Wilhelm Molterer, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke hangsúlyozta: az EIB három prioritás – szállítás/közlekedés, energia, környezetvédelem – mentén támogatja a kontaktpont létrehozását és működését azzal, hogy szakértőt küld Budapestre.
Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára emlékeztetett arra, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és az EIB elnöke tavaly írt alá egyetértési nyilatkozatot arról, hogy budapesti központtal létrejön a kontaktpont a Duna Makrorégió-stratégia végrehajtásának koordinálására.
Medgyesy Balázs kiemelte: a magyar uniós soros elnökség jelentős eredménye volt, hogy elindulhatott a Duna-stratégia. Hangsúlyozta, olyan beruházásokat támogatnak, amelyek többet adnak annál, mintha a regionális együttműködés kiaknázása nélkül próbálnának boldogulni az egyes államok. Az EIB segítségével olyan rugalmas pénzügyi eszközökhöz juthat a régió, amely az országhatárokon átívelő beruházásokat, projekteket az elejétől a végéig segíti az Európai Unió jelenlegi és új, 2014-től induló pénzügyi tervezési időszakában.
Wilhelm Molterer reméli, hogy a Duna-stratégia sikeres megvalósítása lökést adhat a növekedésnek, a foglalkoztatásnak, és erősítheti a társadalmi és gazdasági kohéziót, valamint mélyebb integrációt tesz lehetővé Európában.