Az LMP javaslata mindenesetre visszautasításra talált az MSZP-nél és a Jobbiknál. A háttérben a sarkalatos törvények legkényesebbike, a választójogi áll, pontosabban annak Áder János által a Fidesz elnöksége elé vitt koncepciója. Ezzel kapcsolatban az ellenzéki véleményformálók két fontos állítást fogalmaztak meg, nemegyszer lélegzetvételnyi különbséggel: bebetonozza a Fidesz–KDNP hatalmát, illetve visszaüt a kormánypártokra. A két állítás kizárja egymást.
Induljunk ki abból, hogy egyfordulós, vegyes, a kompenzációs listát kiiktató rendszerben döntünk a 200 fős parlamentről. Ez a mostanihoz képest kevésbé arányos, a nagyobb pártoknak inkább kedvező, a győztest külön is jutalmazó szisztémát jelent. Ha a mai viszonyokat kivetítjük 2014-re, azzal is egyet kell értenünk, hogy a tervezett változtatásokat kifejezetten a Fidesz–KDNP érdekeihez szabták. Ám ha az erőviszonyok nem változnak, akkor a jelenlegi szabályok mellett sem terem majd babér az ellenzéknek!
Az ellenzők fő érve: az új rendszer elfogadhatatlan mértékben torzítaná a választói akaratot. Valójában a legtöbb demokratikus választási rendszer az arányos képviselet és a stabil kormányzás biztosításának igénye között lavíroz; az Áder-féle koncepció az utóbbi szempontot helyezi előtérbe. De még mindig nem olyan aránytalan, mint a csak egyéni mandátumokat ismerő brit szisztéma vagy az elektori rendszer miatt az amerikai elnökválasztás.
Karácsony Gergely ötlete a várható új helyzethez való alkalmazkodás kísérlete, még ha a megvalósítása leküzdhetetlennek látszó akadályokba ütközik is. Például: három párt szavazóit nem feltétlenül lehet egy sima matematikai művelettel összeadni. El tudjuk képzelni, hogy az MSZP mondjuk Borsodban a Jobbik jelöltjeinek támogatására mozgósít? A barna árnyalatot kapó népfront az egyik hagyományos fegyvert venné ki a balliberálisok kezéből: a mérsékelt jobboldal összemosását a szélsőjobbal.
Tegnap a Népszabadság vezető publicistája, Révész Sándor a választások ellenzéki bojkottja mellett érvelt, mert az szerinte már lépésre kényszerítené az uniót. Tehát az ellenzék nem a magyar választók, hanem a külföld segítségét kérné a kormányváltáshoz. Bravó! Pedig a kormányváltás receptje nagyrészt független a választási rendszertől. Hiteles program, hiteles személyek, társadalmi beágyazottság, kellő számú választó – kritikus tömeg – bizalmának elnyerése egy vagy több, egymással koalícióképes ellenzéki párt által. Ha mindez megvan, nincs az a választójogi trükk, ami hatalomban tart egy kormányt. Az 1994-es parlamenti választások után a szétforgácsolt jobboldal helyzete reménytelennek látszott. Az akkori kétharmados többség a fideszes koncepcióra sokban emlékeztető módon néhány hónappal az önkormányzati választások előtt gyökeresen átalakította a szabályait saját vélt érdekei szerint. Ez adta az első lökést a polgári szövetség létrehozásához, amely 1998-ban az új kormány vezető ereje lett.
Ma sokan a saját tehetetlenségüket, nyomorult állapotukat, gyöngeségüket láttatják a demokrácia halálának. Lelkük rajta. Nyafogással nem fognak kormányt váltani.
origo.hu
Aggódik a NATO Szijjártó Péter szuverenista beszéde miatt
