– Melyik volt nehezebb feladat: a magyar válogatottat vagy a Herthát felrázni néhány nap alatt?
– A válogatottal könnyebb dolgom volt, hiszen volt időm felkészülni a feladatra, megtervezni a teendőket, egy egész hét állt a rendelkezésünkre a stábbal, hogy a játékosokat megfelelő állapotba hozzuk. A Herthánál viszont két nap alatt kellett eredményt elérni. Alapvetően nyugodt ember vagyok, bízom az elvégzett munkában, most mégis kicsit ideges voltam, mert nem állíthatom azt, hogy mindenre felkészültünk, viszont a jó rajt természetesen nagyon fontos.
– Mégis, mit tett a csapattal két nap alatt?
– Először is itt is igyekeztem olyan stábot kialakítani, amelynek tagjaiban maradéktalanul megbízom. Másrészt el kell mondanom, az elődöm, Jos Luhukay jó munkát végzett, hiszen a meglévő alap nélkül nem lehettünk volna eredményesek, két nap alatt tényleg szinte lehetetlen csodát tenni. Az volt a célom, hogy fizikailag megfelelő állapotba hozzuk a játékosokat, tudtam, hogy ha melléteszem a lelki részt, abból kisülhet valami.
– Képes lesz összeegyeztetni a kapitányi teendőket és a Hertha irányítását?
– Úgy gondolom, tavasszal ezzel nem lesz probléma. Két mérkőzést játszunk, egyet márciusban, úgymond UEFA-napon, amelyre, ahogy minden klub a játékosait, a Hertha is köteles engem elengedni, a másikat pedig az idény végén, júniusban. Ha én nem is tudok minden részletre odafigyelni, megteszik ezt a stábtagok. Higgyék el, ez nem udvariasság, rajtuk tényleg nagyon sok múlik. Nyilasi Tiborban és Szabics Imrében maximálisan megbízom, s ugyanilyen munkakapcsolatnak kell kialakulnia Berlinben is Rainer Widmayerrel és a többiekkel. Ezzel nem lesz probléma. Ha a válogatott szerez négy pontot, és még inkább ha kijut az Európa-bajnokságra, s a Hertha is jól szerepel a német bajnokságban, akkor még el kell gondolkodni. Hiszen az Eb-re fel is kell készülni, az már tényleg több időt igényel. De bárcsak már ott tartanánk, nekem egyelőre tényleg az a legfontosabb feladatom, hogy vasárnapra, a Freiburg elleni mérkőzésre a lehető legjobban felkészítsem a Herthát.
– A válogatott tervezett februári törökországi edzőtáborát a Hertha miatt mondta le?
– Nem. A légiósokra eleve nem számíthattam, szerencsére több válogatott játékos a télen külföldre igazolt, így nagyon lecsökkent azok száma, akik jöhetnének, és szerepük is lenne a görögök ellen. Csak azért nem utaztam volna tíz napra Törökországba az MLSZ kontójára, hogy süttessük a hasunkat, és jól érezzük magunkat. Igaz, miután kineveztek a Herthánál, ennek az elméleti esélye is elveszett.
– Kettős szerepkörben hogyan készíti fel a válogatott a görögök elleni március 29-ei Eb-selejtezőre?
– A munkát azzal kell kezdeni, hogy a labdarúgókat egyenként fel kell készíteni a feladatukra. Információt kell gyűjteni az ellenfél játékosairól, kinek ki lehet a közvetlen embere, hogy lehetőleg senki ne kerüljön váratlan helyzetbe.
– Hogyan fogadták Berlinben a sikerét?
– Épp ma reggel a kukás külön bejött gratulálni.
– Ha kikapnak, akkor pedig nem viszi el a szemetet?
– Nem, ez nem így működik, az én megítélésem sem változik szélsőségesen. Berlinben ikon vagyok. Nem azért, ahogy futballoztam, s nem is azért, mert nyertünk Mainzban, hanem mert becsülik, ahogy élek. Tudják, hogy becsületes, kiszámítható vagyok, elvégzem a munkámat, és minden idegszálammal azon vagyok, hogy a Hertha minél jobban szerepeljen.
– S hogyan éli meg a hirtelen támadt népszerűséget?
– Tudom a helyén kezelni. Nyilván ez a szerep számomra újdonság, de végtére ugyanazt kell nyújtanom, mint eddig. Képes vagyok kezelni a labdarúgással kapcsolatos kihívásokat, hiszen a futball az életem, szinte beleszülettem ebbe a világba. Nekem az is természetes volt, hogy kisgyerekként tizenötezer néző van Pécsett, édesapám a csapat edzője, én pedig szünetben labdaszedőként felmegyek a pályára passzolgatni, kapura lőni. Játékosként is végig tudtam, mi a dolgom, ugyanerre készülök edzőként is. Sokan kérdezték már tőlem, hogyan éreztem magam, amikor Bukarestben kivonultunk a meccsre. Őszinte leszek: nyugodt voltam, élveztem a miliőt, mert tudtam, hogy felkészültünk, elvégeztük azt a munkát, amit kellett. Mainzban nem lehettem ebben teljesen biztos, ám most egy teljes hetem van a Freiburg elleni mérkőzésre. Ha a Jóisten megsegít, és ez a mérkőzés is jól sikerül, akkor nyugodtan dolgozhatok tovább. Ám semmi esetre sem leszek más ember attól, hogy most már nem csupán a magyar válogatott szövetségi kapitánya vagyok, hanem a Hertha vezetőedzője is. Az U15-ös csapatom bizonyítványosztásán például ugyanúgy ott leszek, s egyesével elbeszélgetek a gyerekekkel és a szülőkkel.
– Égető gond a magyar futballban, hogy kevés a külföldön, az NB I-nél erősebb bajnokságban szereplő játékosunk. A Hertha edzőjeként segíthet a magyar futballistáknak? Van-e esetleg kiszemeltje, akit szívesen látna a Herthában, vagy ellenkezőleg, szóba sem jöhet, hogy magyar labdarúgót ajánljon a klub vezetőinek figyelmébe?
– Hosszú távon lehet ilyen hozadéka is a szerepemnek, de ehhez természetesen a Herthának jól kell szerepelnie. Ám nem vagyok játékosügynök, ezt a menedzserek is jól tudják, ezért egyikük sem hívott fel az elmúlt hónapokban semmilyen kéréssel. A magyar játékosoknak tudniuk kell, hogy csak az NB I-ben nyújtott teljesítménnyel nehéz feltűnni. A válogatottban, illetve a nemzetközi kupameccseken hívhatja fel magára mindenki a figyelmet.
– Gondolkozott már azon, hogy a kortársai közül miért éppen ön emelkedett ki, jutott ilyen magasra?
– Ami a játékos-pályafutásomat illeti, hadd beszéljek többes számban. Talán nem véletlen, hogy mellettem Király Gábor, Lisztes Krisztián és Fehér Csaba futott be karriert. Bennünk volt meg az az elszántság, hogy nem adjuk fel. A többiek is kijutottak külföldre, de vissza is tértek. Az akarat nagyon fontos, valószínű, hogy ebben nagy szerepe van a genetikának, és én jó géneket örököltem. Edzőként nagyon fontos, hogy életünk végéig tanulni kell. Én semmit sem fogok eltitkolni a magyar kollégák elől, mindent elmondok nekik, mindent megosztok velük. Ha eljutnak az én szintemre, az csak nekem jó, és persze a magyar labdarúgásnak, mert arra késztetnek, hogy még jobb legyek. Erre törekszem, ám emberként nem fogok megváltozni, ezt ígérhetem.
