„Nincsen alapvető különbség a felnőttekhez szóló és a gyermekeknek szánt irodalom között, hacsak az nem, hogy a gyermekekhez szólva vissza kell vedlenünk magunknak is gyermekké. Akiben nincs meg ez a készség, az nem is tud gyermekeknek jót írni” – fogalmazta meg nemrég írói credóját Fodor Sándor egy interjúban. A tegnapra virradóra Kolozsváron, életének 85. évében elhunyt József Attila-díjas írónál jobb mesélőt a világirodalomban is nehéz keresni, amit az is bizonyít, hogy meseregény-sorozatát, a Csipike-tetralógiát a kortárs kritika a világirodalom olyan filozófiai mélységű művei mellé sorolta, mint az Alice Csodaországban és A kis herceg. Ennél is sokatmondóbb, hogy valószínűleg nincs olyan magyar család Erdélyben, amelynek könyvespolcáról hiányozna az óriás törpe kalandjait leíró kötetek egyike.
1966 óta generációk sora nőtt fel úgy, hogy gyerekkora meghatározó könyvélménye volt Fodor Sándor meseregénye, és persze ne feledkezzünk meg az 1954. óta megjelent elbeszéléseiről karcolatairól, regényeiről, kisregényeiről, műfordításairól sem. Nem véletlen, hogy munkássága méltatói az erdélyi magyar irodalom olyan kiemelkedő egyéniségének tartják, aki évtizedek óta úgy tudott új műremekeket adni az egyetemes magyar kultúrának, hogy közben nem feledte identitása többi alkotóelemét: az erdélyiséget, a romániaiságot és az európaiságot. Rangos irodalmi elismerései közül említést érdemel a Román Írószövetség Díja, majd Nagydíja, a Kulturális Érdemrend, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje, 2001-ben a József Attila-díj – no meg az olvasók hűsége.
„Az írónak nincs nagyobb öröme, mint amikor templomi csendben hallgatják szavait, versét, meséjét, történeteit. Ez felnőttre, gyermekre egyaránt vonatkozik” – vallotta Fodor Sándor, akinek élete során jócskán kijutott ebből az örömből.
Fodor Sándor halálhíréről bővebben itt olvashatnak. A Csipike a Magyar Elektronikus Könyvtárban is elérhető.
