Az érzelmes-humoros vígjátékoknak nem is lehetne jobb időzítése a karácsonynál, amikor az ember még a legelesettebb pillanatban is rózsaszínűbb tükrön át látja az életet, kicsit szebbnek a valóságosnál. Szüksége is van a pozitivizmusra az Életrevalók főszereplőjének, aki siklóernyőzés közben nyaktól lefelé lebénul, azt követően pedig csendes visszavonultságban vegetál, s monoton számolja a szobája sarkait. Ebből a hétköznapi nihilből rángatja ki váratlanul az új dadus – egy lecsúszott, nagyszájú gettótöltelék, aki egy akkora lyukból érkezik, mint munkaadójának kisebbik méretű, flancos fürdőszobája.
Nyilvánvaló, hogy az ellentétek találkozásából a néző számára valami szórakoztatónak kell kisülnie, így természetesen a megkeseredett rokkant férfi fogja ismét megtalálni az élet napos oldalát, s vad kalandokba kezdenek, hogy bepótolják az önsajnálattal elmulasztott időt. Eric Toledano és Olivier Nakache megtörtént esetet dolgozott fel filmjében, de végső soron ez lényegtelen információ, mert ehhez hasonló mozik tömegesen készültek már a múltban – szigorúan a fantázia szüleményeként. Amitől mégis figyelemreméltó az Életrevalók, hogy két főszereplőjének stílusa és egyénisége van, akiktől a jól ismert poénokat is szívesen fogadja az ember.
A rendezők pedig jó érzékkel nem a sajnálatunkra játszanak, nincsenek tolakodóan jelen a túlcsorduló érzelmek, valahogy természetesen történnek meg az események, s ez adja a film legnagyobb báját, még ha hibátlannak természetesen nem is nevezhető az alkotás. Francois Cluzet évek óta megbízhatóan hozza középkorú férfikaraktereit, szívesen nézi őt az ember, itt pedig elkél a színészi képesség, mert a mozdulatlanság kioltja a testbeszéd és a gesztusok zömének lehetőségét. Omar Sy mondhatni a franciák Eddie Murphyje, néha már sok belőle, nagyon szeretné uralni a vásznat, de megfelelő jang a mozgáskorlátozott férfi mellett. Az egyszerű történetben sokszor van egymásra utalva a képen a két férfi, néha pedig a párbeszédek nem annyira telítettek, hogy feledtessék az eseménytelenséget, de összességében sosem jutunk arra a fokra, hogy azt mondhatnánk, unatkozunk.
Összességében az Életrevalók az élet apró örömeinek újrafelfedezésére tesz nem túl újszerű, ám vitathatatlanul szórakoztató kísérletet, a franciák stílusossága pedig szerencsénkre megmenti a filmet a középszerűségtől.
(Életrevalók – színes francia film, 112 perc, 2011. Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache.)
