Kincshalász a limesen

Nándor, miként egy újkori aranyásó, amikor csak ideje engedte, felült a robogójára, és elpöfögött vele a sáncok irányába.

Annyit azért tudtam, hogy egy ilyen műszert nem lehetett csak úgy beszerezni, nem volt olyan bolt vagy üzlet, ahol kincskereső detektort árultak. Sőt, szerény ismereteim szerint az effajta felszerelés használata akkoriban félig illegális cselekedetnek minősült. Amikor ezeket elmondtam neki, beismerte, hogy így is van, és hogy egy ismerőse csempészte haza a detektort két évvel korábban Németországból. Mert ott minden kapható a pornókazettától a riasztópisztolyon át a robbanó cukorkáig és a sötétben világító tornacipőig, miért épp ezt ne lehetett volna kapni. A lényeg, hogy Nándor barátom szert tett egy vállra akasztható, hosszú nyelű fémdetektorra, és járni kezdte vele a határt. Pontosabban a római sáncokat, az ókori limes maradékát. A Római Birodalom határát jelölő földsáncból, amelynek egykoron az volt a rendeltetése, hogy a római kolóniákat megvédje a szarmatáktól, és amely szinte nyílegyenesen húzódik Újvidéktől Bácsföldvárig, mára csupán egy hosszan elnyúló földhányás maradt, amelyről senki sem mondaná, hogy valaha a világ legnagyobb birodalmának védelmét szolgálta. A római limes átvonult Temerin határán is, és Nándor barátom ennek a földsáncnak a környékén folytatta kutatómunkáját. Nem mintha olyan nagyon érdekelte volna a történelem, vagy gyűjtője lett volna a régészeti leleteknek. Egyszerűen csak pénzt akart keresni. Hogy megjavíthassa a Golfját, vagy hogy másik kocsit vehessen helyette, és ne kelljen busszal közlekednie. A fémdetektort Németországból hozó ismerőse biztatta föl, hogy odakinn, Nyugaton nagy kereslete van a régi pénzérméknek. Ennek nyomán Nándor, miként egy újkori aranyásó, amikor csak ideje engedte, felült a robogójára, és elpöfögött vele a sáncok irányába.

S ha már életének titkos oldala lelepleződött előttem, megmutatta „kincseit” is, amelyeket a sánc környékén talált. Nándor szobájának nem csak a falait, még a szekrényét is ABBA-, Bee Gees-, The Doors-poszterek borították, hajdanvolt kamaszkorának fakuló papírcsillagai. Minden tenyérnyi szabad felületen, a polcokon, a könyvek előtt, a vitrinben, az anyukája horgolta bézs meg fehér csipketerítőkön porcelánállatkák hevertek, kutyusok, macskák, jegesmedvék meg porcelánbalerinák álldogáltak piruettjeikbe merevedve. A dohányzóasztal közepén műanyag tálban műanyag gyümölcsök piroslottak, sárgállottak egymáson. Nándi két cipősdobozt vett elő a szekrény mélyéből és tett elém az asztalra. Azokban őrizte a kétévnyi kincsvadászat eredményét. Voltak ott apróbb-nagyobb, zöldesfeketére oxidálódott érmék, némelyek letisztogatva, némelyeken még látszott az anyaföld nyoma, meg voltak a dobozban kicsi nyílhegyek, nyeletlen, rozsdás pengék, de legfőképpen rengetegféle-fajta és formájú fémkacat, csat és horog, szög, töltényhüvely meg egy patkó. Ez mind semmi, legyintett, haszontalan apróságok, utánaolvastam, a római kereskedők a limes mentén szerettek utazni, mert ott biztonságban érezték magukat, ennek ellenére előfordultak rablótámadások, sokan félelmükben elásták a vagyonukat, a földben ott lapulnak az igazi kincsek is, az arany- meg ezüstpénzek, és csak arra várnak, hogy rájuk találjak, és akkor nem kell többé olajos műhelyben piszkolnom magamat mások járgányait reparálgatva. Veszek egy II-es Golfot, majd meglátod, barátom!

Két évig laktunk Temerinben, és számtalanszor hallottam felbőgni a repedt hangú motorkerékpárt, láttam Nándi szomszédunkat kigurulni a kapun a terepszínű botzsákkal a hátán, rendíthetetlenül járva a sáncokra a nagy fogás reményében. Néha rákérdeztem udvariasságból, előkerült-e már a kincs a limesből, olyankor csak mosolygott sejtelmesen, és megrázta a fejét.

Utoljára közvetlenül elköltözésünk előtt, egy októberi csípős reggelen láttam Nándit. Az állomáson állt kék bomberdzsekijében, zsebre dugott kézzel, és a buszra várt.