Kortársam, G. A. halálán

Gyásznap volt: harmadmagammal, osztálytársak G. Tóni temetésére utaztunk Győrbe.

Tóni megfigyelte, hogy milyen retorikai és poétikai erő, azaz energia rejtőzik B. B. tanár úr szokott csataordításában, amellyel azokat jutalmazta, akik sikerrel vezettek le a fekete táblánál egy képletet: „Nohát, ez az! Szépen kijött! Dióhéjban! Magyarázva!”

Magától értetődőnek vettük ezért, hogy (egyszer meglátogatott bennünket a Balatonon, ahol vitorláztunk, ha jól emlékszem, akkor éppen egy kalóz osztályú hajón) amíg őt hajókáztatjuk, történjen közben akármi is, az egymás közötti beszélgetésünkben, illetve akármilyen szóbeli megnyilvánulásunkban más szót, más kifejezést, más mondatszerkezetet nem használhatunk, mint B. B. tanár úr ezen négy csatakiáltását vagy poétikai szakszóval dicsőítését (eulogium).

Amikor az első szélroham jött Balatonkenese felől, majdnem felborítva bennünket, a jól nevelt I. Karcsi mint kapitány ezért csak így ordíthatott fel: „Nohát, ez az!” Én beestem a vízbe, de felkapaszkodtam, Tóni pedig rám olvasta mosolyogva: „Szépen kijött!” Mikor megközelített bennünket a vízi rendőr, akkor ismét Ikrényi morogta: „Dióhéjban.” Mikor pedig a vihar lecsillapodta után kikötöttünk Balatonfüreden, s rituálisan megtöltöttünk egy hálózsák nagyságú pévécézacskót Kossuth Lajossal, úgy is mint ásványvízzel, majd hazafele vitorlázva Szemes előtt végre hatott a kéntartalom, és ezért megkönnyebbülten ugrottunk be a vízbe, majd még annál is jobban megkönnyebbülve úsztunk a hajó után és kapaszkodtunk vissza, hogy utána áhítatos módon dicsőíthessük a gyógyvíz gyomorra ható üdvös hatását, imigyen: „Nohát, ez az, szépen kijött, dióhéjban, magyarázva!”

Tóni azután programozó matematikus lett, mellesleg latin, utána pedig angol nyelvű költő. Angol versei egy Pesten lakó amerikai lektor segítségével megjelentek az Egyesült Államokban is, és egy kritikus azt mondta róla, hogy olyan, mint egy Tennyson-epigon, amiről egyébként érezhetjük, hogy fiktív. Utána magyarul is írt, itt-ott, egy-egy antológiában meg is jelentek versei, valamint volt egy-két kiállítása is Gönyűben, majd Győrben, együtt feleségével, aki festőnő. A temetése után rendezett baráti összejövetelen, ahol egy kiváló kórus, amelynek tagja volt, énekelt, és róla beszélgetett, kaptam ajándékba egy antológiát, amelynek Rába körút 18. a címe. Ez az antológia tavaly jelent meg Győrben. Hadd idézzek egy-két sort apjának, anyjának és feleségének, Zsókának ajánlott egyik költeményéből: „Apám orgonált a templomban / A pap élő áldozatát bemutatta.”

(Apja, G. Ferenc orgonaművész volt, a legnagyobb orgonaimprovizátor, ferences konfráter, akit holtában be is fogadott a pesti ferences templom kriptája. Az Erkel utcában laktak, Arany János hajdani lakásában, ezért sokszor ülhettem a padlón, lábai előtt, amint egy-egy Bach-koncertjére készült.)

Utolsó versének a címe: Gyógyulás, üdvösség. Ebből is idéznék: „Közben forog-forog a kikötő / A nagy túlsó part a végső” – és aztán erre a rímre rácsap két versszak múlva egy Arany-idézet végső sora: „Egy nyugalom vár, a végső”.

Arany ezt írja osztálytársa, R. A. halálán írott versének első szakaszában: „Kevés itt fenn az ismerős: / Oh, menyivel több föld alatt!”