Ha bulvárújságíró lennék, vérezne a bulvárszívem, hiszen az amúgy sem közimádatnak örvendő szakma most kapott még egy pofont, s nem máshonnan, mint a bulvár felé igyekvő, amúgy sem közimádatnak örvendő közszolgálati televíziótól. Titánok harca, khm. A Marslakók című sorozattal kapcsolatos előzetes fájdalmakat (egészen konkrétan az elkészítésének összegét és Jáksó László személyét) tegyük félre egy másodpercre, és maradjunk a valóság tatamiján: csak nem sikerül összehozni egy élvezhető magyar sorozatot. (Hoppá-hoppá, az élvezhető és a nézett között hatalmas a különbség, lásd: Barátok közt.)
A koncepció első blikkre izgalmasan hangzott, a bulvárújságírás mintapéldányának életébe bepillantani nem sok embernek sikerül, igaz, abban nem vagyok biztos, hogy sok mindenkit érdekel egyáltalán a bulvárújságírás mintapéldányának élete. Maga Jáksó mondta: „A Marslakók az életemről szól.” Mindenesetre ha ez valóban így lenne, s tényleg az ő életéről szólna a sorozat, akkor most mind Jáksó, mind a bulvárújságírás mintapéldánya börtönben ülne, hiszen a vasárnap esti bevezető dupla epizódban több bűncselekmény történt, mint amit egy napilap krónika rovata elbír két oldalon. És éppen a bulvárújságírók bűnöznek egyre-másra, viszont az a baj, hogy az ilyenek okán akár egy egész sajtóbirodalom omolhat össze: illegálisan telefont lehallgatni, magánszemélyek számítógépébe belemászni nem éppen trendi, még akkor sem, ha ez a fikciós része a dolognak, és az unott bulvárszakmunkás életét sem teszi izgalmasabbá, legalábbis a képernyőn. Hogy mindebbe valóságot kevernek, azt egyelőre a szereplők saját, eredeti nevén és Marenec Fruzsina jelenlétén kívül nemigen érzékeltem.
De hogy miért is vérzik a bulvárszív (na jó, a sima újságírószív is): senki ne gondolja, hogy úgy lehet cikket vagy videót rittyenteni valakiről, hogy azt sem tudjuk, kicsoda – tudniillik a Marslakók bulvárszerkesztősége a leleplezés után szembesült azzal, hogy a leleplezett vállalkozó mindössze egy éve szabadult a börtönből, ahol zsarolásért, gyilkosságra való felbujtásért és gyilkosságért ült.
De vérzik a szerkesztőszív is: az említett leleplezett vállalkozó a fentiek okán még javában sitten ült, amikor hogy, hogy nem, sikerült környezetszennyező anyagokat csempésznie egy játszótér alá.
És végül elvérzik a valóság is: érzékletes ugyan, ahogy a leleplezett vállalkozó megfenyegeti a főszerkesztőt, hogy lemond minden hirdetést, ha nem szedi le azonnal a leleplező videót, azonban ez már ott megbukik, hogy a főszerkesztő tisztában van a saját hirdetőjének kilétével, így esze ágában sincs lebuktatni.
Szóval miközben az izgalmasnak hangzó, a tévé előtt azonban már a legcsekélyebb figyelmet sem lekötő sorozat megkezdte az életét, pofonok sorát érezheti mindenki. És ezek súlyától még az sem menti meg az új magyar sorozatot, hogy rengeteg külső helyszínt használnak, hogy a párbeszédekhez végre találtak egy írót, aki képes magyar mondatokat adni a szereplők szájába, s hogy az eddig megismert néhány szereplő jól használja a fejét. Mazányi Eszter meg a melleit.
Mindegy, ha pofonokról (meg mellekről) van szó, akkor a néző szívesen figyel, és igazából nem gondol bele, hogy tényleg egy ilyen szerkesztőség buktatja-e le mondjuk VV Vera pornószínésznői botlását. Én sem gondolom, hogy Dr. House a valóságban praktizálhatna. De utóbbi legalább izgalmas.
És hogy mi köze mindennek a Marshoz?
Gőzöm sincs.
(Marslakók – magyar filmsorozat, m1, március 5., 20:15)
A sorozatról készült, erősen szubjektív blogbejegyzésünk itt olvasható.
