„Schengen-zóna” amerikai tankoknak

Irigyli az orosz haderő saját hazáján belüli mozgásszabadságát Ben Hodges.

Zord Gábor László
2016. 06. 22. 5:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ben Hodges altábornagy – aki katonai-szakmai témák mellett demokráciákban szokatlan módon gyakran ad hangot politikai természetű véleménynek is Oroszországgal kapcsolatban – ezúttal a nyugati fősodrú média zászlóshajójának, a BBC-nek fejtette ki nézeteit. A múlt héten lezárult nagyszabású lengyelországi Anakonda hadgyakorlaton nyilatkozva három napban jelölte meg azt az időt, amire szeretnék a csapattelepítés idejét leszorítani. Nem sokkal korábban a tekintélyes amerikai külpolitikai folyóirat, a Foreign Policy közölt véleménycikket Schengen-zóna a NATO-nak – Amiért a szövetség katonáinak nyitott határokra van szüksége címmel. Természetesen a nyugati kommunikációt lekövette az orosz oldal is, hírcsatornájukon, a Szputnyikon egy cikkbe gyűjtve össze az ezzel kapcsolatos lépéseket, melyeket a szövetség keleti bővítésének folyamatába illeszkedő, ellenük irányuló újabb húzásként értékeltek.

A fokozott nyilatkozati tempó sugallta függő helyzettel szemben úgy értesültünk: a szövetség az elmúlt időszakban már nagyrészt orvosolta a katonai határátlépésekkel, csapatmozgásokkal kapcsolatban azonosított hiányosságait. Az Észak-atlanti Tanács gyorsabb döntéshozatala, a szükséges nagyon gyors reagálású, „lándzsahegynek” is nevezett erők (VJTF) felállítása mellett ez volt ugyanis a legnagyobb akadálya, hogy gyorsan meg tudják erősíteni a szövetség keleti területeit. Így már fel tudják venni a versenyt azzal a tempóval, ahogy Oroszország – érthető módon a legnagyobb természetességgel – képes hadosztálynyi, azaz tízezres erőket mozgatni nyugati határai mentén, amit váratlan, ellenőrző jellegű hadgyakorlatai során többször demonstrált az ukrajnai válság kitörése óta eltelt bő két évben. Míg számos NATO-országnál két hétbe is beletelt a tranzitországi eljárás (például szükség volt parlamenti jóváhagyásra), mára jóformán mindenki a „zöld mezőbe” került, ami a Hodges által követelt három naphoz közeli értéket jelent. Ami Magyarországot illeti, míg eredetileg az áthaladás engedélyezése, szervezése a szövetségi átlagnál pár nappal több időt vett igénybe, mára már megfelel az új elvárásoknak. – Mivel a hadszíntéri parancsnokok szerint az új mechanizmusokkal, a VJTF-fel szerzett képesség csak akkor vehető komolyan, akkor biztosít elrettentő erőt, ha rendszeresen gyakoroltatják is, a gyorsított katonai határátlépés lehetősége nemcsak válsághelyzetekben, hanem békeidőben is rendelkezésre áll – teszik hozzá szövetségi forrásaink.

A „katonai Schengen-zónával” ennek megfelelően már élnek az Európát keresztül-kasul átszelő szövetséges, mindenekelőtt amerikai konvojok, szerelvények, szállítógépek. Például a Németországban állomásozó 2. felderítő lövészezred Stryker járművei, melyek tavaly ősszel közúton érkeztek hazánkba, s keltek át pontonhídon a Mosoni-Dunán, hogy aztán egy hónapig a bakonyi lőtereken gyakorlatozzanak. Mint arról hírt adtunk, hasonló, egész nyáron át tartó, magyarországi amerikai település kezdődik a napokban is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.