Elérkezett a bűvös harmadik év: a budaörsi Kőhegy már jó ideje nem csupán érintetlen természetvédelmi terület, hanem forgatási helyszín is. Fel van szerelve a nézőtér és a világítás, és a hidegben nyakig felöltözött statisztéria éppen elterül a földön a nézőtér meg a Kőhegy közötti kis fennsíkon, a háttérben fenyegető zenekíséret. Pár perc, és kiderül, hogy miért is: éppen akkor kezdik elölről ugyanezt a jelenetet, amikor mi is felkapaszkodtunk a Kőhegy Kápolnától a nézőtérig, és kiderül, hogy ma a Heródes által elrendelt gyermekgyilkosság tömegjelenetét próbálják. Mindjárt látjuk, ahogy egy csapat karddal hadonászó kaszkadőr lezúdul a Kőhegyről, a kereszt tövéből, és kezdődik a huzakodás a bepólyált műanyag játékbabákért. Dér András, a rendező több rémületet kér, és még több huzakodást, mi pedig azt, hogy még egy-két jelenet erejéig itt lábatlankodhassunk a pálya szélén.
Megint ütött az óra
Megint eltelt az a három év, ami két passiójáték között el szokott telni, legalábbis Budaörsön. Aki nem visszatérő vendége az előadásoknak, annak talán kevésbé tűnik fel, de a budaörsieknek és a színészeknek ez is egy alkalom, hogy elgondolkodjanak az idő folyásán, a férfiszereplők pedig azon, mennyivel szebb is lenne valami szakállasabb divatú korban élni, mint a kötelező borotválkozás szomorú 21. századában. A férfiszínészek és -statiszták nagy része ugyanis nem borotválkozik a próbák kezdetétől az utolsó előadásig, ez is része a hagyománynak, itt is, és Obergammauban is.
A lelkes német szereplőknek jóval ritkábban akad gondja a levesbe lógó szakállal. A háromévente megrendezett magyarországi passió sokkal nagylelkűbb, mint a dél-német minta, a legendás obergammaui esemény, amelyet mindössze tízévente egyszer tartanak meg. Cserébe viszont világhírű, ami nem csoda: nagyon régi hagyományról van szó. A város lakói arra az esetre ígérték a passiójátékot a Fennvalónak, ha megszabadítja őket egy makacs késő-középkori pestisjárványtól. A betegség megszűnt, a passiójátékot azóta is megtartják, az első 1634-ben volt. Budaörsön, az egykori sváb faluban csak jóval később, az 1930-as évek elején honosították meg a hagyományt. A maga háromszáz fős szereplőgárdájával és sok ezer fős nézőközönségével a budaörsi máig az egyetlen igazán nagyszabású magyarországi szabadtéri passió, bár máshol is tartanak hasonló előadásokat: idén virágvasárnap, többéves szünet után például Pécsett, a Tettyén játszotta el a passiót egy fiatalokból álló amatőr színtársulat.
Hogy is volt?
Az első passiójátékot Bató Géza budaörsi tanító hozta tető alá. Idővel szó szerint is, mert 1941-ben többször előadták a darabot nem csak szabadtéren, hanem a budapesti Városi Színházban is, és az évente megrendezett budaörsi passiójátékhoz jeruzsálemi utcát ábrázoló állandó díszleteket építettek a Kőhegyen betonból és kőből. A második világháború és a németek kitelepítése után azonban lerombolták a passió épületeit, és az 1933-ban életre hívott passió szokása is jó időre szünetelt.
Ebben a tíz évben viszont rendkívül népszerű volt a már akkor is több száz szereplővel operáló előadás: a nemzetközi sajtó „magyar Obergammauként” emlegette, a Képes Szépirodalmi Hetilap (1935. 30. szám., július 18.) pedig így írt róla: „…A Kálvária jelenet, a nyári éjszaka sötétjéből felnövő három kereszttel, a mennydörgéssel-villámlással – amelyet az eleven díszlet sziklakoszorúja százszorosan ver vissza – olyan szívigérő és szívigható, hogy mindenki, aki az előadás után lesétál a köves hegyi útról, észrevétlenül is jobbá, emberibbé válik utána, látta, hallotta a názáreti Jézust, aki őérte halt meg a kereszten…”
Egészen különleges szerencse, hogy ezeknek az első passióknak az egyikéről filmfelvétel is fennmaradt:
A II. világháború, majd a magyarországi németek kitelepítése után sok évtizednyi szünet következett, először csak 1996-ban rendezték újra a passiót, ekkor még a németországi Auersmacheri Passió Színjátszó Egyesület vendégszereplésével, budaörsi statisztákkal, és nem is a hegyen, hanem a Jókai Mór Művelődési Házban tartottak két német nyelvű előadást. (Az eredeti passió kétnyelvű volt, és ma is tartanak a magyar mellett német nyelvű előadásokat is.)
Hogy is lesz?
A statisztéria közben oszladozik, mi pedig kitartóan bámuljuk azt, amit az 1935-ös cikk szerzője „az eleven díszlet sziklakoszorújának” nevez, és Őze Áront, amint műanyag papucsban (egyelőre nem jelmezesek a próbák) cseveg a római katonákkal. 2000-ben, amikor először végre újra az eredeti helyén, a budaörsi Kőhegyen rendezték a passiójátékot, szintén ő játszotta Jézust. Azóta többször volt Péter apostol, most pedig, ahogy a szereposztásból kiderül, mind a kettő. Kísértett a kérdés, hogy hogyan oldja meg azokat a jeleneteket, amelyekben Jézus és Péter is szerepel, de persze rögtön kiderült, hogy itt van nekik Kiss Csaba velencei plébános is. „A másik Jézus”, aki néha Péter is. Az elfogásjelenetet érdemes volt megvárnunk, mert egy nagyon szép monológ hangzott el, amely eredetileg nem a vonatkozó bibliai helyen, hanem a Zsoltárok könyvében található meg. A Bató Géza-féle passió sikerével kapcsolatban elfelejtettük megemlíteni, hogy a titok talán a szövegben is rejlett, amelyet a vállalkozó szellemű tanító maga szerkesztett össze, és amely a passió kortárs szervezőinek nagy örömére teljesen váratlanul került elő 2003-ban, az alapító fia, Bató András jóvoltából. Addig a csíksomlyói passió szövegéből dolgoztak, most már a Bató-féle eredetiből.
Ments meg, Istenem, a víz már torkomig
ér, belesüllyedtem a mély iszapba, lábam nem talál
talajt. A vizek mélyére kerültem, hullámok csapnak át
felettem. Elfáradtam a kiáltozásban, a torkom berekedt.
Szemem elhomályosul, amíg Istenemre
várakozom. Többen vannak, mint fejemen a hajszál,
akik ok nélkül gyűlölnek. Húzz ki az iszapból, ne hagyj
elsüllyedni, ments meg azoktól, kik ártani akarnak!
Ments ki a vizek mélyéről engemet, nehogy átcsapjon
fölöttem az ár, s a mélység magába temessen, a
szakadék szája zárjon be örökre! Nyomorult vagyok,
fájdalommal telve, segítséged oltalmazzon,
Istenem! Mert az Úr meghallgatja a szegényeket, és
foglyait nem nézi le. Dicsőítse őt az ég és a föld, a
tenger és minden, mi benne mozog!
Csend.
