A Felesleges ember eredetileg a jövőben játszódott volna, de a sztorit aktualizálta a menekültválság. Mundruczó célja, hogy egy menekült és egy magyar férfi barátságán keresztül – a realitást és a fantasztikumot ötvözve – mutassa be az események összetettségét, a nézőben pedig felvetődjenek olyan kérdések: mit jelent ma európainak lenni. Hogy a magyar filmesek vállalkozása milyen sikerrel jár, jövő ősszel láthatjuk majd a mozikban.
A Felesleges ember magyar–német koprodukcióban, a filmalap 697 millió forintos gyártási támogatásával készül. A német regionális filmalapok, televíziós csatornák támogatása mellett a film elkészültét az Európa Tanács koprodukciós alapja, az Eurimages is 470 ezer euróval, azaz mintegy 149 millió forinttal támogatta. A Proton Cinema produkciójában készülő film forgatása május 23-tól augusztus 15-ig tart, vezető producere Petrányi Viktória. Ő Mundruczó állandó alkotótársa, közösen érték el legnagyobb sikereiket, szerepeltek Cannes-ban a Deltával és a Szelíd teremtés – A Frankenstein-tervvel. Mundruczó legutóbbi filmje, a Fehér isten a cannes-i Un certain regard versenyszekció fődíját nyerte meg, így a Saul fia mellett az elmúlt évek legnagyobb nemzetközi magyar sikerét érte el. A forgatókönyvírója Wéber Kata, operatőre Rév Marcell, látványtervezője Ágh Márton. A Felesleges ember főbb szerepeit Jéger Zsombor, Merab Ninidze, Cserhalmi György és Balsai Móni játsszák. A fiatal Jégernek ez lesz az első filmszerepe, és bár csak idén végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakán, már rendszeresen szerepelt színházban Mundruczó társulatában, a Belvárosi és az Örkény Színházban. Az alkotásnak a rendező legutóbbi cannes-i sikere alapján jó eséllyel a májusi cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában lehet a világpremierje. (K. Gy.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!