Terméktesztünk: mivel etet bennünket a Nyugat?

Vajon tényleg gyengébb minőségűek a világmárkák Közép- és Kelet-Európába szánt termékei?

Nem szűnt meg Magyarországon a rendszerváltással a „nyugati holmikkal” való csencselés. Sokan, akik Németországban élnek, hétvégenként hazahordják és a helyi piacon értékesítik a kinti mosóport, öblítőt, csokoládét, de van olyan is, aki adót is fizetve épít erre az üzletágra.

Lázár Gergely évek óta mobil bolttal járja az ország délnyugati részét.

– Aki egyszer nálam vásárolt törlőpapírt, többet máshol nem vesz – mondja az üzletember. – Már van olyan nagykereskedés is Budapesten, amelyik kifejezetten a nyugati boltok polcaira szánt termékeket kínál. Mindenki tudja, hogy azok sokkal jobb minőségűek, mint amit nekünk gyártanak – vallja.

A fenti kijelentéstől is felbuzdulva szúrópróbaszerűen kiválasztott termékek tesztje nem győzött meg minket arról, hogy mindenből érdemes a „nyugatit” választanunk, de az tény, hogy van mit irigyelnünk. Az itthoni Interspar és a bécsi Shopping City Intersparjának már a kínálata közt is szembetűnő a különbség. Ott csak sóból egész falnyi a felhozatal, a babaételekről, a zöldség- és gyümölcsválasztékról nem is szólva. Ezzel szembesülünk, amikor ellátogatunk az osztrák főváros szélén felépített bevásárló városrészbe, ahol sok magyar háztartást tankolnak fel két-három havonta.

Nem kell olyan messzire menni, mondják sokan: elég csak a sarki kínaihoz betérni, ott is megtalálhatjuk a német feliratú mosószert, öblítőt, csokoládét. Igen ám, de a kínálat itt feltűnően olcsó. Lázár Gergely szerint aki törvényesen hoz be az EU nyugati feléről ilyen termékeket, bizonyos árhatár alatt nem kínálhatja úgy, hogy haszna is legyen rajta.

– Az ilyen vegyeskereskedésben sokszor hamisított nyugati címkével ellátott, valójában a keleti piacra szánt termékek kerülnek a polcokra. Ha nagyon kedvező áron kínálják őket, biztosak lehetünk abban, hogy nem a nyugati határon túlról hozták be az árut – mondja a kereskedő.

Vannak, akik esküsznek a Németországból vagy Ausztriából behozott mosóporra. Az érv általában az, hogy jobban tisztítanak, és hogy egy csomag tovább kitart belőlük. A tízfős vakteszt alapján, amelyet végeztünk, előbbit nem látjuk bizonyítottnak, utóbbit azonban igen. Az Ausztriában vásárolt 115 gramm Ariel mosószer ugyanis éppen megtöltötte a zacskót, amelyet a magyar verzió 115 grammja csak háromnegyedig lepett el. Aki tehát mérőpohárral adagol – márpedig általában így tesznek a háziasszonyok –, annak jó néhány adaggal biztos több jön ki a tőlünk nyugatra vásárolt mosóporból. A sárga Lenor öblítő tesztjén viszont egyértelműen megbukott a magyar termék. A kint vásárolt minta kellemesebb és hosszabban tartó illatot kölcsönöz a ruhának.

Néhány éve, 2011 tavaszán bombaként robbant a Szlovák Fogyasztók Szövetsége által elvégzett vizsgálat híre. Arra a következtetésre jutottak, hogy a legnagyobb világcégek az EU nyugati tagállamaihoz képest gyengébb minőségű, olcsóbb alapanyagokból készült termékeket forgalmaznak a később csatlakozott kelet-közép-európai országokban. Azt eddig is tudtuk, hogy a Coca-Cola édességi foka országonként eltérő (ez még magyarázható a nemzeti ízléssel, ha van ilyen egyáltalán), arra azonban, hogy a Szlovákiában, Bulgáriában és Romániában forgalmazott változat miért kukoricából kivont izoglükózt tartalmaz cukor helyett, csak egy válasz tűnik kézenfekvőnek: mert a cukor drágább. Amikor erre fény derült, a vállalat képviselői diszkréten „gyártási megfontolásokra” hivatkoztak.

A szlovákok által vizsgált termékek gyártóinak többsége hasonló kifogással bújt ki a felelősség alól, néhányan azonban beismerték, hogy Kelet-Közép-Európában olcsóbb alapanyagokból dolgoznak, de állításuk szerint ez nem befolyásolja az ízt és a minőséget. Hazánkban a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség végzett termék-összehasonlító vizsgálatot, amely megerősítette, hogy gyakran gyengébb minőségű vagy rosszabb élvezeti értékű termékeket forgalmaznak a multinacionális cégek Magyarországon, mint Nyugat-Európában.

A bolgár földművelésügyi és élelmiszerügyi miniszter fel is kérte az Európai Bizottságot, hogy állapítsa meg, a multinacionális vállalatok valóban rosszabb minőségű élelmiszereket szállítanak-e a régióba és jogi lépéseket is kilátásba helyezett. Hamarosan azonban – külügyminiszteri nyomásra – visszavonulót fújt.

Egy idő után aztán megérkezett a válasz az Európai Unió részéről is. John Dalli egészségügyért és fogyasztópolitikáért felelős európai biztos szóvivője, Frederic Vincent nem talált kivetnivalót a gyakorlatban. A bizottság állásfoglalása szerint amíg a vállalatok betartják a címkézés és az élelmiszer-biztonság uniós szabályait, a termékek akár különbözők is lehetnek az egyes országokban. Mivel az illetékes szervek csak azt ellenőrzik, hogy az adott termék biztonságos-e, illetve hogy a tartalma megegyezik-e a címkén feltüntetettekkel, a vállalatok akár különböző összetevőket is használhatnak, és eltérő áron is kínálhatják őket. Ők pedig élnek is a lehetőséggel. Az általunk vizsgált termékek többsége legalábbis ezt igazolta. A vaktesztben két szakember, Csíki Sándor gasztronómiai szakíró, étteremkritikus és Bákonyi Lajos Sámson séf volt a segítségünkre.

A menü első fogása a Knorr erdeigomba-levese volt, amely remek példa a magyarok és az osztrákok ízlésbeli különbségének kiszolgálására. Első blikkre a hazai paprikás levesre szavaztak volna kóstolóink, azonban hamar szembesültek a beltartalmi értékek feltűnő különbségével. Míg az osztrák verzióba kerültek vékonyra szeletelt, nagyobb méretű gombák, addig a magyar levesben csak snidlinggel találkozhattak. A csomagoláson feltüntetett adatok alapján míg a kint forgalmazott verzióban 8,5 százaléknyi, ráadásul háromféle gomba található, addig a hazaiban ez az arány mindössze 2,5 százalék.

Ennél is látványosabb különbséget mutatott a Knorr májgombóclevese. Míg az osztrák verzió nyolc perc alatt elkészül, a magyart – feltehetően a benne lévő csigatészta miatt – kicsit tovább, tíz percig kell főzni. A szakemberek már a tálalás pillanatában megállapították, hogy az osztrák verzió sokkal tisztább, a benne található répa egységes darabokra van vágva, és láthatóan jóval nagyobb technológiai fegyelemmel készült, mint a másik, amely zavaros, opálos, és egyenetlenül felvágott répák úsznak benne. A lényeg pedig: míg az osztrákban két-három centi átmérőjű gombócokat találunk, addig a magyar felszínén alig egycentis „gombócok” úsznak, felismerhetetlenségig szétfőve.

– A hosszabb főzési időt nyilván a tészta miatt tüntették fel, amely azonban ennyi idő alatt sem főtt meg rendesen, míg a gombócok teljesen szétáztak – elemez Csíki Sándor, akit kollégájával együtt lenyűgöz az osztrák levesben található májgombóc. Gusztusos, ízletes, szép, hihetetlen, hogy mindez zacskóban volt. Ráadásul az osztrák 68 grammos kiszerelés, amelyhez háromnegyed liter vizet javasolnak, a készítők szerint ez három tányér levesre elég, míg a magyar gyérebb, 58 grammos adag, amelyhez nagyobb, egyliteres hígítást írnak elő, elvileg négytányérnyi leveshez. Az Ausztriában vásárolt májgombóclevesért 436 forintot fizettünk, míg az itthonit 359 forintért vettük meg. A 77 forintos különbség ekkora lemondást követelne?

Kérdéseinkkel a leveseket forgalmazó Unileverhez fordultunk, levelünk azonban cikkünk megjelenéséig a többkörös egyeztetés ellenére megválaszolatlan maradt.

A Kotányi babérlevelével is tettünk egy próbát. A hasonló (ötgrammos) kiszerelések tartalmát kiteregetve világos képet kaptunk: az osztrák csomagban 36, a magyarban mindössze 25 levél volt hibátlan. A többi fekete, penészes, töredezett, másodosztályú példány. Az árbeli különbség egyébként ebben az esetben megdöbbentő: az osztrákok átlag 624 forintot adnak ki egy csomagért, amelynek hazai, igaz, másodosztályú változata nálunk 149 forintba kerül.

Akár az ízlésbeli differencia számlájára is írhatnánk az eltérést a szakembereink által kóstolt kávék esetében, ha nem lenne feltűnő már az állagbeli különbség is. Az Ausztriában vásárolt Nescafé Classic granulátuma egységesebb megjelenésű, a hazai viszont tört, az üveg alján por alakban halmozódik fel. A vakteszt azt bizonyítja, hogy míg a magyar verzión feltüntetett „Gazdagabb, telt aroma” felirat fanyarabb, kevésbé karakteres kávét takar, addig Csíki Sándor és Bákonyi Lajos Sámson az osztrák verzió kóstolása után úgy fogalmaz: kevésbé lelhetünk fel benne égett mellékízeket, és összességében teltebb az aromája.

Szomorú, de a gyerekeknek szánt termékek között is akadnak különbségek. A Magyarországon kapható Nutella például zsírosabb hatású, kenőcsösebb, feltapad a szájpadlásra, és az íze is kevésbé mogyorós, míg az osztrák sötétebbnek, olvadékonyabbnak, mogyorós ízűnek tűnik a szakemberek számára. A vakteszt eredményeit az is igazolja, hogy a tesztkanalakról könnyen leöblíthető volt az osztrák termék, míg a magyart forró vízzel is nehézkesebb volt eltávolítani.

A receptúra egységességére, az alapanyagok minőségére és a tapasztalt különbségek lehetséges okaira vonatkozó kérdéseinkre tartózkodó, tárgyilagos választ kaptunk a Ferrero cégtől. A Nutella „a világ több gyárában készül, ezzel együtt garantáljuk, hogy receptúráink központilag kerülnek meghatározásra, a Ferrero-csoport központi minőségügyi osztálya által, összevethetők összetétel és gyártási technológia szempontjából is. Továbbá minden alapanyag- és csomagolóanyag-beszállító egységesített vállalati követelményeknek megfelelően kerül minősítésre és kiválasztásra, központilag, magasan specializált munkatársak által. Központi szinten végzünk kémiai-fizikai, mikrobiológiai és organoleptikai ellenőrzéseket, valamint minden Ferrero gyárban készült termék folyamatos ellenőrzés alatt van annak érdekében, hogy a szükséges termékazonosságot garantáljuk.”

Teszteltük még a mogyorós Milkát is, és sajnos ez a próba is az osztrák kiadás javára dőlt el. Bár vékonyabb, de olvadósabb a csokoládé a kinti táblában, amelyben egységesebb a mogyorószemek eloszlása, a magvak pedig roppanósabbak voltak, és pont dupla annyit találtunk belőlük, mint a hazai verzióban, amely ráadásul átszámítva kicsit többe is került. Megkerestük a Milkát forgalmazó Mondelez Hungáriát, arra voltunk kíváncsiak, mi az oka a szembeötlő különbségnek. Kertész Péter Arnold, a cég kommunikációs tanácsadója készséggel állt rendelkezésünkre.

– A szóban forgó százgrammos Milka csokoládék döntő többsége a németországi lörrachi gyárban készül – fogalmazott. – Ez alól csak a Bubbly, a tört mogyorós és a fehér csokoládé a kivétel, amelyet Lengyelországban, Poznanban állítanak elő, illetve a Magyarországon készített kekszes változatok, amelyek a Győri Keksz székesfehérvári gyárából kerülnek ki – magyarázta a kommunikációs tanácsadó. – A receptúra tekintetében nincs különbség a gyárakban zajló folyamatok között, a Milka mindenhol alpesi tejből, Elefántcsontpartról érkező kakaóbabból készül, és az előírásokat mindenhol szigorúan be is tartják. A gyártástechnológiából adódóan előfordulhat minimális eltérés a termékek között, de döbbenten állok azelőtt, hogy az itthon vett Milkában feleannyi mogyorót találtak – tette hozzá Kertész Péter Arnold.

Vigasztalásul: a sörteszt eredménye javunkra billentette a mérleget: Csíki Sándor és Bákonyi Lajos Sámson a Sopronban gyártott Heinekent és Gössert is jobbnak találta.

Egy évvel ezelőtt a Szerbiai Fogyasztóvédelmi Központ elnöke, Vera Vida beszélt arról, hogy „a rosszabb minőségű termékek többnyire a nagy nemzetközi cégek romániai, bulgáriai, magyarországi és lengyelországi üzemeiből kerülnek ki”. Az az uniós kezdeményezés, amely ezt a gyakorlatot megtévesztéssé nyilvánítaná, nem ment át a brüsszeli intézményrendszeren. A kételyek és különbségek tehát egyelőre maradnak, de kísérletezni, tesztelgetni mindenkinek lehet. Ha a határok Kelet- és Nyugat-Európa között a kereskedelmi gyakorlatban nem is omlottak le, legalább mindenki számára nyitva állnak.