„Megsemmisítenénk Iránt, és ezt ők is tudják”

A jeruzsálemi egyetem professzora szerint nem jelentene fenyegetést Izrael létére, ha Irán atomfegyverre tenne szert.

BL
2012. 04. 12. 13:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Slomo Aharonzon kifejtette a dpa német hírügynökségnek: Izrael képes megvédeni magát egy esetleges iráni rakétatámadástól. „Megsemmisítenénk Iránt, és ezt ők is tudják” – mondta, alig burkoltan az izraeli atomerőre utalva. A zsidó állam a „stratégiai kétértelműség” politikáját követve nem hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy nukleáris fegyverrel rendelkezik, de szakértők szerint nagyjából kétszáz, nagy hatótávolságú rakétára felszerelhető nukleáris robbanótöltettel rendelkezik.

A teheráni vezetés igen óvatos, az 1979-es iszlám forradalom óta nem vállalt igazi kockázatot – folytatta a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára. Irán elsősorban presztízsokokból akar atomfegyvert – mondta. A szakember szerint nem lesznek sikeresek az iráni atomprogramról folytatott tárgyalások. Rámutatott, a nyugatiak és Izrael csak akkor lenne elégedett, ha Irán beleegyezne, hogy legfeljebb 20 százalékosra dúsít uránt. De ki fogja ezt ellenőrizni? – tette fel a kérdést. Az irániak aligha fogják beengedni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőreit minden problémás létesítménybe.

A tárgyalások egyedüli célja Teherán részéről az időhúzás. „Ez egy nagy blöff, időt akarnak nyerni, amíg meg nem lesz az atombombájuk” – mondta a politikatudományok professzora. A szakértő szerint júliusban jön el „az igazság pillanata”, amikor életbe lépnek az Irán ellen előirányzott szigorúbb szankciók. A nehéz gazdasági helyzet miatt a teheráni vezetésnek komolyan el kell majd gondolkodnia azon, érdemes-e folytatnia a katonai célú atomprogramot. Ez azt is jelenti, hogy júliusig aligha kell számolni egy esetleges, iráni célpontok elleni izraeli támadással – mondta a dpa német hírügynökségnek adott interjúban Slomo Aharonzon, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.