A kivitt magyarok többsége szexrabszolgaként végzi

Virágzik az emberkereskedelem Európában, és a bejelentett áldozatok számához képest elenyésző mértékben indítanak eljárást az elkövetők ellen.

WA
2012. 04. 27. 9:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Valami nem stimmel, nem elég embert citálnak bíróság elé. Mindössze annyi biztos, hogy ez egy virágzó üzletág” – nyilatkozta az EUobserver című brüsszeli hírportálnak Michèle Coninsx, a szervezet megválasztott elnöke. A határokon átnyúló és szervezett formában elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban a nemzeti igazságügyi hatóságokkal együttműködő Eurojust azt szeretné elérni, hogy a tagállamok több esetben forduljanak a szervezethez. A Eurojust 2009-ben 74 bejegyzett esettel foglalkozott, 2004-ben ez a szám még csak 19 volt.

Az ENSZ becslései szerint az emberkereskedelem jelenleg világszerte 32 milliárd eurót tesz ki; Európában az összbevételt nem lehet pontosan meghatározni, ám tisztségviselők szerint a szóban forgó bűncselekmények számának megugrása a hatalmas profittal függ össze. Jelzésértékű volt például az emberkereskedelem élénk növekedése Bulgária és Románia 2007-es uniós csatlakozásakor. A Nyugat-Európában létező, például hollandiai központú szervezett bűnözői csoportok kihasználták a lehetőséget, hogy a szegény és nincstelen lányokat állás ígéretével csábítsák el ezekből az országokból.

Az emberkereskedelem elleni harcért felelős holland nemzeti ügyész szerint a szóban forgó csoportok főként Magyarországból, Romániából, Bulgáriából és Nigériából „merítenek”. A magyarok többsége szexrabszolgaként és prostituáltként végzi, másokat napszámosként vagy háztartási dolgozóként zsákmányolnak ki.

Amszterdam híres vörös lámpás negyedeiben mintegy 300 prostituált dolgozik. A holland ügyész szerint a kliensenként 50 eurót bezsebelő nők többé-kevésbé áldozatok, mivel amikor néhány hónap után távozni próbálnak, erővel marasztalják őket.

Az Európai Bizottság emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoportja 2010-ben megállapította: a tagállamok nem vizsgálják ki ezeket az eseteket, mivel más bűncselekményeket könnyebb, olcsóbb és célszerűbb üldözni.

A Eurojust, az Európa Tanács és a bizottság új javaslatot tesz az emberkereskedelem elleni küzdelemmel kapcsolatos stratégiára, amelynek megalkotásában mintegy 70 nemzeti igazságügyi és bűnüldöző hatóság vesz részt Európa-szerte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.