Visszalépett a republikánus elnökjelölt-aspiráns

Rick Santorum republikánus elnökjelölt-aspiráns kedden bejelentette, hogy visszalép a további választási küzdelemtől.

TK
2012. 04. 10. 19:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Santorum közölte, hogy az „imádsággal és gondolkodással” elöltött hétvége után – amelynek során a ritka genetikai rendellenességtől szenvedő, 3 éves kislánya, Isabella társaságában volt egy kórházban – úgy döntött, hogy a verseny véget ért számára.

„Hölgyeim és uraim, egy konyhaasztalnál hoztuk meg azt a döntést, hogy bár minden esélyszámítás ez ellen szólt, elinduljunk ebben a versenyben” – mondta a hétgyermekes, ultrakonzervatív, mélyen katolikus családapa.

„A hétvégén úgy döntöttünk, hogy miközben az elnökválasztási verseny számomra véget ért és felfüggesztem a kampányomat, a harccal nem hagyunk fel” – hangsúlyozta a politikus arra utalva, hogy a célja továbbra is az, hogy segítse Barack Obama leváltását.

Noha a volt pennsylvaniai szenátor nem nevezte meg azt a vetélytársát, akinek támogatását híveinek ajánlaná, a visszalépése megnyitotta az utat azelőtt, hogy a Republikánus Párt jelentősebb további belharcok nélkül Mitt Romney volt massachusettsi kormányzót válassza meg hivatalos elnökjelöltjévé.

Romney-nak ugyan még több száz küldött támogatását meg kell szereznie ahhoz, hogy a republikánusok augusztusi, országos konvencióján megkapja az ehhez szükséges 1144 voksot, ám a versenyben második helyen álló Santorum kiválása után nem kétséges, hogy ezt könnyedén el fogja érni. A The Washington Post és az ABC News kedden közzétett felmérése alapján azonban Romney-nak kemény küzdelemre kell számítania, mert ha ma tartanák az elnökválasztást, akkor 44:51 arányban veszítene.

Santorum visszalépésének hátterében valószínűleg az húzódik meg, hogy miközben Romney az őt támogató küldöttek számában már utolérhetetlen távolságra távolodott tőle, az előválasztások következő, április 24-i fordulóján a politikust az a veszély fenyegette, hogy vereséget szenved a saját szűkebb pátriájában, Pennsylvania államban. Ráadásul miközben Romney csak ebben az államban 2,9 millió dollárt szándékozott televíziós hirdetésekre elkölteni, Santorum kampánystábjának a The Wall Street Journal értesülése szerint március végére már csak 1,2 millió dollárja maradt.

A minap egyébként Romney másik riválisa, Newt Gingrich is meglebegtette visszalépési szándékát, a Fox Newsnak kijelentve, hogy a volt massachusettsi kormányzó „messze” a legvalószínűbb republikánus elnökjelölt.

Most már csak a krónikák számára fontos, hogy a visszalépésének napján Santorum – a CNN nem hivatalos összesítése szerint – 275 jelölt támogatására számíthatott a republikánusok országos konvencióján. Romney 659, Gingrich 140, Ron Paul pedig 71 voksban reménykedhetett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.