E héten Szegeden a kisszámú latinos hallgatóságnak Rotterdami Erasmusról fogok előadást tartani, nevezetesen legmaradandóbb művéről, A balgaság dicséretéről. Gondoltam, hogy a remekműből leginkább azokat a fejezeteket próbálom majd részletesen magyarázni, amelyek arról szólnak, hogy a Balgaság, vagy célszerűbben fordítva a Hülyeség, nem csupán szoros barátságot teremt vének és gyermekcsék között, hanem egyedül a balgaság őrzi meg ifjúságunkat, és tartja távol az öregséget. Ami az első előnyt illeti, Erasmus így érvel: „Az öregek mértéktelenül örülnek a gyerekeknek, és megfordítva, a gyermekek is gyönyörködnek az öregekben. [ ] Van-e valami, amiben nem egyeznek, kivéve, hogy az öregek ráncosabbak, és több születésnapjuk volt? Különben egyformán színtelen a hajuk, fogatlan a szájuk, kicsiny a testük, egyformán kívánják a tejet, dadognak, gőgicsélnek, bohóskodnak, feledékenyek és szórakozottak.”
Ami meg a második előnyt illeti, az istennőként megjelenített Balgaság így érvel: „Én azonban az embert meghagyom önmagának, és élete legszebb, legboldogabb szakába vezetem vissza. Bizony, ha az emberek tökéletesen elzárkóznának mindenféle bölcsességtől, és állandóan velem töltenék életüket, nem lenne akkor öregség, hanem örök ifjúságot élveznének boldogan. Hát nem látjátok, hogy azok a zord alakok, akik filozófiai tanulmányokkal foglalkoznak, vagy komoly, nehéz ügyeknek szentelik magukat, előbb megöregszenek jóformán, mintsem fiatalok lettek volna?”
Az orvostudomány megnyújtotta az emberi életkort, az ember már nem is tudja, mikor kezdődik az ifjúkori szenilitás, illetve a szenilis ifjúság. Mert hiszen amikor még én voltam egyetemista, akkor egyedül egy olyan köztiszteletben álló művészettörténész-professzor beszélt nekünk saját hímvesszejének fiatalkori hosszúságáról, aki akkor már jócskán elmúlt nyolcvanéves. Idézem: „Kérem szépen [az r betű helyett következetesen h-t ejtett mindenkor], láthatják, hogy a Diszkoszvető szobrának, kérem szépen, milyen kicsi a faszálya. Ez az esztétika! Ugyanis fiatalkoromban nekem is hosszabb volt, kérem szépen, pedig én csak teniszeztem.” Örültünk, hogy leckét kaptunk a szenilitás mélységeiből, akárcsak akkor, amikor egy másik professzorunk Móricz Zsigmond Sári bíró című művének prózai és színpadi változatát hasonlította össze egy félévig, mert elfelejtette, hogy görög mitológiát kell tanítania. Tudtuk: nekünk még nagyon sokat kell tanulnunk, hogy ilyen tiszteletre méltóan hülyüljünk el!
Ezért meglepett, hogy egy ifjú egyetemista a minap kijelentette, ő bizony párttá alakuló szervezetének alelnökeként politikai pályára lép. Eddig ugyanis csupán egy 2013 decemberében az internetre tett szövegével híresedett el, amelyben az élet nagy kérdéseit, tehát mondjuk Budapest és a vidék különbségét leginkább nemi szervére való hivatkozással intézte el. (Néha más testnyílásait is bevonta.) Néhány idézet a kevéssé arisztotelészi logikával áthatott érvelésből: „Az ilyen f ságok gyorsan távoznak törékeny kis testemből”; „Ki a f t érdekel, ki nem sz ja le”; „F om se tudja”; „F se fogja”; stb. (Eddigi kutatásaim szerint eldönthetetlen, hogy vajon az interneten található egyik játék, amelynek Fasszociáció a neve, és főleg berúgáshoz ajánlott társasjáték, ettől a nagy reményű politikuspalántától származik-e, vagy magától nőtt, mint a vadalma. Különösen tetszetősnek tűnik a blogon található új szóalkotások közül az f társítása egy közismert fájdalomcsillapító gyógyszerrel; könnyítésül azért annyit elárulok, hogy ez nem a Kalmopyrin.)
Mikor megtámadták a legkülönbözőbb oldalakról az ifjat, ő azzal védekezett, hogy rossz, aki rosszra gondol, ő ezt az írását annak idején szatírának szánta! Itt egy kissé elkomorultam, mert mentegetőzése felért egy bűnvallomással. Azt állítja ugyanis, hogy félreérthető és botrányos nyilatkozata tulajdonképpen nem a látszat szerint alkalmazandó kód szerint (ez esetben a politikai állásfoglalás retorikájának megfelelő elemzéssel) fejthető meg. Ezután látványos zavarában áttolja az egész botránnyá dagadt betűhalmazt olyan tartományba, amelyben azt hiszi, hogy ott ártatlan maradhat. Feltételezi ugyanis, hogy az irodalom semmi, a szatíra pedig irodalmi műfaj; tehát ha a botrányos baromságot, amelyet leírt, irodalomnak vesszük, akkor az nem számít. Ezzel csak annyit bizonyított be, hogy tényleg igazi hülye, mégpedig annyira, hogy azt hiszi, hogy mindenki az.
Vegyünk elő egy olyan szatirikust, akinek hallotta valaha ő is a nevét, mert Erasmust kár neki emlegetni. Legyen ez a legnagyobb amerikai szatirikus, Ambrose Bierce (1842–1913). Talán leghíresebb műve, amelyet eddig vagy tizenöt nyelvre fordítottak le, köztük magyarra is, Az ördög szótára (The Devil’s Dictionary). Lássunk belőle néhány címszót, amelyeket talán hasznosíthat további dicső pályáján. Világváros: A vidékiség fellegvára. Hazug: Retorikával foglalkozó. Enyém: Ami az enyém lesz, ha megtarthatom vagy megszerezhetem. Népszavazás: Népi döntés, amely szentesíti az uralkodó akaratát. Udvariasság: A legelfogadottabb képmutatás. Politika: Érdekeltség, amely elvi szövegkörnyezettel álcázza magát. Közügyek vezetése magánhaszonért. Politikus: Angolna abban a sártengerben, amelyre az egész szervezett társadalom épült. Ha ez az angolna forgolódik, akkor farokcsapkodásáról azt hiszik, hogy rezeg az épület. Egy államférfival összehasonlítva egy politikus annyival is előnyben van, hogy még él.
Középkori ördögűzésnél az áldozataikból az ördögök különböző testnyílásokon szöktek ki, közben be kellett mutatkozniuk. Gyakran az volt a nevük, hogy Hasszán vagy Husszein.
