Az sem megszokott, hogy valaki egy nevet viseljen a könyve borítóján: Sjón. Pedig Sjónt, azaz Sigurjón Birgir Sigurðssont már jó ideje ezen a néven ismerhetjük: a legtöbben valószínűleg Lars von Trier-filmekből (például ő a Táncos a sötétben dalszövegírója), vagy éppen az izlandi énekesnővel, Björkkel közös munkáiból.
Most pedig itt a kisregény, A macskaróka. A könyv első lapjain még semmit nem sejtünk arról, miféle szerzet is ő, és hacsak nem lapozunk hátra az utószóhoz, később sem derül ez ki pontosan. Talán ha izlandi emberek lennénk, másképp értelmeznénk az első fejezet hosszú, és egyszerűségében is lenyűgöző leírását a vadász és a róka versenyfutásáról a végtelen hómezőkön, és a Baldur Skuggason tiszteletes nevével való játék is mondana nekünk valamit. Így azonban csak az ember harcát látjuk a kegyetlen természettel, a vadászat ősi ösztönétől hajtva. Így is szemléletes, és annyira jól van megírva, hogy amikor Sjón először megnevezi az emberét („Baldur Skuggason tiszteletes meghúzta a ravaszt”), a hiányzó háttértudás dacára is érezni lehet, hogy ezzel a megnevezéssel valami történt, az író elhelyezte ezt az embert a maga kreálta pályán – és nem a jók térfelére.
Ami megmarad a pusztulás képei után, az Füvész-Fridrik derűs, civilizált világa. A legborzalmasabb bűnre egy kedélyes hangú, messzi városban élő barátnak címzett levélből derül fény, de Fridrik csak annyit fűz hozzá Skuggason tiszteletes esetéhez, hogy „megátalkodott stupidus” volt. Egyébként Mallarmé költészetéről ír a barátnak, dardzsiling teafüvet rendel, beszámol arról, hogy magához fogadta az eltűnt tiszteletes félkegyelmű cselédjét, és küld egy rajzocskát az ördögről, amint éppen „a dán király mélyen tisztelt helytartóját tolja fel a s…e likába„. Skuggason szürreális haláltusája után úgy hat ez az olvasóra, mint a sötétben rettegő gyerekre az, ha felgyújtja valaki a villanyt. Ellene vethetnénk, hogy ez túl egyszerű, de az író már a regény első lapján megadja a feleletet, a műfaj meghatározott: népi történet. Tekintsük népmesének, népballadának, vagy ami egyébként rokonszenves nekünk. De ha valaki végigolvassa, nem lesz kedve vitatkozni.
(Sjón: A Macskaróka. Magvető Kiadó, 2011. Egyed Veronika fordítása)