Amikor január elején Horváth Ferenc átvette a szövetségi kapitánnyá avanzsáló Pintér Attilától a Győr vezetőedzői posztját, egy darabig sikertörténet látszott kirajzolódni. A karakteres fiatal szakember felhozta a második helyre a bajnoki címvédőt, a dobogó második fokára történő felkapaszkodás bravúros teljesítmény volt.
A 2013–14-es idény kezdete előtt teljes joggal sorolták az ETO-t a bajnokesélyesek közé a Videoton, a Ferencváros és a Debrecen társaságában. Igaz ugyan, hogy a klubvezetés eladta külföldre a legnagyobb magyar tehetségnek tartott Kalmár Zsoltot, aki 19 éves korára a csapat vezéregyéniségévé nőtte ki magát, de Horváth úgy gondolta, ha azt az öt-hat labdarúgót sikerül leszerződtetni, akit megnevezett Tarsoly Csaba tulajdonosnak, akkor nem lehet gond, és egy év után visszatérhet a bajnoki trófea az ETO Parkba.
Csakhogy a kívánságlista kívánságlista maradt, a vezetők nyilván úgy ítélték meg, hogy a kétségkívül lenyűgöző válogatottbeli gól/meccs átlaggal rendelkező Priskin Tamás érkezése egymagában garancia a sikerre. Így érkezett el júliusban a Göteborg elleni második körös Európa-liga-selejtező, amelynek első, hazai mérkőzését 0-3-ra elvesztette a csapat. Mivel a visszavágó ezek után formalitásnak tűnt, Horváth úgy döntött, hogy a nem éppen meggyőző formát mutató Lubos Kamenár helyett a nyáron igazolt Milos Kocicot védeti – próbaképpen. Ennek az lett a hozadéka, hogy Kamenár elbizonytalanodott, önbizalma elszállt, s amikor három forduló után Kocic csődöt mondott, a helyét visszafoglaló Kamenár is betlizett. A nyolcadik fordulóban Horváth kénytelen-kelletlen bevetette a harmadik számú kapusát, Pogacsics Krisztiánt, de vele sem járt jobban – lásd a felcsúti lepkéket.
De a kapuskérdés csak az egyik – bár a legsúlyosabb – gond. Az sem javította a Győr esélyeit, hogy előbb az alapcsapat két bekkje, Wolfe és Völgyi bizonyult alkalmatlannak, majd a helyükre berakott Svec és Dinjar. Bizonytalankodásaik következtében a középső védőknek, Liptáknak és Langnak folyton ki kellett segíteniük a széleken, emiatt viszont középen átjáróházzá vált a védelem. Elöl Priskin Tamás nagy fogásnak tűnt, de kilenc forduló alatt mindössze két gólra futotta az erejéből.
Az eddig felsoroltak nem igazán róhatók fel Horváth hibájául. Ami viszont talán igen, hogy meglehetős makacssággal ragaszkodott a szezon elején kitalált kezdő tizenegyéhez, szemben elődjével, Pintér Attilával, aki olyan szenvedélyesen rotált, mintha ezért külön prémiumot kapott volna a klubtulajdonostól.
És ami még kínosabb volt: az előző években, Pintér alatt megszokott veszélyes szélsőjáték – Varga, Martínez, Koltai, Andric jóvoltából – mintha eltűnt volna, s a villámgyors kontrafutball helyét is átvette egy, a kihagyhatatlan Priskin Tamásra épülő pozíciós játék.
Így érkezett el a felcsúti meccs, amely egyfajta állatorvosi lóként bemutatta mindazt, ami sújtja a Győrt: a kétségtelen balszerencsét – kihagyott tizenegyes –, a kapushibákat, a tehetetlen támadójátékot és az átjáróházra emlékeztető védelmet. És persze az ellenfél kapusa, Danilovic élete formájában kivédte a győriek szemét. Ezek a tényezők együttesen a 2-1-es vereséghez és Horváth Ferenc lemondásához vezettek.
Jön Pintér, mert jönnie kell
Győri informátoraink egybehangzóan állítják, hogy minden készen áll Pintér Attila reaktiválására. Igazából más, számba jöhető jelölt nincs is. A volt szövetségi kapitány kapcsolata egészen bensőséges Tarsoly Csaba tulajdonossal, és az a szóbeszéd, miszerint Pintér annak idején azért lehetett a válogatott szakvezetője, mert Tarsoly mindenképpen szabadulni akart tőle, teljesen alaptalan.
Persze Pintér immár második visszatérését – ha megvalósul – nem mindenki fogadja kitörő lelkesedéssel. A játékosok például biztos, hogy nem. Pintér stílusa, habitusa keveseknek jön be. Főleg az bosszantotta a játékosokat, hogy teljesen kiszámíthatatlan volt a program, rendszeresen előfordult, hogy szabadnapot adott labdarúgóinak, majd hirtelen gondolt egyet, s máris körbejárt a riadóláncon, hogy délután kettőkor edzés. Vagy fordítva: tréningre készültek, aztán jött a pihenő.
