Rákapcsoltak az iszlámkritikára

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szilvásy György adja ki Oriana Fallaci Európa muszlim megszállását vizionáló írásait.

R. Kiss Kornélia
2016. 08. 02. 4:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezeknek a könyveknek a nagy része arról szól, hogy az iszlám, amelyről a magyar közvélemény korábban nemigen gondolkodott, létezik és veszélyes. Ez egybevág a kormányzati kommunikációval, és a kiadó nyíltan rá is játszik erre a párhuzamra: Oriana Fallaci könyveit „Illiberális, inkorrekt, igaz” felcímmel reklámozzák Gyurcsány Ferenc egykori miniszterének kiadványai. Márpedig az illiberális kifejezést Orbán Viktor miniszterelnök vezette be tavalyelőtt Tusnádfürdőn, amikor kifejtette, hogy kormányával illiberális államot építenek.

Ugyan Szilvásy György útja rég elvált Gyurcsány Ferencétől, azért érdekes, hogy épp a Demokratikus Koalíció vezetője egykori miniszterének kiadója rukkolt elő Fallaci harcosan bevándorlásellenes könyvével. Főleg, ha arra gondolunk, hová fejlődött Gyurcsány Ferenc bevándorlással kapcsolatos véleménye azután, hogy kitört a migrációs válság: elég csak arra gondolni, hogy a volt szocialista miniszterelnök saját házába fogadott be egy szír családot. Szilvásy Györgyöt is megkerestük, aki azt mondta: ő baloldali, de nem szemellenzős, és nem gondolja, hogy az illiberális kifejezést bármelyik oldalnak ki kellene sajátítani. Fallaci könyvét olyan szakszerű műnek tartja, amely kilép az aktuálpolitikai diskurzus korlátai közül. Szerinte erre szükség is van, ezért elmondása szerint elsősorban ilyen jellegű könyveket szeretnének kiadni a témában. – Vitába tudnék vele szállni, de sok mindenben igaza van – mondta a volt miniszter Fallaciról.

###HIRDETES2###

Kepets Andrásról azt mondta: a véletlen hozta úgy, hogy az Ulpius alapítója segítséget kért tőlük, de ő amúgy is lehetőséget látott abban, hogy befektetőként mellé álljon, mert kiváló szakembernek tartja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.