Hifiben állítólag a japán a legjobb, de azt mondják, az is Kínában készül. Ha Kínában, hát ott. A barátom haverja stúdiós, ismer különben egy csomó énekest meg gitárost, na mármost ők is japán cuccot használnak. Majd azért körülnézek. Karácsony tájt van az efféle vásárlás szezonja, vendégül jön a nagy család, hadd legyen fényesebb a hang, vagy akár tűéles az ernyőkép.
Erősítőt hangfalakkal? Amit házi mozinak is ? Mennyit szán rá? Uram, ebben a kategóriában, hogy úgy ne mondjam, már nincsenek nagy különbségek. Le tetszik ülni, van itt egy kanapé, tessék meghallgatni. Klasszikust vagy valami könnyebbet? Csak a fülre érdemes hagyatkozni. Mekkora a helyiség, ahol majd ? Húsz négyzetméter? Nem sok. De legalább a falak összeterelik a hangot. Ez? Jól tetszik látni, ez itt lemezjátszó. Ön legalább tudja, micsoda. Sokaknak fogalmuk sincs. Régen úgy mondták, gramofon. Itt tű is kell. Pick-up. Nem a kisteherautó Jön vissza megint. A lemezek is. Én a botfülemmel nem hallom, de a sógorom állítja, a régi fekete lemez lágy hangzását semmi sem tudja pótolni, a cédé sem. Az aztán végképp nem. Fölteszek egy ilyet, tessék belehallgatni. Igen, lemezjátszó is van többféle. Itt is a márka, ugye. Azt kell megfizetni. Szinte csak.
Ötvenhét karácsonya előtt, mint évről évre, apámon jó korán erőt vett a gyermekkorból idemaradt ünnepi készülés láza. Irigyeltem és csodáltam. Már kora ősszel el volt varázsolva. (Épp csak nem írt levelet a Jézuskának.) Új gramofont határozott el. Beszélt Kripácz asztalossal, aki megígérte, gyárt hozzá zeneszekrényt. Karácsonyra kész lesz. Anyám habozott. Spórolásra hivatkozva azt mondta, nem bankóprés a fenekünk. De apát már nem lehetett eltántorítani. Érvelt is: vannak ezek a mikrobarázdás hanglemezek, egyetlen oldalukra szimfóniából két tétel is ráfér. A hetvennyolcas fordulatnak annyi.
Anyám megadta magát. De a régi lemezeket nem dobjuk ki! – mondta ki a családi szentenciát (semmit sem dobunk ki, punktum). Szóval az új gramofon. Apa orvosi rendelésére havonta jár a cukros Lovászné, aki osztályvezető a minisztériumban. Ha bármi kell, doktor úr, tessék szólni. Lovászné egy éve, ötvenhatban megvallotta apámnak, legszívesebben itt hagyna csapot-papot, de akkor az anyukája egyedül maradna, és ezt nem venné a szívére. Maradt, akárcsak mi (meg milliók), igaz, nálunk szóba sem jött útra kelni. Majd elrendeződnek a dolgok, mondta apám makacs optimizmusával.