Petíció indult a Ligetért

Művészek tiltakoznak így a Városliget beépítése ellen, közben pedig zajlik a Liget művészeti piknik.

Pion István
2016. 07. 31. 13:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiss Judit Ágnes, Csikós Attila és Garaczi László író kezdeményezte azt a petíciót, amellyel művészek teszik le voksukat a Városliget tervezett beépítése, mint írják, „közparkjaink közül az egyik legnagyobb tönkretétele” ellen. A petíció szerint a Városligetbe tervezett épületek, az építkezéssel járó felvonulás, az új intézmények és az azokat kiszolgáló turisztikai, kereskedelmi és vendéglátó-ipari létesítmények alapvetően megváltoztatnák a Liget hagyományos funkcióját, és ellehetetlenítenék, hogy a Liget liget maradjon.

Az aláírók úgy fogalmaznak: „Élhető, emberléptékű Városligetet szeretnénk, és abban hiszünk, hogy a művészetnek elsősorban nem befogadó épületekre, hanem befogadókra van szüksége. […] Meggyőződésünk, hogy a Városliget felújítását csakis szakértői és civil fórumokkal való érdemi egyeztetés és megegyezés után szabad elkezdeni, és az ismert szakmai, kertészeti, urbanisztikai, építészi, tájépítészi vélemények és javaslatok figyelembevételével meg kell őrizni e nagy múltú park közpark jellegét.”

Az aláírások száma vasárnap délután több mint háromszázötvennél járt. Az írók, költők közül aláírta többek között Erdős Virág, Bodor Ádám, Ferenc Győző, Forgách András, Háy János és Kukorelly Endre, valamint Nyáry Krisztián, a Magvető és az Athenaeum könyvkiadók igazgatója, Kálmán C. György irodalomtörténész, egyetemi tanár és Gács Anna irodalomkritikus, a Szépírók Társaságának elnöke.

Ma 14 órától éjfélig egyébként Liget művészeti piknik címen tartanak akciót a városligeti Királydombon, ahol felolvasással, anagrammagyárral és zenével tiltakoznak a Liget Budapest projekt ellen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.