Őszintén hitt abban, hogy a huszonegyedik században is van helye a modern népiségnek, ami alatt ő a közös történetek elbeszélését értette. Úgy gondolta, kell lennie valakinek, aki megírja, hogy mi történt a magyar faluval a huszadik század közepén. A gyerekként hallott, töredékes történeteket évtizedekkel később próbálta meg egy egésszé összerakni regényeiben és novelláiban.
1994-től a Magyar Írószövetség irodalmi lapja, a Magyar Napló főszerkesztője volt. A folyóiratot szinte a semmiből kellett talpra állítania. Végül sikerült megőriznie a lapot, amely máig működik, ahogy az Oláh János által megalapított Magyar Napló Kiadó is. Utóbbit a modern népi irodalom műhelyének szánta, de napvilágot láttak itt olyan írók, költők kötetei is, akiket nem lehet ide sorolni. A Magyar Naplónál jelennek meg kötetei sok más mellett Ferdinandy Györgynek, Kontra Ferencnek, Vári Fábián Lászlónak, a fiatalabb generációból Csender Leventének, Iancu Laurának, Kiss Judit Ágnesnek, Szentmártoni Jánosnak.
Oláh János idejének nagy részét felemésztette a lap szellemi és anyagi fenntartása; az élete vége felé készült portréfilmben úgy emlékezett, ebből a küzdelemből nyolcvan százalékot a folyóirat puszta létéért folytatott küzdelem tett ki, és csak húsz maradt a „szellemi erőtér” megteremtésére.
Valószínűleg sok vers és novella megírásáról mondott le azért, hogy a rendszerváltás utáni évtizedekben működtesse a folyóiratot és a kiadót, de azért folyamatosan születtek új versei, elbeszélései. 2014-ben a Magyar Napló Kiadó megjelentette a Közel című regénye átdolgozott kiadását és Belső tükör címmel Oláh János összegyűjtött verseit. Ebbe a kötetbe egyaránt bekerültek új versei és azok a fiatalkoriak is, amelyek nem jelenhettek meg pályája elején, a hatvanas években.
