Pár holdnyi területen édenkertet teremteni, egy házat tökéletesen széppé alakítani, jó és szép dolgokat írni, összehozni a jó és bölcs embereket, ezek mind hasznos tevékenységek. A rosszakaratú, a buta, a minden kiválóság nélküli emberek, az egyensúlyozatlanok úgyis elrontanak akármiféle szisztémát és kultúrát, a jók és bölcsek pedig – csak szabadságuk legyen hozzá – úgyis jó életet tudnak teremteni maguknak bármilyen körülmények között is. [ ] Csak egyre törekedhetünk, hogy a jó és a bölcs emberek minél boldogabbak lehessenek, azaz: minél szabadabbak; de még ez is mellékkérdés, mert hiszen a fő nem a boldogság, hanem a jó élet.
Ha Békássy Ferenc csak ennyit írt volna, az is elég lenne. Ennél azonban jóval többet írt, és több is ő. Most itt vagyok, ahol született, és ahol el van temetve. A zsennyei kastélyban, a Békássyak előtt a Bezerédyek, előttük őseim, a Sennyeyek birtokán.
Kert volt a kastély körül mindig. Sennyey Ferenc kertjéből származó gyógynövényekkel kezelték Nádasdy Tamás nejét, a fekete bég édesanyját, „szerelmes Orsikánkat” is. A haszonkerttől az angolparkig terjedt az a csoda, ami itt évszázadokon keresztül ragyogott. Én még forgattam Bezerédy Elek herbáriumát, láttam, amikor itt veteményes, gyümölcsös volt. Az utóbbi években felújították a kastélyt és a melléképületeket, a kert falát, rendbe vágták a park nagy részét is. Mindez hatalmas eredmény, ami elismerésre méltó. Sőt javaslatomra kiírták Békássy Ferenc és édesanyja – Bezerédy Emma – nevét sírjukra. Végre.
Lehet, csak én merengek mégis el, mily kár, hogy a palántázót elbontották, mily fájó a lovak hiánya. Fáj, hogy nincs kutya, nincs baromfi, nincs önellátó gazdálkodás. Nincs, mert nem lehet. Nincs már, aki ismerné a kert mágiáját, s ki tudja, milyen engedélyek kellenének hozzá? Lehet, ahhoz is engedély kellene, hogy éljünk? Nekem ilyenem sosem volt, mégis élek. S hogy mindez megmaradt, s ma alkotóház művészeknek, az a csodával határos, aminek örülnünk kell. Közös kincsünk. Mégis úgy járom kertjét, miközben hozzád írom ezt a pár sort, hogy látom magam előtt mindazt, ami volt, s arról álmodozom, hogy mi minden lehetne újra.
