Dárdai: Berlinben ikon vagyok

A szövetségi kapitány szerint a válogatottnál könnyebb dolga volt, mint a Herthánál.

– A válogatott tervezett februári törökországi edzőtáborát a Hertha miatt mondta le?
– Nem. A légiósokra eleve nem számíthattam, szerencsére több válogatott játékos a télen külföldre igazolt, így nagyon lecsökkent azok száma, akik jöhetnének, és szerepük is lenne a görögök ellen. Csak azért nem utaztam volna tíz napra Törökországba az MLSZ kontójára, hogy süttessük a hasunkat, és jól érezzük magunkat. Igaz, miután kineveztek a Herthánál, ennek az elméleti esélye is elveszett.

– Kettős szerepkörben hogyan készíti fel a válogatott a görögök elleni március 29-ei Eb-selejtezőre?
– A munkát azzal kell kezdeni, hogy a labdarúgókat egyenként fel kell készíteni a feladatukra. Információt kell gyűjteni az ellenfél játékosairól, kinek ki lehet a közvetlen embere, hogy lehetőleg senki ne kerüljön váratlan helyzetbe.

– Hogyan fogadták Berlinben a sikerét?
– Épp ma reggel a kukás külön bejött gratulálni.

– Ha kikapnak, akkor pedig nem viszi el a szemetet?
– Nem, ez nem így működik, az én megítélésem sem változik szélsőségesen. Berlinben ikon vagyok. Nem azért, ahogy futballoztam, s nem is azért, mert nyertünk Mainzban, hanem mert becsülik, ahogy élek. Tudják, hogy becsületes, kiszámítható vagyok, elvégzem a munkámat, és minden idegszálammal azon vagyok, hogy a Hertha minél jobban szerepeljen.

– S hogyan éli meg a hirtelen támadt népszerűséget?
– Tudom a helyén kezelni. Nyilván ez a szerep számomra újdonság, de végtére ugyanazt kell nyújtanom, mint eddig. Képes vagyok kezelni a labdarúgással kapcsolatos kihívásokat, hiszen a futball az életem, szinte beleszülettem ebbe a világba. Nekem az is természetes volt, hogy kisgyerekként tizenötezer néző van Pécsett, édesapám a csapat edzője, én pedig szünetben labdaszedőként felmegyek a pályára passzolgatni, kapura lőni. Játékosként is végig tudtam, mi a dolgom, ugyanerre készülök edzőként is. Sokan kérdezték már tőlem, hogyan éreztem magam, amikor Bukarestben kivonultunk a meccsre. Őszinte leszek: nyugodt voltam, élveztem a miliőt, mert tudtam, hogy felkészültünk, elvégeztük azt a munkát, amit kellett. Mainzban nem lehettem ebben teljesen biztos, ám most egy teljes hetem van a Freiburg elleni mérkőzésre. Ha a Jóisten megsegít, és ez a mérkőzés is jól sikerül, akkor nyugodtan dolgozhatok tovább. Ám semmi esetre sem leszek más ember attól, hogy most már nem csupán a magyar válogatott szövetségi kapitánya vagyok, hanem a Hertha vezetőedzője is. Az U15-ös csapatom bizonyítványosztásán például ugyanúgy ott leszek, s egyesével elbeszélgetek a gyerekekkel és a szülőkkel.

– Égető gond a magyar futballban, hogy kevés a külföldön, az NB I-nél erősebb bajnokságban szereplő játékosunk. A Hertha edzőjeként segíthet a magyar futballistáknak? Van-e esetleg kiszemeltje, akit szívesen látna a Herthában, vagy ellenkezőleg, szóba sem jöhet, hogy magyar labdarúgót ajánljon a klub vezetőinek figyelmébe?
– Hosszú távon lehet ilyen hozadéka is a szerepemnek, de ehhez természetesen a Herthának jól kell szerepelnie. Ám nem vagyok játékosügynök, ezt a menedzserek is jól tudják, ezért egyikük sem hívott fel az elmúlt hónapokban semmilyen kéréssel. A magyar játékosoknak tudniuk kell, hogy csak az NB I-ben nyújtott teljesítménnyel nehéz feltűnni. A válogatottban, illetve a nemzetközi kupameccseken hívhatja fel magára mindenki a figyelmet.

– Gondolkozott már azon, hogy a kortársai közül miért éppen ön emelkedett ki, jutott ilyen magasra?
– Ami a játékos-pályafutásomat illeti, hadd beszéljek többes számban. Talán nem véletlen, hogy mellettem Király Gábor, Lisztes Krisztián és Fehér Csaba futott be karriert. Bennünk volt meg az az elszántság, hogy nem adjuk fel. A többiek is kijutottak külföldre, de vissza is tértek. Az akarat nagyon fontos, valószínű, hogy ebben nagy szerepe van a genetikának, és én jó géneket örököltem. Edzőként nagyon fontos, hogy életünk végéig tanulni kell. Én semmit sem fogok eltitkolni a magyar kollégák elől, mindent elmondok nekik, mindent megosztok velük. Ha eljutnak az én szintemre, az csak nekem jó, és persze a magyar labdarúgásnak, mert arra késztetnek, hogy még jobb legyek. Erre törekszem, ám emberként nem fogok megváltozni, ezt ígérhetem.