Szaglásszon Sherlock Holmes nyomában!

Mielőtt bevetődnék a csütörtöki premierfilmre, a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes 2-re a moziba, nem árt néhány előzménnyel izzítani az agytekervényeket. Csokorba szedtük a Holmes-kultusz néhány érdekes részletét.

Sir Conan Doyle, a teremtő

Bár Sherlock Holmes úgy híresült el, mint a racionális gondolkodás és a kristálytiszta logika mintaképe, megalkotója nem csak az ésszerű magyarázatokban hitt. Sir Conan Doyle (1859–1930) orvosként praktizált, legismertebb hősét is egyik egyetemi professzoráról mintázta. Nem ritka, hogy egy író meggyűlöli az általa teremtett irodalmi alakot (Agatha Christie sem szégyellte bevallani, unja és utálja Hercule Poirot figuráját), Doyle is tehernek érezte Holmes sikerét. Egy ízben le is számol a Baker Street híres lakójával: a detektív gyűlölt ellenségével, Moriarty professzorral együtt zuhan bele egy vízesésbe. Nem Bobby Ewing volt tehát az első karakter, aki feltámadt a hálás rajongók örömére, Doyle is kénytelen volt életre lehelni a népszerű nyomozót a tömeg nyomásának engedve. Négy regény és ötvenhat novella örökítette meg Holmes kalandjait. Doyle az Egyesült Királyság hű alattvalója és híve volt, politikai nézeteit többször is kifejtette írásban. Felesége, egyik fia és rokonai halála után az író komoly depresszióba esett. Ekkor fordult a spiritualizmus felé, és elkezdte a túlvilág titkait fürkészni. A fényképes manipulációk sorában elhíresült cottingley-i tündérek létezésében is komolyan hitt.

Sherlock Holmes mint sorozatsztár

Sherlock Holmes kalandjai nem értek véget Sir Conan Doyle halálával. Rengeteg Holmes-átirat látott azóta napvilágot. Hogy egy kortárs példát említsünk: nemrég jelent meg Anthony Horowitz „új” Sherlock Holmes-kötete, a The House of Silk. Az igen sokoldalú szerző (a filmforgatókönyvektől a gyerekregényekig számtalan területen alkot, jelenleg éppen Steven Spielberggel és Peter Jacksonnal dolgozik együtt) ez idáig mint a „tinikrimik” mestere híresült el, úgyhogy izgalmas kérdés, mit kezd a kissé éltesebb korú brit mesterelmével. A könyv mindenesetre elég forró témát jár körbe: a pedofíliát.

A nálunk csütörtökön mozikba kerülő Holmes-film mellett világszerte sikerrel fut az a sorozat is, amely a nyomozópáros mába átültetett kalandjait meséli el. Sherlock Holmes valódi kultikon lett, akit könnyű felismerni kalapjáról, pipájáról és szikár termetéről. Ebben nemcsak az eredeti illusztrációknak van szerepe, hanem azoknak a színészeknek is, akik a számtalan tévésorozat valamelyikében alakították a Baker Street-i különcöt.

Létezik-e magyar Sherlock Holmes?

Nem. Vagy ahogy vesszük. Egy biztos, nem létezik magyar Poirot, ahogy magyar Lupin se. Magyar Miss Marple már esetleg igen. Baráth Katalin néhány éve megjelent remek, a Monarchia alkonyán játszódó detektívregényének „vénkisasszonyodó” főhőse, az öntudatos Dávid Veron ugyanis sok szempontból hasonlít az angol kotnyeles ladyre: örök kívülálló, aki mégis otthonosan mozog a pletykákkal átszőtt kisvárosi miliőben. A fekete zongora címet viselő regényhez egy zárlatot is írt a szerzőnő, amiben elképzeli, hogyan járt volna Poirot, ha Budapesten kellett volna megoldania egy ügyet. Nem árulunk el nagy titkot: az ínyenc belga felsül, mert nem érti meg, Magyarországon a társadalmi rang képes megóvni az elkövetőket a leleplezéstől. A felháborodott külföldi így kiált fel Baráth paródiájában: „Az ártatlanok nem bűnhődhetnek a bűnösök helyett!” Mire a magyar nyomozóhölgy így felel: „Talán Belgiában így is van, ám ez itt Magyarország, Monsieur. És itt mindig minden másképpen van.”

Hasonló okokkal magyarázza Kondor Vilmos is egy interjúban, hogy miért egy újságíró (Gordon Zsigmond, először Az est, majd a Magyar Nemzet újságírója) lett nagy sikerű Budapest-sorozatának a hőse, és nem egy magánnyomozó: „A magyar néplélek sajátja az autoritás szidalmazása – és egyben tisztelete is. Abban a korban hiteltelen lett volna egy magándetektív Pesten, aki mondjuk egy gyilkossági ügyben nyomoz” – állítja Kondor. A magyar irodalmi kritika sem bánt soha kesztyűs kézzel a krimi műfajjal és úgy általában a populáris irodalommal sem. Varga Bálint, a magyar krimihullámot is elindító Agave kiadó vezetője könyvében (Magándetektívek, 2005) végigelemzi a Nyugat című folyóirat lapszámait, és nyomozómunkájából az derül ki, hogy az Egyesült Királyságban vagy a tengerentúlon hatalmas népszerűségű műfajról (ez volt a krimi aranykora) szinte csak mint olcsó, vagy egyenesen kártékony szórakozásról írtak a műítészek. Az olvasóknak maradtak az angolszász, elsősorban egzotikus helyszíneken játszódó ponyvák. Viszont a két világháború között virágzott a bűnügyi újságírás, úgyhogy a magyar Sherlock Holmesot valamelyik szerkesztőség mélyén lehetett megtalálni.

Vagy András Sándor könyvében. A sokáig az Egyesült Államokban egyetemi tanárként dolgozó író 2000-ben megjelent kötetének címe Gyilkosság Alaszkában avagy Sherlock Holmes a tlingitek földjén. A regény annyiban hasonlít a nem túl magasröptű Rendkívüli úriemberek szövetsége (The League of Extraordinary Gentlemen) című filmre, hogy Holmes mellett itt más, közismert alak is felbukkan, többek között Nemo kapitány vagy Drakula, viszont a regény – a filmmel ellentétben – szerencsére okosan megírt paródia, aminek több figyelemre méltó rétege is van. A klasszikus krimi szerelmeseinek azonban továbbra is Conan Doyle munkáit ajánljuk.