Sajtóértekezletén kijelentette: a legsúlyosabb problémát az jelenti, hogy a győztesnek kikiáltott Enrique Peña Nieto pártja, az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) több millió szavazatot vásárolt. Ezenkívül szerinte Peña Nieto törvényellenes módon finanszírozta a PRI-t, túllépte a választási kampányra fordítható pénz megengedett határát, és élvezte a legjelentősebb médiumok támogatását. A PRI tagadja, hogy elkövette volna ezeket a törvénytelenségeket.
López Obrador 2006-ban sem ismerte el vereségét a most leköszönő elnökkel, Felipe Calderónnal szemben, és szintén követelte a szavazatok újraszámlálását. Akkor ez még nem volt lehetséges, most azonban bizonyos feltételek teljesülése esetén igen. Kérhető az újraszámlálás, ha a győztesre és a másodikra leadott szavazatok közötti arány egy százalékpontnál kevesebb vagy ha az érvénytelen szavazatok száma nagyobb, mint a szavazatkülönbség, Ezeken kívül vannak még lehetőségek, amelyeket a szakértők most vizsgálnak. López Obrador hat százalékponttal maradt le Peña Nieto mögött.
Kedden több ezer ember rohamozta meg az üzleteket, hogy beváltsa a PRI-től a választások előtt ajándékba kapott vásárlási utalványát. A mexikói választási törvény szerint nem bűncselekmény a szavazópolgárok megajándékozása, de tilos az ajándékért cserébe szavazatot kérni. Mindazonáltal a pártoknak nyilvánosságra kell hozniuk, hogy mennyit költöttek ilyen ajándékra, és a kampánykeretet nem szabad túllépniük. Ha ezeket a szabályokat valamely párt megszegi, pénzbüntetésre számíthat, de általában emiatt nem érvénytelenítik a szavazást.

„A két lány nagyon máshogy éli meg ugyanazt” – Rebeka és Lia egy ritka betegséggel küzd