A menekültek főleg közel-keletiek – közölte egy hatósági illetékes. A hajó a parttól körülbelül 90 kilométerre az erős hullámokban összetört – mondta a kelet-jávai katasztrófavédelem parancsnoka. A hajótörés színhelyén mentőalakulatok kutatnak az esetleges túlélők után. Egy mentőszervezet vezetője viszont azt mondta, hogy eddig csak 33 utast tudtak kimenteni.
A fából készült hajót legfeljebb száz ember szállítására tervezték. A viharos időjárás nagyon megnehezíti a mentést – tette hozzá. A hajó utasai valószínűleg Iránból, Irakból, Törökországból és Afganisztánból valók, és Ausztráliába tartottak mint illegális bevándorlók. Sok közel-keleti menekült Indonézia érintésével akar eljutni hajón Ausztráliába.

Szellemváros lett az egykori sármelléki laktanya – fotó