Kovács: Hová lehet még degradálni az Újpestet?

Twitteren játékosokat toborzó tulajdonos, motiválatlan, gyenge képességű futballisták cirkulálása a Duchatelet-birodalomban. Ebből lett elege a fél év után távozó Kovács Zoltánnak. Interjú.

– Már amikor telefonon egyeztettük az interjút, akkor sem tűnt letörtnek, és most sem az. Mintha megkönnyebbült volna, hogy vége.
– Kudarcként semmiképp sem foghatom fel, ami történt. Egy tavaly az élvonalban alig megkapaszkodó Újpestből stabil középcsapatot tudtunk csinálni, amiben természetesen Nebojsa Vignjevics vezetőedzőnek is döntő szerepe volt. Remélem, ez a szint a minimum marad, és a dobogóért is harcban áll majd a csapat. Ősszel a harmadik helyen is álltunk, mindehhez rettentő szűk keret állt rendelkezésre, ráadásul télen öt olyan játékost még el is kellett küldenünk, akik nem ütötték meg a magyar bajnokság színvonalát. Ha nyáron nem sikerült volna jól igazolnunk, bele sem merek gondolni, milyen idény várt volna ránk.

Kovács Zoltán 1973-ban született Budapesten. Majdnem 300 mérkőzést játszott csatárként a magyar élvonalban, legtöbbször az Újpest mezét viselte, imádták a lila-fehér szurkolók. Futballistaként szerencsét próbált Kínában, Franciaországban és Görögországban is. Egyszer nyert magyar és kínai bajnokságot, egyszer magyar Szuperkupát. Hússzor viselte a magyar válogatott dresszét, két gólt szerzett. 2008-ban fejezte be játékos-pályafutását. 428 találkozón 145 gólt szerzett. 2009 óta utánpótlásedzőként, majd sportigazgatóként dolgozott Újpesten, ahonnan Diósgyőrbe ment, és szintén sportigazgatói feladatokat látott el. Tavaly nyár óta állt az Újpest alkalmazásában egészen 2015. március 17-ig.

– Hány fős most a keret?
– Gyakorlatilag tizennyolc.

– Az tényleg nem sok
– Hát nem. Ettől függetlenül nem szeretnék magyarázkodni, mert úgy érzem, hogy nincs is miért. Korábban elmondtam egy nyilatkozatban, hogy attól is teszem függővé ezt a munkát, hogy milyen kompromisszumokat kell majd meghoznom. Újpestre nem bólogatójánosnak érkeztem, tudtam, hogy mit szeretnék elérni, és persze vannak elveim is, melyekből nem engedek. Magyarországon a futballnak van iskolája, ahol végig kell bukdácsolnia, aki benne akar dolgozni – játékosként vagy edzőként –, így elegendő tapasztalatot tud gyűjteni. Főiskolára is azért jártam, mert erre készültem.

– Már másodszor próbálkozott Újpesten sportigazgatóként, most hogy vetődött fel, hogy ott dolgozzon? Ki kereste meg?
– A tulajdonos.

– Ez csak azért érdekes, mert mint utóbb is nyilatkozta, ön kezdettől fogva a dobogót, nemzetközi kupaszereplést, erős Újpestet akart. Miközben a Duchatelet-csapatokról, köztük az Újpestről évek óta pontosan látszik, hogy a játékosok felfuttatásához, majd eladásához kellenek, és láthatóan sehol sem a bajnoki cím vagy a BL-, El-szereplés a hőn áhított cél. Ön mégis elvállalta a feladatot. Milyen koncepcióval csábította el Roderick Duchatelet?
– Ez az a pont, amikor nem szeretnék sárdobálásba kezdeni. Egyszerűen hittem neki. Elhittem, hogy tényleg egy komoly csapat kialakításán munkálkodunk. De ez nem így van. Ennek már láttam jeleit a belgiumi edzőtáborozás alkalmával is. Azt, hogy mi ebben a rendszerben – a Duchatelet-csapatok között – milyen szintet képviselünk (erről bővebben lenti keretes írásunkban olvashat – a szerk.).

– Itt mire kell gondolni? Nem vették komolyan az Újpestet?
– Az itt folytatott személyes megbeszélések során kiderült, hogy hol képzelik el az Újpest helyét a ranglétrán. Én viszont ezt nem tudom elfogadni. Arra, amire a klubot használni szeretnék, arra az Újpest egyszerűen szerintem nem alkalmas.

Diósgyőrben azért tudtunk megfelelően dolgozni Sziviccsel, mert hagytak minket. Leisztinger Tamás tulajdonosként nem szólt bele a szakmai munkába, de ellenőrizte persze, hogy mit kap a pénzéért cserébe. A bizalomért cserébe kapott eredményeket.

– A Duchatelet család birtokában lévő klubpiramisnak melyik fokán foglal helyet az Újpest?
– Szerintem valahol alul. Az Újpest az elmúlt 130 év alatt nem a középszintet képviselte, történelmét, eredményeit tekintve a legnagyobb hazai csapatok egyike. Arra a szerepre, amit most szánnak neki, nem felel meg szerintem.

– Ezt, gondolom, több alkalommal is jelezte a tulajdonosnak.
– Hogyne, sokat beszélgettünk erről.

– Ön javasolta, hogy igazoljon le valakit a csapat, ő meg mondta, hogy nem, és fordítva? Vagy hogyan kell ezt elképzelni?
– Nem szeretnék részletekbe belemenni, szakmai vitáink voltak. Máshová lőttem be a célokat, mint a tulajdonos.

– És ki mondta ki, hogy vége?
– Ő. Az időzítés szokatlan volt, de egy ideje már minden afelé mutatott, hogy búcsút kell vennünk egymástól. Mindenkinek így volt a legjobb.

– Szerződése szerint milyen napi feladatai voltak sportigazgatóként?
– A játékoskeret kialakítása, a felnőttkeret szakmai felügyelete, az igazolni kívánt játékosok szerződéseinek megtárgyalása.

– A játékosok igazolásainak, papírjainak intézésével és egyéb technikai feladatokkal, egyszóval nem ön alá tartozó ügyekkel is önnek kellett foglalkoznia?
– Nem, erre megvoltak a megfelelő munkatársak.

– A játékosmegfigyeléssel is önt bízták meg?
– Az elvileg a scout feladata lett volna, de mivel ilyen személy Újpesten nincs, így ezt is kellett csinálnom, de ezt speciel élveztem.

– A magyar szinten jónak számító Enis Bardhit ön fedezte fel a svéd másodosztályból. Egy sportigazgatónak máshol is vannak ilyen teendői?
– Nem, a sportigazgatónak nem ez a fő feladata. Erre másfelé külön scout-hálózatot, játékosmegfigyelő rendszert működtetnek, a sportigazgató pedig ezt felügyeli. Én is szívesen kialakítottam volna ilyet, de nem volt rá pénz, nem kaptam rá engedélyt.

– A többi Duchatelet-csapattól, főképp a Standard Liége-től, Sint-Truidentől, Charltontól vetésforgóban érkeznek játékosok Újpestre, de kik voltak azok, akiket ön javasolt?
– Azok a magyar futballisták, akik a nyáron érkeztek, és Enis Bardhi, illetve Kim Ojo. Az öt labdarúgó közül, akitől most télen megváltunk, senkit nem szerettem volna itt látni, nem jelentettek erősítést. Leszögezem: minden futballista igazolását előzetesen megbeszéltem a vezetőedzővel, ez így normális.

– Jó volt a kapcsolata Nebojsa Vignjeviccsel?
– Teljesen jó. Azt még hadd jegyezzem meg, hogy volt olyan Duchatelet-csapattól igazolt játékos, akinek örültünk volna, nem csak gyengék érkeztek. Dudu Biton ilyen lett volna, csak miután befutott, egy napra rá már sehol sem volt. Leigazolta a Maribor, mi meg csak lestünk. Itt megint az Újpest érdeke került háttérbe. Voltak olyan szintű futballisták, akik komoly erősítést jelentettek volna, de azok szóba sem kerültek, a harmatosnál harmatosabb focisták viszont folyamatosan jöttek volna.

– Roderick Duchatelet küldött róluk anyagot, hogy ők jöhetnének, önök Vignjeviccsel meg mondták, hogy rendben, de inkább felejtsük el őket?
– Amióta én itt dolgozom, már nem nagyon jöttek, megpróbáltuk megakadályozni, hogy folytatódjon a korábbi lejtmenet.

– És amikor önök ketten ajánlottak valakit?
– Szinte mindig azt kaptuk, hogy nincs pénz rá.

– Vignjevicset nem frusztrálta ez?
– Nem lenne elegáns helyette válaszolnom, tőle kellene megkérdezni.

– Kiket akartak Újpestre vinni?
– Számtalan labdarúgót szerettünk volna itt látni, akik erősítést jelentettek volna, neveket pedig már kár említeni.

Ezt lehet így csinálni, de szerintem nem Újpesten. Ennél a klubnál nem lehet cél, hogy merjünk kicsik lenni. Vagy akkor nem szabad csodálkozni azon, hogy a játékosok annyira nem boldogok, a polgármester vagy a szurkolók meg elégedetlenkednek.

– Két hete a Pécs elleni meccsen a drukkerek megostromolták a VIP-páholyt, és kikergették onnan Roderick Duchatelet-t. Megviselte ez a tulajt?
– Gondolom, zavarta, én pedig mindenképp elítélem az ilyenfajta véleménynyilvánítás.

– Vissza a játékospolitikához: hogyan lehet egy ilyen Duchatelet-féle klubrendszerben forgatott játékost egyáltalán motiválni?
– Itt elég, ha az utóbbi időszakból mondjuk csak Nebojsa Kosovic példáját említem. A Standard Liége-től jött, többnyire időhúzó csereként lépett pályára. Nem ütötte meg az Újpest szintjét, de még a kiesés ellen küzdő csapatba sem tudta beverekedni magát. Tökéletesen motiválatlan volt. Ennek így semmi értelme, senkire sincs jó hatással, ha folyamatosan csak rövid távra tervezhet.

– Azt látta, hogy Roderick Duchatelet Twitteren próbált csábítgatni szabadon igazolható játékosokat?
– Most erre mit mondjak? Életemben nem hallottam még arról, hogy valaki ehhez a módszerhez folyamodjon. Hová lehet még degradálni az Újpestet? Vajon a Standardhoz is így viszik a futballistákat? Gondolom, nem.

– Simon Krisztián házi gólkirálya, húzó embere volt az Újpestnek. Egyetértett az eladásával?
– Ha a csapat érdekét nézem, akkor a válaszom nem, mert sokat veszítettünk vele. A tulajdonos ellenben komoly összeget kapott érte, és ő finanszírozza az Újpestet. Krisztián nézőpontjából pedig szintén egyértelműen pozitív dolog, hogy az 1860 Münchenhez igazolt. Nem minden magyar játékost hívnak a német másodosztályba. Szerintem mennie kellett.

– Kormányközeli emberekkel milyen kapcsolatot ápol? Az egyik portál szerint közelit, Győri Tibort említették, aki egyébként felmerült lehetséges vevőként tavaly.
– Győri Tibort jól ismerem, remélem, a barátomnak mondhatom. Hogy eladják-e az Újpestet? Az biztos, hogy Roderick Duchatelet tavaly el akarta adni a klubot. Ezt minden felső vezetővel közölte is. Ez tény, minden más találgatás.

– Tud más befektetőkről, akik érdeklődtek volna az Újpest iránt?
– Nem tudok ilyenekről semmit.

– Mi lenne a kijelölendő út az Újpest számára most?
– Komolyan kell venni ezt a klubot, és a múltjához, illetve az eredményeihez mérten kell működtetni. Ez a tanácsom. Ezt egyébként sokszor el is mondtam a tulajdonosnak.

– Van ajánlata valahonnan?
– Két napja, hogy nincs munkám, nem kezdtem bele még semmibe. Jó páran felhívtak, ez jólesett, nekik adok a véleményükre. A futballból nem lehet kiszeretni, szóval maradok a szakmában, ez biztos. Játékosként is gyorsan regenerálódtam egy-egy sérülés után, most is így teszek. A magyar futball nagyon fárasztó, de a miénk.

– Külföld?
– Nem, én a magyar fociért szeretnék tenni, vagyok annyira mazochista, és nagyon szeretem.

– MLSZ?
– Miért ne? Tavaly volt már egy halvány lehetőség. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

(Szerettük volna a másik oldalnak is megadni a lehetőséget a megszólalásra, de Újpestről a következő választ kaptuk interjúkérelmünkre: „Klubunk nem kíván a kérdésekkel kapcsolatban bővebben reagálni az esetre, hivatalos közleményünk a honlapon megtalálható”.)

A Duchatelet-birodalomnak csak egyik pillére az Újpest, a többi oszlopot már régóta farigcsálja Roland Duchatelet, Roderick édesapja. A 68 éves belga milliárdos – vagyonával a top tízbe tartozik hazájában – számos nemzetközi érdekeltségű elektronikai céget, sőt online televíziót is elindított. A 90-es évek közepén még a politikába is belekóstolt, létrehozta a Vivant-mozgalmat, 2007-ben a belga szenátusba választották.

Roland Duchatelet nem elégedett meg ennyivel, és figyelmét a profi futball felé irányította. 2011 nyarán megvásárolta az egyik legsikeresebb belga klubot, a Standard Liége-t, és az ő kezébe került a Sint-Truiden is. Néhány hónappal később következett az Újpest. A Carl Zeiss Jenában (most német negyedosztály) 2013-ban lett főtulajdonos, év végén pedig a Charlton Athletic (angol másodosztály), ezt követően a szintén második ligás spanyol Alcorcon volt az újabb fogás.

A birodalmat kvázi családi vállalkozásként működteti a belga üzletember: papíron a felesége felel a Sint-Truidenért, fia pedig az Újpestért, a kezében lévő klubok pedig egyfajta keltetőként működnek. Amelyik játékos nem válik be az egyik csapatnál, mehet a másikba, folyamatos az áramlás a klubok között, és úgy tűnik, sok esetben teljesen mindegy, hogy egy-egy labdarúgó szakmailag milyen szintet üt meg. Ezt a magyar futballszeretők, elsősorban pedig az Újpest-szurkolók hétről hétre tapasztalhatják.

Roland Duchatelet-nek megéri az üzlet, ugyanis egyfelől fejleszt a megvásárolt klubok stadionjai környékén, közben beszedi a meccsek tévés közvetítéseiért járó hatalmas összegeket, másrészt a játékosok adásvételéből próbálja gyarapítani vagyonát. Ez úgy történik, hogy menedzserek, játékosmegfigyelők révén felfedez fiatal tehetségeket, vagy annak tűnő játékosokat, megveszi őket olcsón, a kisebb csapatoknál (Újpest, Sint-Triuden) felfuttatja, majd ha beválnak, visszaviszi őket a zászlóshajónak számító Standard Liége-be, és onnan értékesíti őket komoly összegért. A Standard 2011-es megvásárlását követően például négy játékos eladásából több mint 27 millió eurót szedett össze, amivel visszahozta a vételár mintegy 90 százalékát.

A módszer ellen több Duchatelet-klub szurkolótábora is fellázadt. A liégei drukkerek 2013 nyarán több ezren vonultak az utcára, hogy a tulajdonos ellen tiltakozzanak, sőt egy petíciót is átadtak a klub vezetésének. Tavaly októberben a Waregem elleni találkozón próbáltak néhány szektoron átvágva Duchatelet közelébe férkőzni, a meccset félbe is szakították a rendbontás miatt.

Charltonban is betelt a pohár: a kiesés felé tartó csapat fanatikusainak elegük lett, és követelték, hogy Duchatelet menjen el Londonba tárgyalni velük. Az angol fanatikusok koncepciót szeretnének látni, de nem olyat, ami a konstans játékoskeringőn alapszik, hanem ami elindítja felfelé a klubot.

Az újpestiek már 2013-ban több tízméteres transzparenssel üzentek ifjabb Duchatelet-nek, amin felhívták a figyelmét, hogy Újpest „nem belga tehetségkutató”. Nem értek célt vele. Két fordulóval ezelőtt, a Pécs elleni meccsen ők is a liégiek útjára léptek: megdobálták a VIP-páholyban ülő tulajdonost, majd megpróbáltak bemászni hozzá. A biztonságiak és Kovács Zoltán akkori sportigazgató megmentették a helyzetet. A biztonsági szolgálat vezetőjét és Kovácsot azóta lapátra tette Roland Duchatelet.