– Amit Szíriában látunk, az már a végjáték?
– A végjáték kezdete. Az a kérdés, Bassár el-Aszad meddig tudja még húzni, ezt pedig nem lehet megjósolni, teljesen bizonytalan. Vannak még tartalékai, de hogy Damaszkuszban, a fővárosban az ellenzék ilyen fegyveres támadássorozatot tudjon végrehajtani, az nagyon fontos jele annak, hogy visszaszorulóban van az elnök.
– Aszad imázsa a nyugati országokban nagyjából az ördögéhez hasonló. Szíriában hogyan gondolkodnak róla?
– Szíria lakossága megosztott ebben a kérdésben. Igaz, hogy az alavita kisebbség kezében volt az elmúlt évtizedekben a hatalom, a szunnita többség pedig másodrangú állampolgár volt Szíriában, az összes vallási vagy etnikai kisebbség aggódik a jövő, az esetleges leendő szunnita vezetés miatt. Bár a változások több mint egy éve folynak Szíriában, az elnök csak 2012 elejétől számít Nyugaton szalonképtelennek. Aszad belemanőverezte magát egy olyan helyzetbe, amitől vállalhatatlanná vált: a civilek elleni fellépéssel, a saját lakossága lövetésével. Annyira elmérgesedett a kisebbség és a többség viszonya, hogy manapság bizony nem életbiztosítás kisebbséginek lenni Szíriában; ezek a csoportok az utolsó pillanatig ki fognak tartani Aszad mellett.
– Igaza lehet-e a szíriai kormányzatnak, amikor azt mondja, hogy a támadó csoportokat külföldről támogatják, s céljuk a stabil Aszad-kormány megbuktatása?
– Ez teljesen korrekt leírása annak, amit látunk. Nyílt titok, hogy az ellenzéket pénzügyileg, katonailag támogatják öböl menti államok, így Szaúd-Arábia vagy Katar. Utóbbi nem csupán így, hanem az al-Dzsazíra hírtévén keresztül kommunikációs módon is. Amit ez a csatorna a szíriai eseményekkel kapcsolatban művel, azt tanítani lehetne, s ha megbukik Aszad, talán tanítani is fogják. Egyszerűen fantasztikus, miként kelti az adó a hangulatot, miképp építi fel a hős ellenálló karakterét, miként festi ördögivé Aszadot. Persze az sem különösebben nagy titok, hogy a nyugati országok is az ellenzék mellett állnak. Így volt ez Líbiában is: jöttek külföldiek, akik a szedett-vedett líbiai ellenzéket kiképezték, fegyvereket adtak nekik, és azok hatékonnyá is váltak. Az az érdekes, hogy néhány hónappal ezelőttig Szíriában nem is látszott, hogy ez a segítség milyen mértékű. Azt sem láttuk, hogy az ellenzék egységes volna, most viszont már annak tűnik, és közösen küzdenek Aszad megbuktatásáért. Az ellenzék különböző csoportjai között persze súlyos ellentétek feszülnek, amelyek később komoly gondokat okozhatnak, ha megbukik a rendszer.
– A törökök már a konfliktus kezdete óta nagyon intenzíven figyelik az eseményeket. Részt vesznek az irányításában is?
– Irányítják is, hiszen Törökország szeretne regionális nagyhatalomként viselkedni. Emlékezhetünk, Törökország támogatja a szíriai ellenzéki csoportokat, és már a válság korábbi szakaszában is lehetővé tette, hogy török területen találkozzanak ezek a szervezetek, és onnan szervezzék meg tevékenységüket, valamint építsék nemzetközi kapcsolataikat. Erdogan miniszterelnök és Davutoglu külügyminiszter 2011 ősze óta egyre nagyobb nyomatékkal szólítja fel lemondásra a szíriai elnököt, és a kapcsolatot nemrég a török repülőgép lelövése tovább élezte. Törökország érdeke elsősorban az, hogy ellenőrzés alatt tartsa az eseményeket, és megakadályozza az erőszak átterjedését az ország kurdok lakta területeire.
– Szíriában a törökökkel kapcsolatban általában megjegyzik, hogy Hatay tartományt voltaképp elrabolták Szíriától. Elképzelhetőnek tartja, hogy bármilyen módon kiterjed a szíriai válság?
– Nem hiszem, hogy konkrét háborúra kerülne sor két ország között a szíriai krízis miatt. Regionális válság akkor válhatna belőle, ha a szíriai kormányzat összefogna szövetségeseivel, mondjuk a Hezbollahhal vagy a jordániai kormánynyal, s rámutatna, hogy képes destabilizálni Jordániát, Libanont vagy Törökország egyes részeit. Törökországban már most rengeteg szíriai menekült van, akik között természetesen sok kormánypárti ügynök is található. Az persze más kérdés, hogy az Aszad bukása után létrejövő kormány miként politizálna, milyen lenne a szíriai belső helyzet, ahol már nem a kisebbségi alaviták uralkodnának a többségi szunniták fölött, hanem fordítva. Ebből akár tartós polgárháború is lehet, amely destabilizálhatja a régiót. A rendszeres keresztényüldözést biztosan nem hagynák szó nélkül külföldön sem.
– Szíria nem egységes ország, etnikai-vallási-kulturális szempontból jól elhatárolható egységekből áll. Elképzelhetőnek tartja, hogy szétbomlik a határok mentén?
– Ez attól függ, hogy a leendő kormányzat milyen politikát fog folytatni. Nehéz lesz a dolga, hiszen a szunniták évtizedek óta ki vannak szorítva a hatalomból, nincs meg az a formális és informális kapcsolatrendszerük, amely az alavitáknak megvan. Meg kell jegyezni, hogy az iraki példát szem előtt tartó kurdok, akik az ország lakosságának 7-9 százalékát teszik ki, komoly lehetőséget láthatnak egy új, föderatív állam megalakításában, azonban a 2003–2004-es iraki eseményekkel ellentétben most nem áll mögöttük olyan külső támogató (az Egyesült Államok), amely ezt keresztül akarná vinni abban a reményben, hogy a kurdok hozzájárulhatnak az ország stabilizációjához. Épp ellenkezőleg: bármilyen kurd autonómiatörekvés az iraki Kurdisztáni Regionális Kormányzat szomszédságában és Törökország déli határa mentén szélesebb körben okozna eszkalációt, ami senkinek nem érdeke. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy a vallási-etnikai törésvonalak mentén bomlás kezdődik: nagyjából ugyanolyan eséllyel esik szét Szíria, mint Líbia.
---- Demokrácia ----