Négy év börtön a volt belügyminiszternek

Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt négyévnyi szabadságvesztésre ítélte egy ukrán bíróság hétfőn Jurij Lucenko volt belügyminisztert.

tt
2012. 02. 27. 13:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok is úgy vélte, Timosenko bebörtönzése és a Lucenko elleni eljárás is politikailag elfogult.

A 47 éves politikus, a Népi Önvédelem ellenzéki párt tagja, akit azzal vádolnak, hogy ingyenlakáshoz juttatta a gépkocsivezetőjét és pénzügyi szabálytalanságokat követett el a „Nemzeti Rendőrség Napja” ünnepségei kapcsán, mindent tagadott és politikailag motiváltnak nevezte a pert.

„Ez a bíróság, amely nem veszi figyelembe a szakvélemények eredményét, politikusok, az elnöki hivatalban ülő megrendelők által elkészített ítéletet olvasott fel, hogy engem, mint szereplőt kivonjon a politikai életből” – mondta Lucenko a kijevi Percserszi bíróságon elhangzott ítélethirdetés után.

A bíróság beszámította az előzetes őrizetben letöltött időt. A politikus 2010. december 27. óta van őrizetben. A börtönbüntetés mellett a belügy javára történő több 643 ezer hrivnya (80 ezer dollár) vagyon elkobzását is kiszabta Lucenkóra, és a büntetése letöltése után három évre eltiltotta állami tisztségek betöltésétől is. Az ítélet értelmében a volt belügyminiszter emellett köteles közel 294 ezer hrivnyát (mintegy 37 ezer dollárt) befizetni a belügyminisztérium számlájára.

Lucenko fontos szerepet játszott a Viktor Janukovics mostani államfő ellenében Viktor Juscsenkót és Julija Timosenkót hatalomra segítő 2004-es „narancsszínű” forradalomban.

Timosenkót tavaly októberben szintén bűnösnek találták hivatali visszaélés vádjában, és hét év börtönbüntetésreítélték. Az ügy megterhelte Ukrajna és a Nyugat viszonyát.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok is úgy vélte, Timosenko bebörtönzése és a Lucenko elleni eljárás is politikailag elfogult.

Bohdan Danisilin, a Timosenko-kormány volt gazdasági minisztere, aki ellen szintén bűnvádi eljárás folyt Ukrajnában, Csehországban kapott politikai menedékjogot 2011 januárjában. Egy évvel később Timosenko férje is menedékjogot kapott Prágától.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.