A bukaresti központi választási iroda (BEC) helyi idő szerint 10 órakor tette közzé az első részeredményeket a vasárnapi szavazásról. Ezek a választókörzetek 11,8 százalékának az adatait tükrözik.
A megyei pártlistáknál a kormányzó USL a voksok 52 százalékát, a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) 13,3 százalékát, a populista Dan Diaconescu Néppártja (PPDD) 8 százalékát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 7,2 százalékát kapta meg. A Magyar Polgári Párt (MPP) az első országos összesítésben 0,75 százalékon, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig 0,55 százalékon áll.
Azokban a szavazókörzetekben, amelyeknek az eredményeit hétfő reggelig feldolgozták, csaknem 60 százalékos volt a részvétel. 2008-ban az önkormányzati választásokon a szavazásra jogosultak kevesebb mint 50 százaléka járult az urnákhoz.
A magyar szavazatokért először versengett három romániai magyar párt, amelyek saját választási biztosaik jelentéseire hivatkozva eltérően értékelték az általuk elért eredményeket. Bővebben>>>
Ismert, a vasárnapi exitpoll-adatok is a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) fölényes győzelmét jelezték.
A megyei pártlistákhoz hasonló szavazatarányt mutatnak az első részeredmények a települési önkormányzatok pártlistáira leadott voksoknál is. Vasárnap név szerinti szavazás zajlott a polgármesterjelöltek és megyei tanácselnökök esetében, a győztesek neveit azonban az országos összesítések nem tartalmazzák.
A BEC nem tette közzé, milyen megyékből származnak az első részeredmények. Az összesített 443 település közül az RMDSZ 31 polgármesteri mandátumot szerzett, az MPP és az EMNP egyet sem.
Vesztett Ilyés Gyula
A román Agerpres hírügynökség jelentése szerint Szatmárnémetiben Ilyés Gyula, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje – aki az elmúlt nyolc évben vezette a várost – alulmaradt Dorel Coicával, a román Szociálliberális Szövetség (USL) jelöltjével szemben, aki mintegy hatezerrel több szavazatot kapott. Ez a két jelölt 2008-ban is versenyben volt egymással, akkor viszont még Ilyés kapott mintegy hétezer szavazattal többet. Szatmárnémetiben a magyar lakosság aránya 37,6 százalék.
A Maros megyei Szászrégenben is hasonló a helyzet. Ott szintén az RMDSZ-es Nagy András vesztett román kihívójával, a Szociálliberális Szövetség (USL) jelöltjével, Maria Precuppal szemben. Nagy András két mandátum erejéig töltötte be a városvezetői tisztséget Szászrégenben, ahol a magyar lakosság számaránya 26 százalék.
Az RMDSZ párhuzamos számlálása szerint a Temes megyei, mindössze 11 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező Zsombolyán sem sikerült Kaba Gábornak újabb polgármesteri mandátumot nyernie. Székelyföldön viszont az RMDSZ jobb eredményeket ért el, mint négy évvel ezelőtt – közölte az MTI-vel Kovács Péter, a szövetség főtitkára.
A főtitkár közlése szerint Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön – Hargita és Kovászna megye székhelyén – az RMDSZ kétharmados többségre tett szert a városi tanácsban, és mindkét településen az RMDSZ jelöltjei, Ráduly Róbert Kálmán és Antal Árpád szerzett újabb polgármesteri mandátumot. Kovács szerint Székelyudvarhelyen is többséget szerzett az RMDSZ a városi tanácsban, amire nyolc éve nem volt példa.
Kelemen Hunor: Nyert az RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mind a 2008-as eredményeihez, mind pedig a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat – jelentette ki a szövetség elnöke hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Kelemen Hunor elmondta: a részleges eredmények azt jelzik, hogy a szövetség 184-ről 203-ra növelte polgármestereinek számát, míg a vele versenyre kelő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Magyar Polgári Párt (MPP) együtt gyűjtött annyi szavazatot, amennyit négy évvel ezelőtt az MPP kapott. A politikus ezt úgy értékelte, hogy a magyar választók az RMDSZ-en belüli egységre szavaztak.