Nyerünk a cigánygyilkosságokkal?

Fliegauf Benedek Csak a szél című filmjét is bemutatták a versenyprogramban, így lassan a teljes mezőny látható volt a Berlinalén. Német és olasz filmek eddig a legesélyesebbek a végső sikerre.

Kárpáti György (Berlin)
2012. 02. 16. 15:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sztárok sora nem apad az idei Berlinalén, ahol tegnap mutatták be A bűn hálójában című Steven Soderbergh-filmet, s a rendező mellett Anotino Banderas és Michael Fassbender is elkísérte a mozit a berlini premierre.

Soderbergh levegőt szeretne venni


A film vegytiszta műfaji alkotás, a hatvanas–hetvenes évek stílusában készült akciófilm, amelyben egy felültetett ügynöknő szépen egymás után számol le rosszakaróival. A főszerepet Gina Carano alakítja, aki harcművészeti mesterként első filmszerepét játszotta, s benne bőségesen kamatoztatta ebbéli tudását. Tehette, hiszen Soderbergh eleve úgy választotta ki a hölgyet, hogy ha igent mond, rá ír forgatókönyvet.


A bűn hálójában ezért alapvetően arról szól, hogy néhány perces nyomozati szakaszok között látványos és hosszú bunyókban maradjanak alul a férfiak a gyengébbik nem képviselőjével szemben. A sajtótájékoztatón sziporkázó művészek egytől egyig kivívták az újságírók szimpátiáját. Soderberghről újfent kiderült, hogy roppant intelligens, nagy filmes tudású direktor, aki maga sem tartja normálisnak, hogy kilenchavonta rendez egy mozit, s lassan szeretne egy kis szünetet, de legalább levegőt venni. Banderas kifejezetten kellemes csalódás volt a szerénységével, és humora is megsüvegelendő volt. Maga is csodálkozva tekintett vissza szerencséjére, ahogy hollywoodi karrierje kezdődött, s szemmel láthatóan helyén kezelte saját szakmaiságát. Michael Fassbender pedig láthatóan nagyon jókedvű volt, sztárallűröktől mentesen, nagy vigyorgásokkal éreztette, hogy jól érzi magát a sztárbőrben. Egy kérdésre válaszolva el is mondta, hogy idővel szeretne visszatérni a színpadra, de jelenleg annyira őt akarja mindenki, hogy nem lát rá esélyt, illetve időt. A jó hollywoodi szerepekről meg miért is mondana le, tette fel a költői kérdést. Igaza van, mi sem tennénk.

Kényelmetlen érzés: az utazás halállal zárul

A versenyprogram vetítései is tovább zajlottak ez idő alatt, s közülük is kiemelkedett magyar szempontból Fliegauf Benedek Csak a szél című filmjének csütörtöki vetítése. Az alkotást nézve nem volt okunk sok vidámságra, Fliegauf moziját ugyanis a 2008–09-es romagyilkosságok inspirálták.


Ebben a közegben mutatja be egy cigány család egyetlen napját, a hajnali keléstől a késő esti megtámadásukig. A Csak a szél dokumentarista eszközökkel, intenzív kézi kamerahasználattal, s annak már-már zavaró rángatásával helyezi bele a nézőt a fullasztó történetbe. Tolakodóan telezsúfolt közelik és premier plánok nyomasztják a nézőt, s már a film eleji feliratok nyomatékosítják, hogy hol és mikor játszódik a történet, s miről fog szólni a következő másfél óra. Így mindenki azzal a kényelmetlen érzéssel ülte végig a vetítést, hogy pontosan tudhatta, az utazás halállal zárul.

Negatív országimázs? Fliegauf szerint nem

A Csak a szél alapvetően nem foglal állást pró vagy kontra a tragikus eseményekkel kapcsolatban, megjelennek szimpatikus és ellenszenves romák, együttérző és rasszista rendőrök (a mozi talán legdidaktikusabb jelenetében), kedves és arrogáns melósok. Mindenből egy kicsi, mondhatni, miközben a szemünk előtt bontakozik ki a kétkezi munkát végző anya, a kedves lánya, valamint kallódó kisfia élete, akik Kanadába vágynak apjuk–férjük után, s álmaik beteljesülésében uzsorások akadályozzák őket. Epizodikusan fel-felvillannak a romákkal kapcsolatos alapproblémák, de a Csak a szél végső soron valamiféle objektivitással és kimódolt üzenet nélkül akarja a dolgosabbakat ábrázolni. Nem véletlenül kérdezte tőlem néhány külföldi újságíró a vetítést követően, hogy „és akkor most mi van”. Kétségtelen tény, hogy Sára Sándor szociográfiai pontosságú filmje, az 1963-as Cigányok óta majd ötven év telt el, és az azóta bekövetkező szociológiai, társadalmi változások miatt időszerű volna frissíteni a témába vágó ismereteinket. Ilyen értelemben Fliegauf filmje igyekszik pontos képet festeni a tanyavilág cigányputrijáról és a leszakadó rétegek nyomoráról, amiben kezére játszanak a karakteres amatőr színészek. Amennyiben viszont az volt a célja, hogy állapotfilmet készítsen, nem egyértelmű, hogy miért kellett a gyilkos eseményeket közvetve origóba állítani, valamint dramaturgiai elemként használni. Ha pedig a tettek elítélése volt a cél, miért nem volt provokatívabb az alkotói véleményformálás? Mert a hangsúlyozott alkotói szándék ellenére – miszerint „a film nem közvetlenül a romagyilkosságokról szól, fiktív történet, de áthatja a gyilkosságsorozat okozta félelem, amelyet a roma közösség tagjai éreztek 2008–09-ben” – a néző mégis mindvégig azzal a szűrővel látja az eseményeket (a bevezetőszöveg és a formanyelv miatt), mintha azok így történtek volna meg, s pontosan tudja, hogy a szereplők végül gyilkosság áldozatai lesznek. A Csak a szél így olyan fikciós dokudráma, amely azt igyekszik sugallni, hogy nem lehet a faji kérdést feketének vagy fehérnek látni, ám összességében éppen a szürke szín kikeverése okoz problémát a rendezőnek. Néhány merész szimbóluma (például a film végén megmagyarázott cím, valamint egy-egy képi megoldása a faji előítélettel kapcsolatban, mint amikor a helyi busz a megállóban álló cigány kislány miatt továbbmegy) egyértelműen jelzi, hogy mennyi kreativitás szunnyad a filmben.


Latolgatunk: Barbara vagy a Caesar?

Hogy Fliegauf filmje mire megy a berlini mezőnyben, szombat este kiderül. A kritikusok eddigi véleménye szerint Berlinben német vagy olasz győzelemre van kilátás a hétvégi díjátadón.


A bemutatott versenyfilmek közül a legnagyobb szakmai tetszést eddig a nyolcvanas évek NDK-jában játszódó német Barbara című alkotás aratta, amelyet a Taviani testvérek Caesar Must Die című alkotása követ. Utóbbinál nem lenne meglepő egy Ezüst Medve elismerés a hetvenes éveiket taposó olasz rendezőpáros számára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.