– Egy tízes skálán hová helyezné a november végi Pécset és a mostanit?
– Erőnlétet, agresszivitást, önbizalmat tekintve a nulláról körülbelül a nyolcas szintre léptünk előre. Pokolian nehéz dolgunk van, gyökeresen más mentalitást kellett elfogadtatni a játékosokkal.
– A Ferencváros ellen az tetszett kiváltképp, hogy nem álltak be bekkelni, ahogy a Fradi ellenfelei szokták, hanem bátran felvették a kesztyűt, és „kicsiben” ügyesen futballoztak.
– Ez a rövid passzos játék talán a futszálos előéletem hozadéka. Amikor 2002-ben visszavonultam a nagypályás futballtól, képtelen voltam leállni, és átnyergeltem a teremváltozatra, amelyben a válogatottságig vittem. Sokan azt mondják, a 105 méteres pályán is futszált focizik a Pécs.
– Ha már az előéletnél tartunk: eszébe jutnak még a 28 évvel ezelőtti hősi napok?
– Csak nem Chilére gondol, az 1987-es U20-as világbajnokságra?
– De. Jonathan Wilson, a neves futballtörténész szerint a Santiagóban világbajnoki címet szerző jugoszláv csapat volt minden idők legerősebb korosztályos együttese, benne önnel.
– És Stimaccal, Prosineckivel, Bobannal, Sukerrel, Mijatovictyal! Képzelje, milyen csapatunk lett volna, ha Sinisa Mihajlovicot, Jugovicot, Boksicot is elengedi a klubja, Bilic pedig nem sérült! Amikor elutaztunk Belgrádból – ki sem akarták küldeni a gárdát Chilébe –, egyedül Miljan Miljanic, a legendás edző búcsúztatott bennünket a repülőtéren. Amikor hazatértünk, bőröndünkben az aranyérmekkel és a serleggel, Zágrábban és Belgrádban is le kellett szállnia a gépnek, mindkét reptéren ezrek éltették a csapatot.
– Igaz, hogy a Német Szövetségi Köztársaság elleni döntő után, amelyet tizenegyesekkel nyertek meg, még két napot maradtak Santiagóban, hogy megünnepeljék az ön születésnapját?
– Hogy ezért maradtunk-e, arra már nem emlékszem, de tény, hogy október 25-én lettünk világbajnokok, és 26-án van a születésnapom. De szerintem nem elsősorban ezért maradtunk tovább, hanem azért, mert Stimac összejött Miss Chilével, aki véletlenül horvát származású volt
