Két évtizede nem történt hasonló eset

A Vatikán felülvizsgálta a clevelandi püspökségnek azt a döntését, amely 13 plébánia – így a magyar közösség által több mint száz éve használt Szent Imre-templom – bezárására vonatkozik – jelentette be szerdán Peter Borre, a megszüntetések ellen harcoló ügyvéd.

WL
2012. 03. 08. 6:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Klérus Kongregációjának döntése ritka példája annak, hogy a Szentszék felülbírálja egy püspök határozatát, két évtizede nem történt hasonló eset. A papi ügyekben illetékes vatikáni hivatal megállapította, hogy Richard Lennon püspök három évvel ezelőtt az ügyben megsértette az egyházi és az eljárásjogi törvényeket.

A 13 érintett templom azon 50 közé tartozott, amelynek bezárását vagy összevonását Lennon a következőképp indokolta: egyházmegyéjében fogyatkozik a plébánosok és a hívők száma. A plébániák egy részét magyar, lengyel vagy ír bevándorlók alapították, de nemritkán olyan belvárosi negyedekben találhatók, amelyeknek ma már lakossága fekete és nem katolikus.

Az egyházközségek tagjai – akik közül sokan második vagy harmadik generációs bevándorlók – a templomokba való bezárkózással és más módszerekkel tiltakoztak a bezárások ellen, sőt még egy szakadár kongregációt is létrehoztak.

Robert Tayek, a clevelandi püspöki hivatal szóvivője szerint Lennon szerdán kézhez kapta a vatikáni végzést, de azt még nem volt módja tüzetesen tanulmányozni. A bezárásokról hozott döntés nyomán a clevelandi püspökséghez 174 plébánia tartozott volna.

Az egyházmegye vezetőjének jogában áll a vatikáni bírósághoz fellebbezni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.