Az MLSZ most a többi NB I-es klubtól vár hozzájárulást ahhoz, hogy a közös marketingbevételből hitelt adhasson a Győri ETO tartozásának kiegyenlítéséhez – derül ki az Origo birtokába került levélből.
Információik szerint minden első osztályú klubnak küldtek egy e-mailt, melyben az áll, hogy a győri önkormányzat a Magyar Labdarúgó Szövetségtől kér segítséget az ETO „alacsonyabb osztályú csapatai (NB III és a korosztályos utánpótlás csapatok)" megmentéséhez, mivel ezek létét fenyegeti a Győri ETO köztartozása.
A „központi marketingbevétel”, melyből az MLSZ a kölcsönt adná, a tévéközvetítésekért befolyó jogdíjat és az NB I szponzori támogatását jelenti, ily módon az élvonalbeli klubokat érinti – írja az Origo. Elmondásuk alapján a levélben az is szerepel, hogy a mintegy 150 milliós kiesés nem befolyásolná a kifizetéseket, „ennek likviditási kezelését az MLSZ vállalja”, tehát valamilyen más forrásból pótolja majd a hiányzó összeget.
„A hároméves lejáratú, jegybanki alapkamaton ketyegő hitelt a javaslat szerint az érintett csapatokat átvevő és jövőben működtető ETO Futsal Kft. kapná meg, és a cégnek kezességet kellene vállalnia. Ez a kft. működteti a futsalbajnokságot jelenleg vezető Rába ETO-t” – írják, hozzátéve: az MLSZ hangsúlyozza, hogy ezzel nem a felnőttcsapat, illetve az azt működtető kft. pénzügyi helyzetének javításáról, hanem az utánpótlásképzés megmentéséről van szó.
A Magyar Labdarúgó Szövetségnek feltettük a kérdést, hogy pontosan milyen más forrásból kívánják pótolni az esetlegesen az ETO-nak juttatandó összeget. Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője telefonon azt mondta: a korábban ismertetett információkhoz nem szeretne hozzáfűzni semmit.