Nemzetközi vizsgálatot követelnek a sokkoló felvételek után

„Elfogulatlan nemzetközi vizsgálatot” követelt kedden az Arab Liga főtitkára a Szíriában elkövetett mészárlások ügyében, miután képek kerültek napvilágra legyilkolt nőkről és gyerekekről.

PR
2012. 03. 13. 17:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Elfogulatlan nemzetközi vizsgálattal kell feltárni a történteket és megállapítani a felelősök kilétét, hogy a bűnösöket bíróság elé állítsák” – vetette föl Nabíl el-Arabi egy kairói közleményben, visszautalva arra, hogy a felvételek tanúsága szerint Homszban, Idlibben és Szíriában máshol „egész családokat, gyerekeket, nőket és időseket gyilkoltak le szörnyű módon”.


Homszban vasárnap mintegy ötven lemészárolt, megégetett nő és gyerek holttestére bukkantak. A gyilkosságokat az ellenzék a kormányerők számlájára írja, az állami televízió viszont a „terrorista bandákat” teszi felelőssé. Arabi szerint e bűncselekményeket emberiesség elleni bűntettnek kell nyilvánítani, és a felelősök „nem úszhatják meg büntetés nélkül” a tettüket. Felszólította a szíriai kormányt, hogy csatlakozzék a vizsgálathoz, amelyet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által tavaly Szíria ügyeiben felállított bizottság végezhetne el.

Az ENSZ kedden bejelentette, hogy megbízottakat küld a Szíriával szomszédos országokba, hogy ott gyűjtsenek információkat az atrocitásokról. Közben az orosz külügyminiszter azt nyilatkozta, Moszkva nem zárja ki, hogy a szíriai ellenzéknek szánt fegyverek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kerülnek. Beszámoltunk arról is, hogy Bassár el-Aszad elnök május 7-re tűzte ki a parlamenti választások időpontját.

Az Egyesült Államok „nevetségesnek” minősítette Bassár el-Aszad szíriai elnöknek azt a bejelentését, hogy május 7-re parlamenti választásokat ír ki az erőszak sújtotta arab országban. Parlamenti választást tartani „olyan erőszak közepette, amelynek az egész országban tanúi vagyunk, nevetséges” – jelentette ki kedden Washingtonban Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.