Bár a Facebookot már évek óta temetik, úgy tűnik, a világ legnagyobb közösségi oldala nem a gyors sikereket elérő mongol birodalomra hasonlít, hanem a rómaira, vagyis ha egyszer meg is bukik, az egyik napról a másikra történik majd, és a birodalom nyomai még jó ideig láthatók lesznek. Ugyanakkor a Facebook nyújtotta tömegélmény kedvez az ellenpéldák születésének is: egyre népszerűbbek a meghatározott érdeklődési területek vagy a közös érdekek mentén szerveződő virtuális közösségek.
Ilyen az elmúlt évek egyik legkomolyabb sikertörténetét író, a közösségi nagybevásárlás élményét nyújtó Groupon, aminek számos „nemzeti mutációja” létezik, így magyar is. A következő nagy dobás sokak szerint a közösségi finanszírozásra épülő internetes oldalak előretörése lehet. A sikeres tengerentúli példákat követve, mint amilyen a Kickstarter vagy az IndieGoGo, nálunk is felélénkült az online közösségi szponzoráció.
Minden új divathullámnak szüksége van jól hangzó fogalmakra, ennek a mostaninak is akad egy, úgy hívják: crowdfunding. Ennek lényege, hogy a kezdő vállalkozások és a nyilvánosság elé kilépni szándékozó művészek közvetlenül a közösséghez, azt is mondhatnánk, a reménybeli célközönséghez fordulnak ötleteikkel, projektjeikkel, akik kedvező esetben támogatják a tervet, és pénzösszegeket ajánlhatnak fel. A megadott célösszeg elérésére adott idő áll rendelkezésre, a sikertelen projektek támogatói pedig visszakapják a felajánlást.
Szathmári István Pál grafikája
Az ötlet persze nem egészen új, az egyik magyar kereskedelmi csatornán rövid ideig látható volt egy elég fapados kivitelezésű műsor, amiben a vállalkozó kedvű honpolgárok lehetőséget kaptak arra, hogy a pénzeszsákokon ücsörgőket – egy adott szakma képviselőit és üzletembereket – meggyőzzék arról, van fantázia (és persze pénz) az ötletükben. A különbség azonban nyilvánvaló, a most felfutóban lévő crowdfunding oldalakon nem a szakma mond ítéletet az ötletek felett. Vagyis ha mást nem, azt az érzést megkaphatja a vállalkozó szellemű művész, kézműves, zenész stb., hogy egyfajta barátságos népítélet születik, vagyis mindenféle marketing-voodoo nélkül kideríthető, mire gerjed „az utca embere”. A támogatók jutalma egyfelől a jó érzés, vagyis az, hogy adományaiknak köszönhetően valami új és érdekes születik, másfelől a különböző összeghatárokat átlépve mindenféle, az adott projektre szabott juttatást kap az összeg felajánlója is: ez lehet speciális ajándék éppúgy, mint részvétel a bemutatón vagy egy tanfolyamon.
De lássuk, milyen magyar példákkal találkozhatunk. A Creativeselector oldalán jelenleg 10 kategóriában 5 projektet lehet támogatni. Ezek közül a legérdekesebbnek egy meglehetősen összetett, mégis frappáns ötlet tűnik, és egyelőre a támogatásokat is ez vezeti: a „Design, divat” kategóriában induló Charrie szék választ keres az olyan, a nőket – ezek szerint – bosszantó gyakorisággal sújtó gondokra, mint a táska és a kabát elhelyezése a széken. A Charrie, ha megvalósul, egy olyan kecses ülőalkalmatosság lesz, ami praktikusan segít megoldani a fent jelzett problémákat, tehát a dizájnos szék terjedésével párhuzamosan számítani lehet majd az ültükben elégedetlenül feszengő lányok, asszonyok számának csökkenésével is. A Charrie sikerét – az oldalon legalábbis – biztosan segíti, hogy bemutatkozó filmjük is profi, ami a többi projektről már kevésbé mondható el.
Az oldal működtetői nyilván találkoztak a sokat emlegetett elmélettel, miszerint ha nem tudja valaki a főnökét vagy a befektetőt két perc alatt meggyőzni, mondjuk a liftben együtt utazva, akkor az a terv annyit is ért. Az oldalon megtekinthető filmek sem lépik át nagyon a kétperces időkeretet, de sajnos hiába tömörek, ha a tálalás kevésbé frappáns. Például a Mester és Tanítványa bűvészshow a legkevésbé sem varázsolja el nézőjét, mert bár valóban van annak bája, hogy egy apa és a fia együtt mutat be bűvésztrükköket, filmjükre nehéz lenne azt mondani, hogy hipnotikus hatása miatt rögtön utalnánk egy tízest azért, hogy hőseink – megszerezve a hiányzó 800 ezer forintot – színpadra állíthassák majd a „különleges bűvészelőadást, ami népszerűsítené a bűvészet művészetét”. Figyelemre méltó projekt viszont az Orditronic – Feszültséglevezető készülék, ami abban nyújt segítséget, hogy bárhol, bármikor, a tömött metrón, vagy akár egy lakógyűlésen is úgy tudjunk diszkréten ordítani teli tüdővel, hogy azt senki ne hallja – mondhatnánk, az előzékeny szociopaták kötelező kiegészítője lesz, de félünk, hogy a népesség többsége beszerezhetne otthonra egyet. A termék beharangozó filmje egészen vicces, és persze nem lehet eléggé méltatni az ötlet pozitív népegészségügyi vonatkozásait.
A Kezdheted oldalán jóval több, megvalósításra váró ötletet találni, támogatókat azonban egyelőre nem – igaz, ez még a béta verzió. Az ötletek általában a „végül is miért ne” és a „na persze” közötti nem túl inspiratív homályzónában mozognak, vagy éppen egy baráti kör lelkesedésének hirtelen felhabzásából születtek – az oldalt bejárva nem sikerült igazán bizsergető és eredeti projekttel találkozni.
Az Indulj be viszont sokkal szélesebb körből merít. Itt egy kicsit állásinterjú-szagú szöveges bemutatkozások segítenek abban, hogy valamiféle benyomást szerezhessünk az ötletgazdákról. Az oldalon a művészeti jellegű projektek (legyen szó divattermékről vagy több kiadót megjárt mesekönyvről) szépen megférnek az olyan technikai fejlesztésekkel, mint a fesztiválozók kapcsolattartását megkönnyítő applikáció, vagy az egészséges termékek okostelefonra fejlesztett keresője. A bemutatkozó szövegek visszatérő fordulata egyébként az, hogy az adott termékötlet csak a kezdet, és a távolabbi cél minden esetben a hasonló érdeklődésű emberek közösséggé szerveződése, vagyis elképzelhető, hogy a online közösségépítés az offline kapcsolatokra is jótékony hatással lesz majd.
