Lecsukná Orbán támogatóit

Vizsgálati fogságba helyezné a szombati budapesti, Orbán Viktort támogató felvonulás szlovákiai résztvevőit Andrej Danko, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke.

WA
2012. 01. 23. 14:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ha a belügyminiszteri poszt a Szlovák Nemzeti Párt kezében lenne, akkor az összes résztvevő már a határon 48 órás vizsgálati fogságba kerül és vizsgálat indult volna annak megállapítására, hogy tevékenységük nem merítette-e ki a hazaárulás bűntettét” – ezt a párt hétfői sajtóértekezletén jelentette ki az SNS alelnöke.

Danko a Budapesten az Országház előtt zajlott támogató felvonulás kapcsán leszögezte: szerinte megengedhetetlen, hogy szlovák állampolgárok „Köszönjük Viktor!” és „Üdvözöl a Felvidék, köszönjük az állampolgárságot!” feliratú transzparensekkel vonuljanak fel Budapesten.

A Jan Slota vezette SNS – amely a szlovák politikai paletta jobb szélén helyezkedik el – a pozsonyi Polis közvélemény-kutató januári felmérése szerint 5,7 százalékkal kerülhet be a parlamentbe a márciusi választások eredményeként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.