja, hogy ma éppen mivel tudja még jobban utálni Rogánt vagy Lázárt. Nézik, és utálkoznak.
Szerinte a tíz évvel ezelőttihez képest ez a legnagyobb változás a magyar politikában. Akkor mindenki megígért mindent, erre reagáltak az „Örök élet, ingyensör!” szlogennel, most már a Fidesz semmit nem ígér, a kampányok csak arról szólnak, hogy az ellenfelet megutáltassák. – Azért is baj, hogy az ellenzék ennyire nincs sehol, mert a Fidesz két éve mást sem csinál, mint újabb és újabb társadalmi csoportokat próbál megutáltatni az emberekkel – mondja. – Drogosok, melegek, csövesek, most éppen a menekültek, majd ez is lecseng, és akkor lesz helyette más célpont. Milliárdokat költenek ilyen kampányokra, ez nagyon káros az országnak. Ezek a manipulált emberek állnak egymás mögött a dugóban, tőlük veszel cigit a boltban, közben meg úgy beszélnek egymással a Facebookon, mintha meg akarnák ölni a másikat.
Döme Zsuzsanna ehhez még hozzáteszi: – Nagyon szomorú, hogy a rendszerváltás után egyik párt sem mondta el az embereknek: nem attól van demokrácia, hogy több indulóra is lehet szavazni, hanem hogy az emberek odafigyelnek egy politikusra, és ha valakiről kiderül, hogy lop, azt megjegyzik maguknak, és soha többé nem szavaznak rá. Nem tanították meg az embereket a demokráciára, egyik párt sem.
Ezért az ellen plakátkampányuk sem arról fog szólni, hogy „mekkora hülye a Fidesz”, hanem azt próbálják bemutatni, hogy „mekkora marhaság egy ilyen szavazás meg a gyűlölködés”.
– Én liberálisnak tekintem magam, de számomra a liberalizmus azt jelenti, hogy az ember nem ugat bele a másik ember életébe, amíg az nem rúgja szájba – mondja Kovács. – Engem nem zavar, ha valaki meleg, de ugyanúgy nincs bajom azzal sem, ha valaki Trianonon pörög. Én nem teszem, de más miért ne tehetné? Ezért utálom, amikor az emléknapon valaki provokál. Azt meg főleg nem értem, hogy olyan ember miért zavar minket, akit még az életben nem láttunk. Egy soproni meleggel miért van baja valakinek itt, Budapesten például?
Sikerük egyik titka is az Kovács szerint, hogy az ellenzéki pártok ma már szinte csak annyiban különböznek egymástól, melyikük hogyan szidja a Fideszt. Victora Zsolt szerint is kettészakadt minden, egy ilyen közegben talán egyvalami van, ami minden embernek egyszerre jön jól: egy mosoly – ebben pedig ők a legjobbak. Victora szerint fontos, hogy az egyre több kiábrándult is tudjon kire szavazni: aki elmegy, az „ne f…t rajzoljon a szavazólapra”, hanem legyen kire voksolnia akkor is, ha elutasítja a jelenlegi politikát.
– Az ország szégyene, hogy mi megszülethettünk, egy normális rendszerben biztosan nem lenne viccpárt – véli. – A párt léte azt jelzi, hogy a képviseleti demokrácia nem működik. Jobb lenne, ha nem lennénk, de ha már vagyunk, akkor toljuk, és a célunk nekünk is a választások megnyerése, boldogságot, békét, örök életet hozni az országnak.
A mostani kvóta-népszavazásos plakátkampányról Kovács Gergely azt mondja, ő sokáig azon a véleményen volt, hogy ne csináljanak ellen kampányt. – Baromság az egész, ráadásul azért találták ki, hogy foglalkozzunk vele, ezért az ideális válasz az, hogy nem foglalkozunk vele.
– Én forgattam menekültekről, elég sokkal beszéltem közülük, a legtöbb azonnal visszafordulna, ha hazamehetne – teszi hozzá Victora. – Ehhez képest mi, magyarul üzenünk nekik olyan helyeken az országban, ahol sosem járnak. Ez semmi más, mint félelemkeltés. Szörnyű, ha csak a közös ellenségkép teremthet bármilyen egységet egy országban. Ehhez képest valójában a pénztárca üressége a magyarok közös ellensége.
A Medián egyszázalékos eredménye azért lepte meg őket, mert „elég kevés” Kovács Gergely szerint. – Hétmillió szavazónk van tízmillió magyarból, szerintem nagyon elmértek minket – mondja Victora Zsolt is, aki szerint a lakosság több mint fele mellettük áll, csak még nem tudnak róla. A viccet egy kicsit félretéve Kovács abban bízik, hogy a következő két évben az utcaszépítő akcióik hoznak még ismertséget és szavazókat számukra. (A párt az utóbbi hónapokban aszfalthiányokat pótol ki színes berakásokkal az utcán, elfuserált buszmegállókat újít meg – akcióival némiképp visszatér a szegedi, utcaművészeti gyökerekhez is.)
Saját szavazóikról még egy 2010-es felmérés alapján annyit tudnak, hogy nagyon nagy részük diplomás, főleg fiatalabbak. Ez vélhetően most is így van. Victora Zsolt úgy gondolja, szavazóik alapvetően azokból kerülnek ki, akik még vagy sosem szavaztak, vagy már minden pártból kiábrándultak. A klubjukba viszont idősek is járnak, elég vegyes a közönség. Kovács Gergely csak azt sajnálja, hogy több mint háromnegyedük fiú. – Az ember azt gondolta, hogy egy párttal milyen jól lehet csajozni, erre jön egy csomó fiú – busong a pártalapító.
A férfitúlsúly mellett a főváros-centrikusság jellemzi a tagságot, ám ősszel a tervek szerint megalakulhatnak a pécsi, szegedi, győri kétfarkú-alapszervezetek is. Igaz, Kovács Gergely nem titkolja, vannak félelmei azzal kapcsolatban, ha esetleg ismeretlenekre kell bíznia, hogy a párt nevében nyilvánuljanak meg. – Lemész, találkozol velük, ismerkedtek, fél óráig persze mindenki lehet jó fej, aztán megiszik négy sört, és elkezd cigányozni.
És hogy mi lenne, ha tényleg bejutnának 2018-ban a parlamentbe? Erről eltérők a vélemények, bár az eddigi ígéreteket mindenképpen meg fogják valósítani, így készülhetünk az ingyen sörre. A betegségeket is meg fogják szüntetni, mert ártalmasak az egészségre.
Az esetleges bejutással járó állami támogatást akcióik finanszírozására fordítanák. Eddig jórészt mindent saját zsebből álltak, bár amikor nemrég Kovács Gergely első alkalommal támogatásért fordult a Facebookon városszépítő tevékenységük költségeinek fedezésére, rövid idő alatt összejött egymillió forint. A minden képzeletet felülmúló siker persze a tavalyi, az első „migránsválságos” kormányzati kampányra adott válaszként elindított plakátakció volt, amelyre 33 milliót adtak össze a felajánlók. Emellett sok mindent olcsóbban tudnak beszerezni, mert a cégek tulajdonosai szimpatizálnak velük. – Érdekes, hogy amikor nekünk csinál valamit haver, az 20-30 százalékkal olcsóbb, ha a kormánynak csinál valamit haver, az ugyanennyivel drágább – mondja Kovács.
A 2018-as választásoknak egyébként nagy a tétje, de ezt még csak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt legszűkebb vezetése tudja, élén a párt intergalaktikus hírszerzőhálózatát egy személyben irányító Victora Zsolttal: ha nem ők nyernek, a Ganümédeszi Galaktokolonialista Párt szét fogja lőni a Földet.
A pártbeli döntéseket a tíz alapító tagból álló grémium hozza meg, őket már legalább tíz éve ismeri Kovács Gergely. Nem szavaznak, hanem „megdumálják a dolgokat”, és mindig kialakul valamilyen egyetértés. Ezenkívül nagyjából 150 pártoló tagjuk is van.
A Kétfarkút egyelőre még nem érték különösebb politikai támadások, bár a választói kreativitást hiba lenne alábecsülni. Kovács Gergely ugyanis kapott már támadást a tavalyi plakátkampányuk alkalmával, amikor a déli határzárat figurázták ki. – Valaki képes volt kideríteni, hol lakom – pontosabban, hol laktam korábban, mert addigra már elköltöztem onnan –, és feltett egy képet, amelyen a társasház látszik. A ház körül pedig volt egy kerítés. És a kép alatt jól beszólt, hogy a Kétfarkú Kutya Párt nem akar kerítést, de én bezzeg olyan házban lakom, amelynek van!
Még mondja valaki, hogy a politika nem vicces dolog.
– Az a kérdés, hogy valóban el akar-e indulni a Kétfarkú 2018-ban, vagy maradnak a szórakoztató provokációnál. Csak rajtuk múlik, mivel az országoslista-állításhoz szükséges feltételeket minimális erőfeszítéssel teljesíthetnék is – mondja a Magyar Nemzet Magazinnak László Róbert. A Political Capital elemzője szerint elég lenne egy Facebook-poszt, hogy akár több százan jelentkezzenek képviselőjelöltnek, és belőlük még akkor is összejöhetne az országos listához minimálisan szükséges 27 egyéni jelölt, ha a legtöbben nyilván csak viccből írnának. Ők pedig szintén simán összegyűjthetnék a hivatalos jelöltséghez szükséges 500 aláírást. – 2014-ben összesen négyszázaléknyi választó szavazott a 14 országos listát állító minipártra, és ha ebből levonjuk azt a keveset, amely nem feltétlenül tekinthető kamupártnak, akkor is azt lehet látni, hogy volt 2-2,5 százaléknyi szavazó, aki elment, és gond nélkül leszavazott egy olyan pártra, amelyről talán sosem hallott. Ugyanezek az emberek miért is ne húzhatnák be az ikszet a Kétfarkúakra, akikkel kapcsolatban épp az az élményük, hogy hozzájuk hasonlóan undorodnak az összes létező párttól? A többi, közpénzszivattyúként funkcionáló párttal okvetlenül felvehetik tehát a versenyt, de az azért nem valószínű, hogy a parlamenti küszöböt átléphetnék – véli a szakértő, hozzátéve, ha ez mégis megtörténne, minden bizonnyal ők maguk lepődnének meg a legjobban, és kénytelenek volnának felnőni a feladathoz vagy akár a mandátumukat visszaadni.
A Károli Gáspár Református Egyetemen politikai pszichológiát oktató Kiss Paszkál szerint mivelhogy a Kétfarkú Kutya Párt nem hagyományos politikai párt, hanem inkább jelzés a világ felé, hogy válságban van a politikai rendszer, egyszázalékos támogatásuk tekintélyes eredménynek tekinthető. – Számukra a figyelemfelkeltés a siker mércéje, hogy jelezzék a társadalomnak, mennyire nincs alternatíva a magyar politikai kínálatból.A Kétfarkú Kutya Párt szavazói tipikusan azok lehetnek, véli Kiss, akik, bár nem tudnak választani a jelenlegi pártok közül, szeretnék jelezni, hogy ettől függetlenül érdekli őket a politika, és szívesen élnének választójogukkal
Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója rendszeres politikai felméréseik módszertanáról elmondta, hogy szimulált szavazással mérik a pártok támogatottságát. A Kétfarkú Kutya Párt már többször szerepelt a szavazólapon, és az egyszázalékos eredményt az elmúlt hónapokban már két ízben is elérte.
– Ez alapján elmondhatjuk, hogy a Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága jelenleg stabilan a Munkáspárt, a Magyar Liberális Párt vagy a Párbeszéd Magyarországért szintjén mozog, tehát – nyolcmillió választópolgárral számolva – 50–100 000 közötti potenciális szavazójuk lehet.
A szakember szerint erről az egyszázalékos szintről nagyon nehéz elrugaszkodnia bármely politikai erőnek – a fent említett „komoly” pártok közül nem is sikerült egyelőre egyiknek sem.
