Garami József egyszemélyes intézmény a magyar labdarúgásban. S ebben az esetben egy klub nyugodtan veheti a bátorságot, hogy rábízza magát a legidősebb mesterre. Az MTK ezt teszi, ám az elmúlt évekhez képest jelentős változás, hogy már nemcsak „használja” a trénert, hanem a véleményét is megfontolja. Múlt nyáron nem volt teljes kiárusítás a Hungária körúton, sőt inkább megerősítették a csapatot – Garami pedig hozza a megszokott színvonalat. Az eredmény ismert: a második helyen telel az MTK.
A közelmúltat tekintve a Videoton a magyar labdarúgás kiemelt fontosságú kísérleti terepe – volt. Miután a vezetők a legnagyobb tiszteletnek örvendő magyar edzővel, Mezey Györggyel nem akartak együttműködni, a kiválasztott utód, Paulo Sousa pedig a reméltnél sokkal gyorsabban nőtte ki a klubot, idő kellett, mire a Vidi visszatagozódott a magyar futball keretei közé.
José Gomes csak Sousa kötöttségek nélküli tisztségét örökölte meg, a képességeit nem. Ahelyett hogy fáradságot szentelt volna a magyar labdarúgás sajátságainak, helyi értékű tehetségeinek megismerésére, örökké ostorozta az őt mélybe rántó közeget. Visszatetszést keltő személyes performanszaiból, kirohanásaiból utódja, Joan Carrillo is tanult: így ne!
A spanyol tréner szereti a lángost, Esztergomba jár kirándulni – hasonló elszólást Sousától és Gomestől véletlenül sem hallhattunk –, meg akarja ismerni hazánkat, s ami a legfontosabb, nem a klubot rendeli alá a saját érdekeinek, hanem fordítva. Lám, a Vidi magyar játékosokra támaszkodva is sikeres, sarkosabban: csak így érdemes sikeresnek lennie.
