Ponta hangsúlyozta, hogy Barroso 11 kérdést, és nem kérést tett fel a kormánynak, de azt nem árulta el, hogy mit tartalmaztak a válaszok. A miniszterelnök csütörtökön Barrosóval és Herman Van Rompuyjel, az uniós kormányfői tanács elnökével találkozott Brüsszelben.
Valamennyi tárgyalópartnere aggályosnak minősítette a közelmúltbeli belpolitikai fejlemények miatt kialakult helyzetet. Van Rompuy azt kérte Pontától, hogy orvosolja az Európai Bizottság által felvetett problémákat. Barroso egy sor intézkedés megtételét kérte a román miniszterelnöktől. Hangoztatta, hogy a kormánynak tiszteletben kell tartania az igazságszolgáltatás teljes függetlenségét, vissza kell állítania az alkotmánybíróság jogkörét és biztosítania kell, hogy döntéseit figyelembe veszik, továbbá összpárti támogatást élvező ombudsmant kell kineveznie.
Igazságügy, korrupció
Emellett elvárásként fogalmazta meg azt is, hogy alakítsanak ki új, a jelenleginél nyíltabb és átláthatóbb eljárást a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes igazgatóság vezetőjének kinevezésére, továbbá a feddhetetlenséget tegyék politikai prioritássá. Közleménye szerint Barroso kiemelte, hogy garantálni kell a demokratikus jogállamiságnak megfelelő fékek és ellensúlyok rendszerének érvényesülését Romániában. Bejelentette azt is, hogy az Európai Bizottság jövő szerdán ismerteti azt a jelentését, amely az elmúlt öt évben elért haladást értékeli a romániai igazságügyi reformok, valamint a korrupció elleni fellépés terén. Az értékelésben figyelembe veszik a legutóbbi fejleményeket is.
Romániában májusi hatalomra kerülése óta számos demokráciacsorbító és kisebbségellenes intézkedést vezetett be a kormány: megkurtították az alkotmánybíróság jogkörét, távozásra kényszerítették Traian Basescu államfőt, leváltották a képviselőház és a szenátus elnökét, komoly változtatásokat léptettek életbe a médiában, és azt a bizottságot is feloszlatták, amely kimondta, hogy Victor Ponta diplomamunkájában plagizált elemek vannak. Keleti szomszédunk belpolitikája az Európai Parlamentben is terítékre került volna, ám ez meghiúsult, mivel többek között a Pontáéval azonos, szocialista pártcsaládba tartozó MSZP-s képviselők leszavazták az erről szóló indítványt. Az EP szocialista prominensei (a házelnök Martin Schulz és a frakciót vezető Hannes Swoboda), valamint az Európai Bizottságot vezető José Manuel Barroso viszont aggodalmát fejezte ki a Romániában zajló folyamatok kapcsán.