A film Colin Clark – maga is dokumentumfilmes – visszaemlékezései alapján készült. Clark 23 évesen találkozott az akkor már világhírűnek számító szexszimbólummal, és valószínűleg még a legszertelenebb képzelgésein is túltett, ami ezt követően történt vele: rövid időre közel kerülhetett a csodált nőhöz, elsősorban lelki társként, de némi erotikus töltet is fűszerezte a különös egymásra találást.
Azért nem egy amolyan „kamaszkorom legszebb nyara” típusú filmről van szó, a remek színészgárdát – többek között Kenneth Branagh és Judi Dench fémjelzik a mozit – felvonultató alkotás Marilyn Monroe művészi küzdelmeit és érzelmi öngyötrését állítja középpontba egy konfliktusokkal teli filmforgatás kulisszái mögé pillantva. A film, amiről szó van, A herceg és a színésznő címet viseli, és a kor színészidolja, az angol Laurence Olivier rendezte. A bugyuta kosztümös komédiát ugródeszkának szánta a színpadokat (és az üzleti életet is) meghódító brit aktor, ezzel akart filmes karrierjének lökést adni.
A konfliktusok forrása mindenekelőtt két világ ütközéséből fakadt: Olivier séróból hozta és minden különösebb mélység nélkül próbálta letudni a magára osztott filmbéli szerepet, amíg az amerikai csillag bizonytalanul gyötrődött és végig kételkedett saját színészi tehetségében. Családjától távol – akkori férje, a drámaíró Arthur Miller is magára hagyta Angliában rövid idő után – Monroe legszívesebben menekülne az egyre kényelmetlenebb helyzetből. Végül az oltalmat és a megnyugvást – a gyógyszerek mellett – a fiatal rendezőasszisztens (inkább mindenes) Clark karjaiban találja meg, de csak átmenetileg – Marilyn örökre egyetlen szerep foglya marad.
Bár a film nem mindig emelkedik felül a közhelyeken, mégis sikerül megmutatnia valamit abból az érzelmi-pszichikai drámából, ami Monroe tragikus életét beárnyékolta: a tehetséges és korántsem buta színésznő és az éhes férfitekinteteknek kiszolgáltatott popkulturális ikon között feszülő ellentét lélekmérgező hatását.
Párhuzamok és ellentétek
Kellemes meglepetés a filmben a színésznőt játszó Michelle Williams. A jó ideig inkább sorozatokból ismert színésznő az utóbbi években komoly szakmai elismeréseket szerzett – Oscar-jelölést kapott a Brokeback Mountain mellékszerepéért, valamint szintén jelölést ért számára a Blue Valentine címszerepe. Williams most is hozta a formáját és nem rogyott össze a kihívás súlya alatt, figurája hiteles, de legalábbis hihető: a belső démonaival viaskodó Monroe-t látjuk a vásznon. Külsőségeiben is hasonult a szerephez – rengeteget gyakorolta, koreográfus segítségével, a sztár mozgását, gesztusait. A járás mellett a jellegzetes fejtartást is elsajátította, de még annak módját is, ahogy Marilyn a cigarettát tartotta. Arról nem is beszélve, hogy a szerep kedvéért némi hízásra is kellett vállalkoznia, és itt-ott szivaccsal kellett kitömni a ruhát a tökéletesebb illúzió kedvéért.
Ha egy hétig együtt vagyunk Marilynnel, akkor elkerülhetetlen, hogy a fürdőszobában is
szembefussunk vele
Williams saját bevallása szerint nemcsak a testfelépítését illetően különbözik Marilyntől, hanem a saját testéhez és a szexualitáshoz való viszonyában is – ezen a téren Monroe kétségkívül nagyon tudatos volt, tudta, milyen hatást képes kiváltani egy-egy kacér gesztusával. Némi hasonlóság azért mutatkozik a két színésznő sorsában. Mindketten korán önállóságra kényszerültek például: az anyakönyvben még Norma Jane Bakerként szereplő Monroe egyik nevelőszülőtől a másikig vándorolt, és számos nehéz vagy kellemetlen munkát volt kénytelen elvállalni – dolgozott autógyárban és modellkedett is –, mielőtt színészként felfigyeltek volna rá. Williams kamaszként érkezett Los Angelesbe, hogy ott próbáljon szerencsét, és maga is kipróbálhatta, milyen egyik bérlakásból a másikba vándorolni munkára várva. A kritikai sikerek végül nem kerülték el, ám a személyes tragédiák őt sem kímélték: gyermeke apját, Heath Ledgert 2008-ban veszítette el. Ám ellentétben az általa megformált egykori idollal, neki sikerült kikapaszkodnia a gödörből.
A szőke szexszimbólum titkairól már a kutyája is nyilatkozott
A halott hírességek PR-versenyében sem áll rosszul Marilyn: a kutyája szemszögéből megírt életrajztól kezdve – már magyarul is olvasható a könyv – a dokumentumfilmeken át a több száz darabos rajongói tárgygyűjteményig számos jele van annak, Monroe élete és személyisége ma is titokfejtésre csábít. Olyan ikonná vált, amivel bármit el lehet adni – nemcsak életrajzi könyveket, hanem pezsgőmárkát is.
A „buta szőke” álarcát magára öltő (és azt levenni képtelen), amúgy olvasott és érzékeny színésznő augusztusban lesz, hogy ötven éve halott. A két legnagyobb amerikai rajongói klub már arra készül, hogy többnapos fesztivállal áldozzon a tragikus sorsú színésznő emlékének.
(Egy hét Mariliynnel, 2011. Rendezte: Simon Curtis. The Weinstein Company. )
