Halott emberen lépkedtek át a vásárlók

Sötét fordulatot vett a fogyasztói kultúra ünnepe. A „fekete pénteken” a vevők egymással és a rendőrökkel is összecsaptak a leárazásokért. Az egyik üzletben holtan esett össze az egyik vásárló: senki sem törődött vele.

Kovács N. László
2011. 11. 27. 16:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A „Black Friday” hálaadás másnapján jön el: ez az „ünnep” hagyományosan a karácsonyi bevásárlás első napja, amikor az üzletek óriási kedvezményekkel igyekeznek becsalogatni a vásárlókat. A boltok mindig is korán kinyitottak ezen a napon – ma azonban odáig jutott a jelenség, hogy már be sem zárnak: a fekete péntek már csütörtök este elkezdődik, és egész éjszakán át tart. Az emberek így korán kelnek, keveset alszanak – ráadásul egyébként is feszültek, mivel aggódnak, hogy el tudják-e csípni a szenzációs ajánlatokat. A gazdasági válság idején ráadásul sokan úgy érezhetik, csak ezen a napon tudnak a pénzükből megfelelő ajándékokat venni.

A feszültség most is sajnálatos eseményekben tört ki az emberekből. Egy Los Angeles-i nő húsz másik vevőt fújt le gázsprayvel, hogy könnyebben eljusson az áhított videojáték-konzolhoz. Észak-Karolinában a biztonsági őr nyúlt a tömegoszlatási eszközhöz, a rendőrök Phoenix közelében véresre vertek egy lopással gyanúsított nagypapát, San Leandróban lövöldöztek, Sacramentóban pedig késeltek. A Sohóban a türelmetlen vásárlók betörték egy ruhaüzlet ablakait, és kirabolták a boltot.

A legmegrázóbb incidens azonban egy charlestoni Targetben történt. A 61 éves Walter Vance éppen karácsonyi dekorációt vásárolt az áruházban, amikor hirtelen összeesett. A férfi haldokolva feküdt a padlón, a többi vevő azonban nem foglalkozott vele: szemtanúk szerint rá sem néztek, sőt olyanok is akadtak, akik átléptek a láthatóan beteg emberen. Végül egy éppen arra járó kórházi nővér és egy szolgálaton kívüli mentős sietett Vance segítségére – sajnos túl későn. A szívproblémákkal küzdő férfi a kórházban meghalt.

(Politico, politico.com, MSNBC, msnbc.com)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.