Szökésben a vak kínai aktivista

Megszökött vidéki házi őrizetéből Kína egyik, külföldön legismertebb jogvédő aktivistája.

TK
2012. 04. 27. 8:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csen, aki gyermekkorában vesztette el látását, a Santung (Shandong) tartományi Linji város vezetői ellen súlyos vádakat tartalmazó keresetet nyújtott be még 2005-ben. Azzal vádolta a tisztségviselőket, hivatalnokokat hogy erőszakkal kényszerítettek nőket abortuszra és sterilizálásra, hogy megfeleljenek a hivatalos családtervezési politika elvárásainak. Az erőszak elől elmenekülők családtagjait megverték, megkínozták – állította az ügyvéd, s ugyanabban az évben jogorvoslatért Pekingbe utazott. A bírósági eljárásra nem került sor, ám a most 41. évében járó Csen a visszaélésekre ráirányította a figyelmet, s a kínai hatóságok nyomozást indítottak és több helyi vezetőt őrizetbe vettek.

Csen első házi őrizete fél évig tartott, majd 2006 nyarán formálisan is eljárást indítottak ellene, és végül 2006-ban 4 év 3 hónap szabadságvesztére ítélték „rombolásért és a közlekedést akadályozó tömegmegmozdulás szervezéséért”. 2010-ben szabadult, és azóta élt felügyelet alatt Tungsiku (Dongshigu) faluban.

A Csennel szembeni hatósági eljárás komoly nemzetközi tiltakozást váltott ki, emberjogi szervezetek, politikusok, újságírók keltek a védelmére és kezdeményezték szabadon engedését. Tavaly riporterek egy csoportja igyekezett kapcsolatba lépni vele személyesen, de útjukat állták, nem sikerült a közelébe jutniuk.

A texasi központú ChinaAid nevű szervezet értesülése szerint Csen „nagyon távol tartózkodik az otthonától, de biztonságban van”. Anyja, felesége és kislánya továbbra is a faluban maradt, házukat a szökés felfedezése után szigorúan őrzik – állítják a Csen segítőivel kapcsolatban álló források.

Bob Fu a szervezet képviselőjeként azt is elmondta, hogy kapcsolatban állnak az amerikai kongresszus illetékeseivel, a washingtoni külügyminisztériummal és a pekingi amerikai nagykövetséggel, s a segítő közreműködésüket kérték Csen és bujtatói számára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.