A Hamász radikális iszlamista palesztin szervezet második számú vezetője megerősítette vasárnap, hogy ő és más vezető tagok is elhagyták Szíriát amiatt, hogy a damaszkuszi rezsim vérbe akarja fojtani a népfelkelést. Musza Abu Marzuk arról is beszélt az AP hírügynökségnek, hogy a Hamász és riválisa, a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalom megállapodását a palesztin egységkormányról súlyos nézeteltérések akadályozzák annak dacára, hogy az utóbbi időben optimista nyilatkozatok hangzottak el mindkét oldalról. A Hamász vezetői az utóbbi napokban igyekeztek cáfolni, hogy a szervezet gyakorlatilag elhagyta Szíriát, amely régóta székhelye volt a száműzetésben. Abu Marzuk azonban megerősítette: „Gyakorlatilag már kivonultunk Szíriából, bár vannak még irodáink az országban.”
Abu Marzuk most Kairóban él. Megerősítette, hogy a szervezet első számú vezetője, Háled Mesaal és munkatársai Damaszkuszból a katari Dohába költöztek. Az utóbbi időben hírek szerint ellentétek támadtak a Hamász vezetésében a palesztin mozgalom stratégiáját illetően.
Iszmáil Haníje, a Hamász által irányított Gázai övezet kormányfője pénteken a kairói Al-Azhar-mecsetben hívek ezrei előtt dicsérte a Bassár el-Aszad szíriai elnök megdöntéséért harcoló szíriai forradalmárok bátorságát. „Üdvözlöm a szabadság és a demokrácia kivívásáért harcoló hős szíriai népet” – hangoztatta Haníje. „Nem kell sem Irán, sem a Hezbollah, iszlám Szíriát akarunk! Bassár, takarodj, távozz, te mészáros!” – skandálták később a hívek, miközben Haníjének egy arcizma sem rezdült.
A szíriai ellenzék kezet nyújt az alavita közösségnek – jelentette be vasárnap a Szíriai Nemzeti Tanács egy közleményben, amelyben figyelmezteti a lakosságot a rezsim arra irányuló próbálkozására, hogy felekezeti háborút robbantson ki a szíriaiak között. Bassár el-Aszad elnök rendszere az alavita kisebbségen nyugszik, amelynek ő maga is a tagja. „Kezet nyújtunk az alavitáknak, hogy együtt építsük fel a jogállamot... a rezsim nem fog tudni egymásra uszítani bennünket” – hangsúlyozza a szíriai ellenzék vezető koalíciója.

Különleges dolgot hagyott a magyarokra Ferenc pápa Budapesten