Mintegy 415-420 ezer ember írta már alá eddig a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) petícióját, amellyel a nemzetiek népszavazás kiírását követelik arról, hogy Szlovákiában kizárólag a szlovák legyen a hivatalos nyelv. Ezt Ján Slota, az SNS elnöke közölte szombaton délután Zsolnán, ahol az elnökség megvitatta és elfogadta a párt választási programjának alapelveit. „Keressük a megfelelő időpontot, hogy ezeket a petíciós íveket átadhassuk az elnök úrnak, az elnöki irodának” – mondta Slota újságíróknak. Kifejtette: jelenleg ellenőrzik az aláírt petíciós íveket, mert egyes esetekben hiányzik a házszám vagy más hasonló adatok.
Slota elmondta: az időt tekintve bizonyára az úristen is segítette a pártot, hogy ilyen gyorsan sikerült összeszednie az aláírásokat. Ez az jelenti, hogy a népszavazás akár a március 10-i előre hozott parlamenti választások alkalmával is megtartható lenne. „Ha valóban költségeket akarunk megtakarítani, akkor a népszavazást összeköthetnénk a parlamenti választásokkal” – vélekedett Slota. Szlovákiában 350 ezer érvényes aláírás szükséges ahhoz, hogy népszavazást írjanak ki.
Szokása szerint Slota ebből a témából sem hagyta ki Magyarországot. „Ebben a feszült helyzetben, amikor Orbán már nyíltan Nagy-Magyarországról beszél, a népszavazásnak egyre inkább létjogosultsága van” – érvelt a magyarellenességéről elhíresült politikus. Leszögezte: az SNS-nek meggyőződése, hogy ha a népszavazás megvalósul, eredményes lesz.
Ami az SNS választási programját illeti, Slota elmondta: foglalkozni kell a cigánykérdéssel, mert az egyre több gondot okoz az országnak. Az SNS, ha hatalomra kerülne, egyebek között bevezetné a 16 százalékos, egykulcsos áfát, s növelné Szlovákia védelmi képességeit is. „Hadseregünk ma teljesen alkalmatlan bármire. Már ha a magyar vadászok átjönnének, golyóspuskáikkal két nap alatt kikészítenének minket” – vélekedett a pártelnök.

Óriási fordulat jön a hétvégén az időjárásban