Oroszország legalább három olyan területtel rendelkezik, amely versenyképes a nyugati világ egészével: a nukleáris stratégiai ütőerővel, a moszkvai és a szentpétervári balettel, valamint a Russia Today (RT), az orosz állami propagandagépezetet koordináló szervezet köré épült nemzetközi információszolgáltató birodalommal – írja legfrissebb számában a Figyelő.
Hozzáteszik: a hírszolgáltatás képi és technikai háttere felveszi a versenyt a hasonló nyugati hírközlő megavállalatokéval.
Az RT emellett megengedheti magának, hogy olyan világsztárokat vásároljon meg, mint Larry King, a CNN-nél befutott talkshow-király, vagy Thom Hartmann, a róla elnevezett rádiós program vezetője, aki a Sputnik rádió hullámhosszain is aktív. Julian Assange, a WikiLeaks-kiszivárogtatások mögött álló személyiség műsort kapott World Tomorrow (A holnap világa) címmel az RT-n. A Russia Today személyzeti politikájában is széles merítéssel dolgozik. Egyik legfontosabbnak tartott adását, a CrossTalkot Peter Lavelle, egy több mint negyedszázada a térségben, Oroszországban élő amerikai vezeti, aki egyszer úgy fogalmazott a Christian Science Monitornak: „Nagyon kedveltük a WikiLeaks leleplezéseit. Szinkronban voltak azzal, amit az RT sugárzott az arab tavaszról és az Egyesült Államok, valamint szövetségesei kétarcú politikájáról” – olvasható a lapban.
A Russia Today hatékonyságának ugyancsak fontos eleme a jól adagolt lazaság: propagandaműsorait vagy adásainak propagandaelemeit népszerű és nívós programok közé rejti. Ráadásul valószínűleg a világ legnagyobb hírtovábbító rendszerével rendelkezik: 22 műholdról több mint 200 partnerszolgáltató terjeszti az adásokat. Az orosz propaganda az Egyesült Államokban a felmérések szerint a CNN-ével nagyjából azonos számú, mintegy 85 millió nézőhöz juthat el – teszik hozzá.
Az amerikai kormány által finanszírozott média felügyeletét ellátó szervezetet, a BBG-t vezető Walter Isaacson egyébként 2010-ben arra figyelmeztetett, hogy több pénzt kell fordítani a kabinet által finanszírozott sajtóra. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ellenségeink túlkommunikáljanak bennünket” – mondta. Egy évvel később Hillary Clinton külügyminiszter úgy fogalmazott, az Egyesült Államok „vesztésre áll az információs háborúban”.